A nyitott napokon dr. Zirig Ferenc igazgató és Kiss Ágota pályaválasztási tanácsadó tartottak előadást a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnáziumról (Fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma)

Nyílt napokat tartottak a héten a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnáziumban. Mi is ott jártunk, hogy megtapasztaljuk, milyen az iskola belülről szemlélve.

Két napon át nyitva álltak iskola kapui az alapiskolát végző diákok és szüleik számára. Az érdeklődőknek Kiss Ágota pályaválasztási tanácsadó tartott előadást a gimnázium adottságairól és a továbbtanulási lehetőségekről, eredményekről. Nyitva álltak a tantermek is. Mi is betekintettünk egy-egy magyaróra történéseibe, melyeken Szabó Mária és Soóky Ágota tanárnők épp Petőfi szerelmi lírájával ismertették meg a diákokat. Jártunk Kiss Helga spanyol-, illetve Koczó Linda angolóráján, és ott voltunk a kémiai laborban is, ahol Fóthy Zsolt kísérletekkel igazolta a diákok előtt a vegyészet „trükkjeit”. Természetesen volt számos egyéb lehetőség is, az iskola falán ott függött az órarend, a leendő diákok és szüleik saját érdeklődésük szerint válogathattak az órákból.

Az öt tanóra egy-egy képkockája. A képen Soóky Ágota, Szabó Mária, Koczó Linda, Kiss Helga és Fóthy Zsolt tanárok, valamint a diákjaik (Fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma)

Az iskola igazgatóját, dr. Zirig Ferencet kérdeztük a dunaszerdahelyi gimnáziumban zajló életről.

Miért jöjjön egy alapiskolát végzett tanuló a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnáziumba?

Elsősorban tanulni. Ez ugyan más iskolákra is igaz, de más és más körülmények között. Úgy gondolom, az eredményeink egyértelműen beszélnek a nálunk folyó oktatás színvonaláról. A tavaly érettségizett diákjaink mintegy 96%-a folytatja tanulmányait felsőfokú oktatási intézményekben, közülük nyolcan orvosi egyetemeken. Más egyetemeken is helytállnak, sikeresek. A tehetségkutatásra nagy figyelmet fordítunk, ezt igazolják a különböző versenyeken elért kiváló eredményeink. Vannak végzős kilencedikesek, akiknek már most van jövőképük a leendő hivatásukat illetően, és vannak olyanok is, akik még csak azt tudják, hogy majd tovább szeretnének tanulni. Mindnyájuk részére jó választás a gimnázium. Ha mindezt egy nagy közösségben, baráti társaságban szeretnék, akkor még inkább ajánlom az iskolánkat.

Dr. Zirig Ferenc igazgató: Tessék megnézni és átélni nálunk a nagyszünetet (Fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma)

A gimnázium patinás épülete Dunaszerdahely központjában, árnyékot adó fák sűrűjében helyezkedik el. Milyen az iskola infrastruktúrája?

Nagyon fontos, hogy az épület csak a miénk, így nem kell mások elvárásaihoz idomulnunk. A 60 éves iskola állaga az utóbbi években nagyon sokat javult, felújítottuk a tornatermeket, kicseréltük a villanyvezetéket. Minden osztályban van kábeles internet-csatlakozású számítógép és vetítő is. Saját éttermünkben étkezünk, és jó büfénk is van.

Bevallom, a spanyolóra meglepett. Van rá érdeklődés?

Nagy hangsúlyt helyezünk a nyelvek oktatására. Az anyanyelv, az államnyelv és az idegen nyelvek oktatása is magas színvonalon folyik. Ez utóbbiak közül az angolé és a németé már hagyományosan, de a spanyol nyelv népszerűsége is egyre növekszik. Ennek több oka lehet. Egyrészt az amerikai kontinensen is egyre gyarapodik a spanyolul beszélők száma, másrészt vannak, akik a turizmus vagy akár a spanyol kedvenc futballcsapatuk miatt tanulják ezt a nyelvet.

Milyen egyéb nem szokványos lehetőségek állnak a diákok előtt?

Vannak nem szokványos, rendhagyó óráink is, amikor máshonnan érkezik hozzánk egy-egy előadó. Diákjaink gyakran vesznek részt különböző tematikus tanulmányi kirándulásokon. Jártak a meteorológiai intézetben, történelmi és társadalomtudományi kiállításokon, a Volkswagen gyárban. És persze ott vannak a kirándulások, itthon, Magyarországon és más országokban is, mint például Párizsban, Rómában. A sítanfolyamhoz is ragaszkodunk, azt még egy évben sem hagytuk ki.

Ön is ebben a gimnáziumban érettségizett. Ma is több száz diák jár ide. Mi az, ami a sok év után ma is megragadja?

Az itt zajló élet. Tessék megnézni és átélni nálunk a nagyszünetet! Zsong az iskola! Itt mindig van kihez szólni és megbeszélni a dolgokat. A nyitott napokon nálunk járt végzős alapiskolások is megtapasztalhatták ennek a közegnek a varázsát. Ide be kell lépni, ezt át kell élni!