A magyar közszolgálati tévé minden év decemberében ezzel a címmel rendezi meg jótékonysági akcióját, amelyben adományokat gyűjt a rászorulóknak. Ámde nincs ez másként Szlovákiában sem, mert aki ezen a héten figyelemmel követte a Markíza híradóját, az minden este egy nehézsorsú család történetét ismerhette meg, hogy a televízió így is népszerűsítse a saját alapítványát.
A különböző jótékonysági alapítványok azonban másként is gyűjtik az adományokat az adventi időszakban, arra számítva, hogy ilyenkor úgyis nagylelkűbbek az emberek, a karácsonyi hangulattól elvarázsolva könnyebben adakoznak. Minket például, több mint tíz éve, rendszeresen megtalálnak a csekkjeikkel különböző alapítványok, de gondolom, ez más háztartásokban sincs másképp. Azt is gondolom (tapasztalatból tudom), hogy az emberek szívesen lemondanak pár euróról, hogy segítsenek a nélkülözőkön. Hogy csak a szűkebb környezetemből ragadjak ki egy példát, Somorján is működik – egész évben – ingyenkonyha a szegényeknek – amit adományokból tartanak fenn.
És ez rendjén is van így, mert minden társadalomnak szüksége van a szolidaritásra az elesettek iránt, akik képtelenek saját erejükből a sorsukon változtatni – gyakran éppen egy betegség miatt. A szociológusok szerint a szolidaritásnak is megvan a társadalmi logikája: ma én adok, holnap én kapok, ha majd rászorulok.
A baj ott kezdődik, amikor az igazán gazdagok nem érzik szükségét, hogy ilyen módon is visszajuttassanak valamit a gazdagságukból a társadalomnak. Úgy látszik, náluk nem működik ez a ma én adok, holnap én kapok logika. És másmilyen se.
Merthogy, nem a lottón nyerték a vagyonukat, hanem a közösség termelte ki, azzal, hogy olyan tudást adott a kezükbe, amit pénzzé tudtak konvertálni. Az már természetesen az ő ügyességükön múlt, hogy mennyire kamatoztatták a tudásukat, azt azonban senki nem mondhatja, hogy a társadalomtól függetlenül érték el, amit elértek! Úgy is mondhatnám, ha nagy szavakat akarnék használni, hogy ők a társadalmi együttműködés haszonélvezői.
És hogy mennyire nem a valóságtól elrugaszkodott az, amit leírtam, arra bizonyíték a világ legnagyobb filantrópjainak a megnyilatkozásai – Bill Gates-től Mark Zuckerbergig –, hogy az alapítványaikkal ők bizony csak az adósságukat törlesztik a társadalomnak.
Éppen tegnap volt a tévében egy műsor, amiben feltették a kérdést, hogy kötelességük-e a gazdagoknak adakozni? Nos, én ellene vagyok, hogy az embereket bármire kötelezzük. Ezért aztán szerintem bízzuk rá ezt mindenkinek az érzelmi intelligenciájára, hogy képes-e együttérezni a másik emberrel. Ez az én válaszom a feltett kérdésre…
