2000. június 16-án hatályba lépett határozatával a Magyar Országgyűlés február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította.

Ezen a napon, 1947-ben Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát jogellenesen letartóztatták, majd a Szovjetunióba hurcolták. A képviselőt mentelmi jogától megfosztották, majd kilenc évet töltött börtönökben és munkatáborban.

Az egypárti diktatúra kiépítése során a másképpen gondolkodókat megfélemlítették, az ellenszegülőket pedig kiiktatták. A kommunista rezsim nem ismert irgalmat, nemcsak Magyarországon, hanem az egykori Csehszlovákiában és a megszállt többi területen sem. Világviszonylatban 100 millióra becsülik a kommunista diktatúrák halálos áldozatainak számát.

A diktatúrák kezdete

Az önkényuralom nem úgy indul pusztító útjára, hogy egy unott reggelen valaki bal lábbal felkelve, morcos hangulatban, vörös (vagy fekete, esetleg barna) zakóját magára húzva, hangosan belekiáltja a nagyvilágba: „Én mától itt diktatúrát fogok csinálni!”

Nem, a zsarnokság kiépítése már jóval az önjelölt vezér hatalomra jutása előtt megkezdődik.

A diktatúra csírája ott van az egyes emberekben. Számuk koronként hol kevesebb, hol több. Az eszméje ott kavarog a zavaros fejekben. Van, aki közülük bent tartja, van, aki felböfögve hirdeti. A diktatúra csírája pedig előtör a demokrácia hibái közül. Amikor a nép körében egyre többen kiábrándulnak a vezető elitből, és időről időre, éppen a demokratikus választások alkalmával, a szélsőséges eszmékre voksolnak. Mert a felettük álló klikket így akarják büntetni.

De a zsarnokság esélye ott van a zsebdiktátori babérokra törő, a demokrácia eszközeit a másképpen gondolkodók megleckéztetésére használó, a pénz hatalmát pedig az egyéni ambíciók kiélésére fordító „lelki nyomorékok” kezében is.

A totalitarizmus tehát ott bujkál a gondolkodást büntető, a véleményt elfojtó, a másokon áttaposó, parancsuralommal irányító és a félelmekkel terhelt demokratikus hétköznapokban. A közöny, a nemtörődömség és a félelem térnyerése a zsarnokság felé vezető út egy-egy lépcsőfoka. A diktatúra kezdetben a hiszékeny balek-nép rendszere. Később már az áldozatoké és a zsarnokságot kiszolgálóké lesz. Miért?

Mert amikor szólni kellett volna ellene, akkor a többség hallgatott. Mert amikor cselekedni kellett volna, csendben kivártak és lapultak. Amikor meg már késő, egyszeriben ők, a csendben kiváró lapulók lettek a diktatúra elnyomott népe.

Illyés Gyula közel hét évtizede vetette papírra: „mert ahol zsarnokság van,
/ minden hiában…” Tanultunk hát a múlt hibáiból?

A csallóközi gazda válasza: NEM

Dédapám, Mészáros Károly a szövetkezetesítés kényszerére mondott nemet. Válaszul 1951 és 1953 között hamisan megvádolták. A környezetéből még olyan is akadt, aki személyes előnyökért a hamis tanúskodást is vállalta, és az elé tett jegyzőkönyvet aláírta. A hatalom gyakorlói így koncepciós perben elítélték, majd börtönbe zárták. Saját falujában a becsületét és a nevét gyalázták, miközben a nép ellenségévé nyilvánították. Vagyonát elkobozták, a családját kisemmizték. Szabadulása után a helyi karhatalmisták, fegyverrel a kézben fenyegették, és elhurcolták a szülőföldjéről. Deportálták. Sorsán keresztül példát statuáltak, hogy a többség csendben engedelmeskedjen. Így biztosították be évtizedekre a saját önkényuralmukat.

Dédapám a szülőfalujába már soha többé nem térhetett vissza. Mindez miért történt vele? A vörös eszmék elutasítása miatt. A véleménye miatt. A bátor kiállása miatt.

 Megismerni a történelmet, és tanulni a múlt hibáiból

A történelmi tények ismerete, a gondolkodás, a szólás szabadsága és a mai emléknap egyaránt lehetőséget adnak nemet mondani a diktatúrára. A helyes utat választani, a bűnre rámutatni, az igazságot bátran kimondani sajnos még napjainkban sem kockázat nélküli dolog. A közöny és a nemtörődömség azonban ma sem jó válasz. Ne feledjük Illyés Gyula üzenetét:

„Hol zsarnokság van, / ott zsarnokság van (…) mert amikor ledobtad, /
el nem tiportad (…) mert ahol zsarnokság van, / minden hiában…”
(Egy mondat a zsarnokságról, részletek, 1950)

(Források: Darnai Zsolt – Dr. Karaffa János szerk.: A magyarság kálváriája Bakán. Kényszertelepítések és deportálások 1945 után. Baka község önkormányzata, Baka, 2005; www.kommunizmusaldozatai.kormany.hu)