A megemlékezésben résztvevő diákok Búcson (Fotó: Győző Andrea/Felvidék.ma)

Idén is sikeresen megvalósultak a Katona Mihály Napok Búcson.

A búcsi alapiskola 1999 szeptemberétől viseli a felvilágosodás kora tudós lelkészének, Katona Mihálynak a nevét. A geográfus Szatmárnémetiben született, az európai egyetemeket végigjárva, hittudományokban megerősödve, Komárom után a búcsi eklézsia lelkészeként szolgált 1803-tól 1822-ben bekövetkezett haláláig. Lelkészi hivatása mellett a földrajztudományoknak szentelte életét, és csak azért nem vált világhírűvé, mert felfedezéseit anyanyelvén, magyarul írta le.

„Haladó szellemisége, közösségerősítő munkássága máig példa a búcsiak előtt. Ezért igyekszünk róla méltóképpen megemlékezni minden év novemberében. Teszi ezt leginkább az iskola diákjainak és pedagógusainak közössége a református gyülekezettel és a szülőkkel együttműködve. A megemlékezés alkalmából olyan programokat igyekszünk szervezni, amelyek feltöltődést kínálnak nemcsak a tanulóknak, hanem az egész falu közösségének” – nyilatkozta Győző Andrea, az iskola igazgatója.

Az idei rendezvénysorozat első előadói Vermes István és Vermes Balázs voltak, akik a tanulókkal és a felnőtt érdeklődőkkel megosztották a kazahsztáni lovasíjász olimpián szerzett élményeiket, ahonnan mindketten bajnoki címmel tértek haza.

Szent Lászlóra is emlékeztek (Fotó: Győző Andrea/Felvidék.ma)

A következő egy fotókiállítás megnyitója volt, amellyel az idei jubileumi év kapcsán megemlékeztek Szent László királyról is. „Görföl Jenő fotóiban gyönyörködhettünk, amelyek a lovagkirály felvidéki templomfreskókon való ábrázolásait jelenítik meg. A jó hangulatú megnyitón iskolánk tanulója, Brúder Bettina énekelt, majd Pelle István történelemtanár méltatta Szent Lászlót, Csekes Ilona magyartanár pedig egy legendát olvasott fel. A kiállítás jelenleg is megtekinthető iskolánk galériájában” – számolt be Győző Andrea.
Mint elmondta, egy további évfordulóról is megemlékeztek. Arany János Buda halála című művét a Csavar Színház művésze, Gál Tamás adta elő nagy sikerrel Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából.

„Két érdekes színfoltja volt az idei Katona Mihály Napok rendezvénysorozatának, az egyik a rendhagyó hittanóra, melynek keretében Molnár László búcsi lelkész a reformációról tartott előadást, Szuri Dóra énekvezető pedig a kisebbeknek énekeket tanított. A másik érdekes programunk a tudományok és tudósok témájával való foglalkozás volt, melynek keretében felavattuk a magyar feltalálók és találmányaik lépcsőit. Ezt egybekötöttük egy versennyel, amelyben az egyes osztályok megpróbáltak minél több magyar találmányt felsorolni, megjeleníteni. A legügyesebbnek az ötödikesek bizonyultak, akik nagyon kreatívan láttak a feladathoz, és sorakoztattak fel 26 magyar találmányt” – tette hozzá az iskolaigazgató.

A Katona Mihály Napok kapcsán minden évben szerveznek egy műveltségi vetélkedőt, melynek idén a reformáció volt a témája. Ezzel kapcsolatban Győző Andrea megjegyezte, hogy a független zsűri (Elek József és Kemenczky Krisztina, segítőjük Bruszi Renáta) által összeállított kérdések és feladatok minden évben nagyon színvonalas vetélkedőt eredményeznek, amelynek során a résztvevő csapatok tagjai értékes tudáshoz jutnak. A bátorkeszi, búcsi, dunamocsi, gútai (II. Rákóczi Ferenc), madari, perbetei és szentpéteri iskolák csapatai közül a bátorkesziek kerültek ki győztesen, felkészítőik Pelle István és Czinke Tímea voltak.

György András a búcsi református templomban (Fotó: Győző Andrea/Felvidék.ma)

„Külön örülünk, hogy újoncként részt vettek a vetélkedőn a jánossomorjai tanulók is, akik ismerkedni, tanulni jöttek, s jövőre már ők is bekapcsolódnak a versenybe. A rendezvénysorozat ünnepi istentisztelettel zárult, ám ez az idei kicsit más volt, mint az eddigiek. Egy csodálatos élményben részesülhettünk a budapesti Ad Libitum kamaraegyüttes zenészeinek köszönhetően (Vámosi Katalin szoprán, Tallián András hegedű, Kazán Péter klarinét, Kirkosa Tamás cselló, Gincsai Beáta Eszter zongora). György András vendéglelkész prédikációjában áldást kért Istentől közösségünkre, nemzetünkre” – folytatta Győző Andrea.

A templomkertben a reformáció 500. évfordulója alkalmából felavatták a Sidó Szilveszter által faragott emlékoszlopokat.

A templomban pedig a Katona Mihály emlékét őrző, Búcs község egyik díszpolgára, Tokodi Lajos által adományozott márványtáblát áldotta meg Molnár László, a helyi gyülekezet lelkipásztora.

Búcsi emlékoszlopok a reformáció 500. évfordulója alkalmából (Fotó: Győző Andrea/Felvidék.ma)

A lelkész földrajztudóst Lukács Ágnes budapesti földrajztanár méltatta, hangsúlyozva, hogy Katona Mihály példája szerint mindannyiunk kötelessége a helytállás, az állásfoglalás, a kiállás és az emberi adottságok nyújtotta lehetőségek szolgálatba állítása.