(Fotó: Koszticsák Szilárd, MTI)

Az Országgyűlés Vadásztermében szervezték meg ma a Külhoni Nemzetrész Értéktárak bemutatkozását. A január 21-ei találkozót követően Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja és Fazekas Sándor, a bizottság elnöke, földművelésügyi miniszter adta át a Hungarikum-média és a Hungarikum-díjakat.

A Külhoni Nemzetrész Értéktárak képviselői a Kárpát-medencei hungarikummozgalom eddigi eredményeiről, a nemzetrész értéktár kialakításáról, annak tartalmáról és küldetéséről számoltak be. A Felvidéki Magyar Értékbizottságot Varga Péter elnök, Huszár László szakmai elnök és Bödők Károly bizottsági tag képviselte.

Mint Huszár László a Felvidék.ma-nak elmondta: „Képes előadásomban felvázoltam a Felvidéki Értéktár tevékenységét, a különböző értéktár-regisztrációkat. Bemutattuk továbbá az Irány a Macskarév! elnevezésű társasjátékunkat is” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Huszár László. Hozzátette, a Felvidéken 45 települési és tájegységi értéktárbizottság alakult meg 2015 és 2017 között, emellett további tíz szervezés alatt áll.

A találkozón jelen voltak és beszámoltak eddigi tevékenységükről az Erdélyi Magyar Értéktárbizottság, a Kárpátaljai Népfőiskola, a Vajdasági Magyar Értéktár képviselői. A külhoni értéktárak bemutatkozását követően szakmai megbeszélést folytattak Lezsák Sándorral. A tervekkel kapcsolatban Huszár László kifejtette: rövid távú terveik között szerepel további települési értéktárbizottságok alakítása, értéktárpályázat eredményeinek kihirdetése.

Fazekas Sándor a rendezvényen kiemelte: a hungarikumok a magyar életérzés kifejezői és a magyarság közösségi érzésének megjelenítői, ugyanakkor a magyar közösség számára is összekötő kapcsot jelentenek. Lezsák Sándor megköszönte a minisztérium munkáját. Mint jelezte, az elmúlt években megalapozták a hungarikumokra vonatkozó törvény gyakorlati kivitelezését. A program célja, hogy a Hungarikumok Gyűjteménye értéktárban lévő értékek képviselői is megismerjék egymást, igazi közösség jöjjön létre – hangsúlyozta az Országgyűlés alelnöke a találkozón.

Hungarikum-média díjat kapott a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) M5 csatornájának Lexikon című műsora, illetve a Debreceni Médiacentrum “Cívis értéktár” című magazinja. A rendezvényen Hungarikum-díjban és oklevélben részesültek a 2015 decemberében, 2016-ban és 2017-ben hungarikum minősítést elnyert kiemelkedő nemzeti értékek képviselői, összesen 16-an.

A Hungarikum-média díjat az Országgyűlés alelnöke alapította, és olyan médiumok, szerkesztőségek, műsorok képviselőinek szánták, akik sokat tesznek a hungarikummozgalom népszerűsítéséért. A Hungarikum Klub találkozóján bemutatkoztak a Kárpát-medencei Nemzetrész Értéktárak.

(MTI, Felvidék.ma)