Idei utolsó számához érkezett a Füleki Hírlap, amely már eljutott a város összes háztartásába, de elolvasható és letölthető ITT  is.

A lapszám már az adventi ünnepkör jegyében készült. Felhívja a polgárok figyelmét a számos adventi rendezvényre, amely december hó folyamán megvalósul a városban.

Interjút olvashatnak Tóth Tiborral, a Közhasznú Szolgáltatások új igazgatójával, aki a kinevezése óta eltelt pár hónap eredményeiről és a jövő évi terveiről is nyilatkozott a lapnak. Célom egyértelműen a szebb Fülek és lakosainak, valamint a cég minden dolgozójának elégedettsége – összegzi terveit az új igazgató.

Nem hiányozhatnak a lapból a megyei választások füleki eredményei sem, ahogy azt is megtudhatjuk a lapból, hogy csaknem száz lóca költözik át a parkból a város más részeibe. Felkészülten várják a telet a Közhasznú Szolgáltatások szakemberei. A polgármester az igazságügyi miniszterrel a magáncsőd intézményének bevezetéséről tárgyalt, amely segíthetné a foglalkoztatások megélénkülését.

Beszámolnak a Mocsáry-napokról; a Püspöki út tervezett tavaszi felújításáról, s mint elárulják, fennállásának legsikeresebb évét zárta a Rakonca Néptáncegyüttes.

A lap sportrovatából megtudhatják, hogy kiemelkedő sikereket értek el az erőemelők a prágai világbajnokságon, kezdetét vette a teremfoci bajnokság, és új edzővel próbálja meg kiharcolni a bennmaradást az FTC labdarúgó csapata.