Az elmúlt héten kétnapos nemzetközi tanácskozást szerveztek Veszprémben a kiegyezés 150. évfordulója alkalmából. A rendezvény szorosan kapcsolódik a 2003-ban, Veszprémben alapított Magyarságtudományi Kutatások Műhely eddigi tevékenységéhez. A konferencia fő koncepciója: megvizsgálni az Ausztria és Magyarország között 1867-ben létrejött megegyezés konkrét tartalmát, az állam- és nemzetstratégiai összefüggéseket, a nemzetiségek elképzeléseit, programjait, valamint az esemény következményeit a Kárpát-medence XX. századi sorsára.
A konferencia rendezői a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, az MTA Veszprémi Területi Bizottsága, valamint a Veszprémi Magyarságtudományi Kutatások Műhely voltak. A tanácskozás fővédnöke Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, az esemény díszvendége pedig Duray Miklós, szlovákiai magyar politikus volt.
A szakmai közönség előtt Bali János, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója nyitotta meg a rendezvényt, majd köszöntőt mondott Polgárdy Imre, a Veszprém megyei közgyűlés elnöke és Pósfai Mihály akadémikus, az MTA Veszprémi Területi Bizottságának elnöke.
Mindkét fél szorongatott politikai helyzetben volt
Felföldi Gábor előadóművész versműsora után Garaczi Imre, a konferencia elnöke vezette a plenáris előadások szekcióját. Bevezető előadást tartott Duray Miklós Kiegyezés, megegyezés, szerződés vagy alku? címmel, amelyben részletesen elemezte a kiegyezéssel kapcsolatos történelmi fogalmakat, és rámutatott arra, hogy létrejöttének fontos oka volt mindkét fél szorongatott politikai helyzete. Egyrészt Bécs hatalmi és pénzügyi csőddel nézett szembe, másrészt a magyar politika képviselői szembesültek a nagy sebességgel kibontakozó gazdasági fejlődést követő magyarországi türelmetlenséggel.
Ezután Duray rámutatott arra, hogy az egész folyamat a politikáról szólt, és az akkori politika ugyan ma már „csak” történelem, de máig érezhetőek az akkori politikai események megoldatlanságai. Ezt bizonyítja, hogy a kiegyezéssel megkezdődött folyamat az első világháborúban, majd a Párizs környéki békekötések során Kelet-Közép Európára katasztrofális helyzetet mért.
Egy új világrend békés megalkotására lenne szükség
Ezt követte Bali János előadása, aki a XX. századi magyar közgondolkodás szempontjából értékelte az eseményt. Kiemelte, hogy a kiegyezés megítélése főként pozitív, hiszen Magyarországon a modernizáció és a gazdaság sikereit erősítette, ugyanakkor számtalan olyan ellentmondás keletkezett a társadalomban, melyeket például Ady Endre, Szegfű Gyula, Németh László és Eredi Ferenc mutattak be kritikai attitűddel.
Ezután Bali János kiemelte, hogy tapasztalható volt a politikai kultúra fokozatos minőségvesztése, a nemzetiségi kérdés kezelésének kudarca, a szellemi megosztottság, illetve a paraszti birtokok elaprózódása és egyéb válságtünetek.
Kulcsár László, a Soproni Egyetem professzora felszólalásában az 1867 utáni gazdasági-társadalmi átalakulások ellentmondásait érzékeltette. Előadásának középpontjában a korszak nagy kivándorlási hullámai, illetve a népességdinamika ok-okozati összefüggései álltak.
Varga Csaba, a Stratégiakutató Intézet elnöke előadásában a kiegyezést, mint máig ható metafora folyamatot mutatta be, s mindezt összekötötte korunk civilizációs problémáival. Középpontba állította az általános krízishelyzetet, majd megállapította, hogy mivel ez a jelenlegi világrend a továbbiakban fenntarthatatlan, ezért egy új világrend békés megalkotására lenne szükség. Ennek kiindulópontja egy új kiegyezés lehetne a Kárpát-medencei népek között, az euro-atlanti világban és a globális politika tereiben.
Kiegyezés és kiegyenlítés
Ezt követően Garaczi Imre, az MTA-VEAB szakbizottsági elnöke Mocsáry Lajos nemzetiségpolitikai elveit értelmezte a dualizmus korában. Mocsáry, a korszak ismert politikus gondolkodója, nem tartotta jó megoldásnak a „deáki reáluniót”, és már az 1850-es években figyelmeztette kortársait a nemzetiségi kérdés fontosságára. Röpiratok sorában lépett fel az erőltetett magyarosítás és az igazságtalan választási rendszer ellen. Féltette a magyarságot a német expanziótól, és a szláv népekkel ajánlott szövetkezést, s az 1870-es és ’80-as években, több alakalommal megjósolta a Monarchia bukását és a trianoni magyar katasztrófát.
A konferencián 36 előadás hangzott el, melyek közül több kutató az egyes nemzetiségek korabeli álláspontját szemléltette. Ress Imre történész és Andrási Dorottya a korabeli horvátországi helyzetet értékelték, Tefner Zoltán a dualizmus korát a lengyel politika szemszögéből mutatta be. Deák Ernő történész az osztrák-magyar együttélés geopolitikai mérlegét értelmezte, Majdán János és Molnár Gergely a Monarchia korabeli Kárpát-medence vasúti fejlesztéseinek stratégiai okait elemezték. Vizi László Tamás az Osztrák-Magyar Monarchia nemzetközi politikai szereplését mutatta be.
Érdekes kitekintés jelentett Maleczki József előadása, amelyben elemezte a korszakkal kapcsolatban a kiegyezés és kiegyenlítés fogalmak összefüggéseit. Ezt követően Nagy Miklós Mihály az Osztrák-Magyar Monarchia gyarmatosítási terveit és kezdeményezéseit prezentálta.
A konferencia szervezői az elhangzott előadások szerkesztett változatait a jövő év tavaszán önálló tanulmánykötetben jelentetik meg. A konferencia szervezőbizottsága folytatni szeretné e sikeres tanácskozás eredményeit, és azt tervezik, hogy a következő két esztendőben a témával összefüggő tematikus konferenciákat rendeznek a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és a Délvidéken.
