A 2017/18-as évad első nagyszínpadi bemutatójára november 16-án kerül sor. Szigligeti Ede ikonikus színpadi művét a Liliomfit rengeteg zenével, dallal, mókával és még több személyességgel megtűzdelve Telihay Péter rendezte. A vándorszínészek legendásan ismert története és a Thália Színház társulatának sorsa között nagyon sok a párhuzam. A háromfelvonásos zenés komédia a színjátszás örömeit, illetve nehézségeit mutatja be, felsorakoztatva – kis híján – az egész társulatot.
Czajlik József, a színház igazgatója, Forgács Miklós fődramaturg és Telihay Péter rendező tegnap sajtótájékoztatón mutatták be a magyar nyelvterületen nagyon jól ismert klasszikus színművet.
„A kétszáz éves kassai magyar színjátszás felvetette azt a kérdést, hogy egy olyan téma után nyúljunk, ami a színészi léttel foglalkozik. Kézenfekvő volt, hogy a Liliomfit válasszuk, hiszen egyrészt ez az irodalmunk egyik klasszikusa, régen volt Kassán, és nagyon izgalmas témákat vet föl az, hogy valaki folyamatosan úton van, keresi a helyét és próbálja megtalálni az álmait. Sok összetűzésbe kerül saját magával, illetve a külvilággal. Ez mind alkalmas volt arra, hogy mi egy nagyívű darabot bemutassunk. Mi is állandóan keressük magunkat, állandóan úton vagyunk, vándorlunk. Folyamatosan meg kell találnunk a helyünket a társadalmon belül. Vannak kiábrándító helyzetek egy társulat életében, de egyetlen boldog pillanat a színpadon mindent felülír” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Czajlik József.
Telihay Péter a komáromi Jókai Színház Kiss Péntek József által vezetett korszakának elismert művészeti vezetője tizennégy év után először rendez ismét szlovákiai magyar színházban, de első ízben dolgozik Kassán, úgyhogy egyszerre nagy visszatérést, folytatást és újrakezdést ígér ez a munka. Telihay Péter kifejezetten a kassai színészekre igazította a darabot.
„Nagyon igényes volt a munka, mivel nagyszabású előadásról van szó. A Thália színészei nagyon sokat tudnak erről a vándoréletről. Sokszor hivatkoztam is rá egy-egy instrukcióban, hogy gondoljanak privát életük egyes történéseire. Ebben van valamilyen személyes vallomás is. Nagyon összeszokott a társulat. Félszavakból értik egymást, ez egy jó előadáshoz nélkülözhetetlen. Megpróbáltam a megszokásaikat elnyomni, és a kíváncsiságukat fokozni. Nagyon jó az anyag és a társulattal kiválóan lehetett dolgozni. Ami fizikailag megterhelő volt, azért majd kárpótol az előadás öröme, illetve maga a város. Kassa egészen elragadó” – nyilatkozta hírportálunknak a rendező.
A darab gyakorlatilag egy kalandokban, váratlan eseményekben gazdag pikareszk történet, mely nemcsak bekukkant egy társulat életébe, hanem érzelmektől fűtött ütős képekben mutatja be azt. Az előadás másik oldala a szülők és gyermekeik között jelen lévő generációs háború. Az idősebbek a biztos megélhetés, a stabil egzisztencia oldalán állnak, míg a fiatalok a szenvedélyeknek, a vágyaknak és az érzelmeiknek rendelik alá cselekedetüket. Ez az ellentét az egész művészettörténet alapvető témájának számit.
Szabadságvágy, mindenek fölött
A kispolgári és a bohém életforma kettőségéről van szó. A fiataloknak dönteniük kell: élhetetlen művész lesz-e az ember, vagy köztiszteletben álló polgár. Két vándorszínész járja Magyarország tájait. Fiatalok, vidámak, jóképűek, tehetségesek, örülnek az életnek. Különböző kalandokba és szerelmekbe bonyolódnak, mint ez a generáció általában. A nézők közben képet kapnak a magyar vidék mindennapjairól: szokásairól, furcsaságairól, küzdelmeiről, örömeiről és gyötrelmeiről.
A darab témáját többen feldolgozták már, a kassai előadás sajátosan a párhuzamos világok szemszögéből kínál rálátást a problematikára. Makk Károly a legsötétebb diktatúra korszakában készített filmet a szabadságról és az életörömről, a szerelemről és a bigott maradiságról, derűs és ironikus keretbe helyezve Liliomfi és Szellemfi, a két vándorszínész kalandjait. Darvas Iván és Pécsi Sándor párosa kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar film rajongóinak emlékezetében. Érdekes adalék, hogy az olasz film pápája, Federico Fellini is ekkoriban készítette el a vándorló artistákról szóló költői művét, az Országúton-t. A nyomor, a kiszolgáltatottság és az élni akarás kétféle megfogalmazása a háború borzalmai után: emez derűsen, ironikusan, amaz sötéten és líraian.
A lázadó, elvágyódó, az érzelmeinek élő fiatal fiút, Liliomfit alakító Madarász Máté a társulat egyik legprogresszívebb fiatal színésze, az egész előadást a vállán cipeli. Egy örök színészről van szó, aki mindig csak játszana. A darab elején megtudjuk miből és miért vágyódik el, a folytatásban mutatkozik meg, hogy mit imád igazán, a harmadik felvonásban viszont szembe jön vele az élet – beleszeret Mariskába. Nem alkuszik meg, magával viszi a lányt a szenvedélye világába. Szellemfit a rendező által kiválasztott Nádasdi Péter testesíti meg.
A Mariskát alakító Lax Judit szerint nagyon izgalmas zenei alapja van az előadásnak. Elvonatkoztat minden feldolgozástól, belecsempészve a színészek zenei tehetségét energikus, erős érzelmi töltetű jelenetek jönnek létre. E három színész képezi az egész darab motorját. Az előadásban játszik: Vasvári Emese, Varga Szilvia, Rab Henrietta, Varga Lívia, Dégner Lilla, Bocsárszky Attila, Ollé Erik, Pólos Árpád, Illés Oszkár és Novák Éva.
A francia szimbolisták és Petőfi is „szerepet kapnak”
Az előadás jelentős részét képezi a Lakatos Róbert által írt zene. A színház zenei dramaturgja és a rendező Rimbaud, Baudleaire, Verlaine, Petőfi Sándor és Jónás Tamás megzenésített verseit tűzdelte az eredeti szöveg közé, melyek a komolyzene vonalán illeszkednek a darabba. Az öt költőt egy dolog köti össze, mely magát a darabot is összefogja, ez a vándorlás motívuma. A zenei világot három irány határozza meg: a Fellini filmjeiből ismert Nino Rota alkotása, a Bertolt Brecht darabjaihoz írt zene és az ún. világzenei stílus. A különböző szituációk sajátos karakterű zenei betétet kívánnak meg. Telihay elmondása szerint több slágergyanús dal született, amelyek egyszerre melankolikusak és expresszívek.
