Szeiler Mátyás és Holocsi Bence a verseny után Hetényben (Fotó: samorin.sk)

Pár napja a somorjai kosarasokat dicsértük, hiszen Orosz Sabina és Slama Angelika voltak a szlovák női kosárválogatott húzóemberei Bosznia-Hercegovina ellen, most pedig a somorjai birkózókról lesz szó, akik szintén nem akármilyen eredményekkel büszkélkedhetnek.

A hétvégén Oláh Olivér vezetésével hét birkózó vett részt a kadét kötöttfogású szlovák bajnokságon, Hetényen. Nagyon jól birkózott Szeiler Matyi (2003), aki nem talált legyőzőre a 48 kg-os mezőnyben. Szintén jól szerepelt ifj. Oláh Olivér (2001) is, aki ugyancsak győzni tudott.

Nem szokatlanok az ilyen és ehhez hasonló eredmények a somorjai birkózóktól, hiszen egy héttel ezelőtt Holocsi Bence szerzett szlovák bajnoki címet kötöttfogású birkózásban.
A versenyt a somorjai birkózócsarnokban rendezték, ahol tíz súlycsoportban 52 birkózó harcolt az érmekért. Somorját négy versenyző képviselte. A 67 kg-osoknál a kadétkorú Oláh Olivér nem jutott fel a dobogóra. A 72 kg-osoknál Forgó Erik csak nagyon kevéssel maradt le a bronzéremről.

A 77 kg-os kategóriában a kevésbé tapasztalt Sándor Béla harmadik lett, míg Holocsi Bence aranyat szerzett. Számára ez volt az első junior bajnoki cím.