A miskolciakkal közösen tervezett fociakadémiáról, az Omega közelgő koncertjéről, a városi képviselő-testület májusi viharos üléséről és a nagy sikerrel lebonyolított JúniusFesztről is részletesen beszámol a Gömöri Hírlap júniusi első száma, amely minden rimaszombati háztartásba ingyenesen jut el, de letölthető és elolvasható ITT is.

Ismét heves vitákat hozott a Városi Képviselő-testület májusi ülése, amelyen a Városi tanács összetételének megváltoztatásáról és egy háborús kiállításról vitáztak több órán át – eredménytelenül. A lapban riportot olvashatnak a miskolciakkal tervezett fociakadémia létrehozásának állásáról, megtudhatják, posztumusz Vasvári Pál díjat kapott Tamás Ilonka néni, első világháborús emléktáblát avattak a Tompa Mihály Református Gimnáziumban, s beharangozót is közölnek a június 23-án esedékes Omega-koncertről.

Kresnye András a mintegy 3 ezer nézőt vonzó JúniusFesztről hozott képriportot. Gömöri és nógrádi sikereket is hozott a Duna Menti Tavasz és az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny, három hetet töltöttek Malagán a Magán Szakközépiskola diákjai, az állatkerteket mutatja be a Gömör-Kishonti Múzeum új kiállítása, a Városháza Galériában pedig Križian Erzsébet kertészkedés közben készült fotóit láthatják – s mindezek mellett még számos városi és regionális rendezvényről adnak számot a lapban, amely búcsúzik Vas Ferenctől, a rimaszombati fociklub minap elhunyt legendás edzőjétől is.