Az alkotók a kiállításmegnyitón (Fotó: Kolář Péter)

Január végéig látogatható a Pro Futuro Villa Kezw Polgári Társulás által rendezett képzőművészeti kiállítás a bátorkeszi kultúrházban. A Bátorkeszi történetével foglalkozó társulás elnökétől, Zsok Gizellától megtudtuk, a kiállítás ötletét az adta, hogy rendkívül sok, tehetséges, a kézműveskedésben jeleskedő személy kötődik a faluhoz, vagy él jelenleg is a településen.

Az első alkalommal megrendezett bátorkeszi karácsonyi vásár nyitórendezvényeként valósult meg a kiállítás még december elején, amelyen tizenegy kiállító mutatkozott be.

A kiállításon szerepelnek zománcképek, festmények, grafikák, és különböző kézműves technikákkal, gyöngyfűzéssel, dekupázzsal, papírfonással, textilfestéssel, de szalagfonással készült ajándéktárgyak is. Mindez nem szokványos, galéria elrendezésben látható, és régi használati tárgyak szolgálnak a kiállítás hátteréül – tudtuk meg a társulás elnökétől. „Nem titkolt célunk, hogy népszerűsítsük a helyi kézműveskedőket és ezáltal a többieket is bátorítsuk, hiszen nem kizárt, még többen vannak a faluban, akik a kézműveskedésnek hódolnak szabadidejükben, csak még nem merték bemutatni alkotásaikat a szélesebb nyilvánosság előtt” – fogalmazott Zsok Gizella.

A tárlat érdeklődői (Fotó: Kolář Péter)

A kiállítást már sokan megtekintették eddig is, köztük a Bátorkeszi Magán Szakközépiskola diákjai. A helytörténettel foglalkozó Zsok Gizella lehetőséget lát a kiállítás bővítésére is. „A jövőben ugyancsak szeretnénk hasonló, egyben tematikus történeti kiállításokat szervezni, ezekbe bevonni a szakközépiskola ügyes, tehetséges diákjait is, ezzel is gazdagítva a kiállításokat” – fejtette ki a jövőt érintő elképzeléseit.

A jelenlegi kiállítás minden hétköznap 8-tól 16 óráig látogatható a bátorkeszi kultúrházban január 31-ig. A kiállító alkotók és alkotásaik a következők: Farkas Katalin – festmények, zománcképek, Fehér Erzsébet – gyöngyfűzés, Hacskó Róbert – festmények, Mácsodi Zsanett – dekupázs technikával készült emléktárgyak, Miriák Fazekas Ilona – festmények, Pecena Dezső – festmények, Pintér Erika – festmények és gyöngyök, Pintér Erzsébet – papírfonással készített emlék- és használati tárgyak, Sipos Anita – szalagcsokrok, szalagból készült díszek, Szabó Mária – festmények, textilruhákra, kavicsokra készült képek, tablók, Varga Júlia – festmények.