Az elején hangsúlyoznunk kell egy tényt: A rendszerváltást úgy érték meg a földviszonyok, s most a fő jellemzőkre utalok, hogy a múlt rendszer idején az emberek formálisan nem vesztették el a földtulajdonukat, „csak” az ahhoz fűződő rendelkezési jogukat. Elég volt azt jogilag visszaállítani, s lényegében el lehetett kezdeni a tulajdonosok részéről a földhasznosítást. Ez elsősorban a földbérlet intézményének bevezetését jelentette.
Más országokban, például Magyarországon a helyzet ennél jóval bonyolultabb volt. A mezőgazdasági vállalatok, elsősorban szövetkezetek, néhol állami gazdaságok, amelyek úgynevezett spontán privatizáción estek át, kezdték megkötni a földbérleti szerződéseket a földtulajdonosokkal. A telekkönyveket a hatvanas évektől nem vezették, de a hagyatéki tárgyalások zajlottak, azokra lehetett alapozni.
Az is nyilvánvaló volt, hogy a felaprózott földeken modern mezőgazdasági termelés nem igazán folytatható, ezért törvény született a tagosításról (komaszáció), amely egyesítette volna az egy adott személy tulajdonába tartozó földeket. Ehhez azonban létre kellett hozni egy új földügyi regisztert (ROEP – register obnovenej evidencie pozemkov).
A szövetkezetek és a földtulajdonosok számára a hagyatéki végzések lehetővé tették a földbérleti díjak kifizetését. A vállalatok ismerték az összterületük és az ismert tulajdonosok földjeinek nagyságát, de ez a terület kisebb volt, mint az üzem által használt összes terület. Ez abból adódott, hogy voltak kis mennyiségben állami tulajdonú földek, s közel egyharmad arányban úgynevezett ismeretlen tulajdonú földek. Ezeket a földeket a Szlovák Földalap kezelte, tehát egyszerű matematikai műveletek alapján a mezőgazdasági vállalat egész területét földbérleti szerződésekkel támasztották alá. Ez a gyakorlatban úgy zajlott, hogy a cégek a földalap felé elismerték az érintett terület nagyságát.
Akik mezőgazdasági vállalkozásba akartak kezdeni, csak a pótföldek alapján tehették ezt meg, ahol kimérték számukra a megfelelő nagyságú terület. Ez már az első pillanattól kezdve problémás volt, ugyanis ezek a pótföldek más emberek földjére lettek kimérve, ami azonnal lehetetlenné tette számukra a frissen visszaszerzett földrendelkezési jogot. Ha valaki elmulasztotta a hirdetmény áttanulmányozását, s nem tiltakozott, annak a földjén pótföldeket mértek ki. Ameddig az eredeti mezőgazdasági üzem fennmaradt, addig földbérleti díjat fizetett nekik, de ahol ezek felbomlottak, előfordult, hogy a földtulajdonosnak nem volt ki fizessen. Ezért ezzel a helyzettel valamit kezdeni kell!
A ROEP-ok elkészülte után szinte mindenhol megnövekedett a földalapnak beismert ismeretlen tulajdonosú földek aránya, mert a hagyatéki végzés nem mindig tette lehetővé új földtulajdonjog lefektetését.
A mostani keleti földbotrányok dokumentumai között volt egy fotó, mely udvarok mögötti háztáji parcellákat ábrázol. Ilyen területek bármelyik kataszterben lehetnek, de nem azért, mert valaki vissza akart élni a dotációkkal, hanem azért, mert a földtulajdonosok törekedtek összes földjük bérleti szerződéssel való lefedérére, s ebbe a szövetkezetek bele is mentek, mert feltétel volt a bérbeadásnál. Csak most, a ROEP-ok elkészülte után tudják az üzemek pontosítani a művelés határait, s bizony csökkentik a földbérleti szerződésben a terület nagyságát a ténylegesen művelt területre, a földtulajdonosok bosszúságára. Gyakran ezzel meg is kellett várni a régi bérleti szerződés lejártát.
Egy szakmabeli másként értelmezi a híreket is: ha például azt olvassa, hogy valakik dotációt vesznek fel repülőtérre, akkor arra gondol, hogy mondjuk egy lucernásba beletaposott, mezőgazdasági repülők számára ott hagyott területről van szó. Vagy ha azt olvassa, hogy valakik leaszfaltozott parkolóra vesznek fel dotációt, akkor az a nemzeti sport jut az eszébe, hogy a beltelkek környékén önkényes termőföldfoglalásról van szó, például egy faluvégi kiskocsma mellett. De megvárjuk a vizsgálat eredményét.
A Földalap
A miniszter asszony jogosan mondta, hogy a témához egyáltalán nem értők szólnak hozzá, így Andrej Bán és más újságírók, de a megszólaló gazdákat is ide sorolom, gyakran azt sem tudják, miről beszélnek. Ezt saját tapasztalatból meg tudom erősíteni: agronómusi és cégvezetői funkciókat töltöttem be, majd az első Dzurinda-kormány második felében államtitkár voltam; később négy évig a Szlovák Földalap regionális kirendeltségét igazgattam az Érsekújvári és a Vágsellyei járásban, s csak ilyen tapasztalattal a hátam mögött merem kimondani, hogy valamelyest értem a földügyi összefüggéseket. Aki ilyet nem élt meg, annak erre esélye sincs.
A Szlovák Földalap elsődleges feladata, hogy tulajdonosként lépjen fel az állami földek kapcsán; ezekből nincs sok, s ugyanígy kezelje az ismeretlen tulajdonosú földeket, s adja bérbe ezeket. Ez utóbbi az igazán jelentős, durván számolva a földek harmada. Sokan úgy képzelik, hogy a földalap azt csinál a földjeivel, amit csak akar; annak adja, akinek akarja, politizálhat ezáltal, segíthet kisgazdákat, fiatal gazdákat. Ez azonban nem így van. A földalap földjei ugyanis nem diszponibilis földek, ez szinte minden esetben így van… Most mindenki keressen a környezetében egy vonalkódos árcédulát, s azt fogja látni, hogy azon különböző vastagságú fehér és fekete csíkok váltakoznak. Nevezzük ki a fehéreket az ismeretlen tulajdonosú földeknek, a feketéket az ismerteknek. (A valóság még ennél is bonyolultabb, mert vannak vegyes tulajdonú parcellák is.) Így néznek ki ugyanis táblaszinten a parcellák. Látjuk, hogy a földalapi földek szinte egyenletesen keverednek az ismertekkel.
A vadászati jogok esetén ezért a földalap annak a vadásztársaságnak adja a maga részéről a vadászati lehetőséget, mely a kétharmadnyi ismert tulajdonossal már leszerződött. Tehát a földalap lehetőségei nagyrészt mástól függnek. Ugyanígy van ez a földbérleti szerződéseknél is. Egyéni kisparcellákról van szó szinte majdnem száz százalékban, ezért ha valamilyen nagy társas vállalkozás leköti a földeket bérletbe a falu földtulajdonosaival, csak azt teheti a földalap is. Megoldhatatlan feladat, hogy a kis parcellákat másoknak reálisan bérbe adja, akár fiatal, akár kisgazdákról van szó. Csak néhány speciális esetben lehet szó ilyesmiről. Ezt azért kell leszögezni, mert a mostani földbotrányok kapcsán sokaknak irreális elvárásai vannak a földalappal kapcsolatban.
Most vizsgáljunk meg néhány problémát, amely a mostani gazdatüntetések során felvetődött:
A pótföldek
A rendszerváltás után több országban más és más válaszok születtek a felmerülő problémákra. A volt NDK-ban tett szakmai kirándulásunkon hallottuk, hogy a magán földtulajdonosok egy évet kaptak arra, hogy a rendszerváltás után kivegyék a nagyüzemekből a földeket, utána tíz évig erre tiltás volt érvényben. Ez a moratórium azért született, mert a nyugatnémet agrárszakemberek látták, hogy mekkora értéket képviselnek a szocializmusból megörökölt nagyüzemek, mennyivel gazdaságosabban működnek, mint a családi kisfarmok a nyugati részeken. Ez mind terményszerkezet-specializációban, mind a földterület-koncentrációban megmutatkozott.
Államtitkár koromban egy nyugatnémet farmerküldöttség járt a minisztériumban, s elmondták, hogy a keletnémet országrészekben tett látogatásuk alkalmával tudatosították, hogy az ottani nagyüzemekkel szemben ők versenyképtelenek, s csak komoly dotációk segítségével lesznek képesek talpon maradni. Ennek oka elsősorban a keleti részek sokkal magasabb gépkihasználtsági foka és munkatermelékenysége. Ez egy tanulságos példa, amit szem előtt kell tartanunk. A nyugat-európai üzemméretek nem természetes fejlődés, hanem piackorlátozó, mesterséges állami beavatkozások eredményei. Ezek egy része indokolt, de ez nem a mostani írásunk témája.
Nálunk más volt a helyzet. A földtulajdon-rendelkezési jog visszaállításával azonnal elméleti lehetőség nyílt a kisgazdaságok megszületésére, pontosabban nyílt volna, ha a szétaprózódott földtulajdon ezt lehetővé tette volna. Így született meg a pótföldek rendszere, ahol a (transzformált) nagyüzem, főleg szövetkezet, egy tagban adta ki az igényelt földeket. Hová máshová is mérhették volna ezeket, mint más tulajdonosok földjeire, ami eleve korlátozta a földtulajdonjogaikat… Ezeket a földeket a határ egy részén, egymás mellett mérték ki.
A mostani gazdapanaszok között gyakran olvasni, hogy nem adják ki nekik a földjeiket a nagyüzemek. A pótföldkimérés törvényes lehetősége közel tíz éve megszűnt, a visszásságokra való tekintettel jogosan, de ez nem jelenti, hogy bárki ne jutna hozzá a földjéhez. Az eredeti helyén természetesen, és nem másén, mint korábban. Itt 150 éves térképeken látható úgynevezett E-s parcellákról van szó, melyeket vázrajz alapján C-s állapotba lehet helyezni, s az eredeti helyén kimérni.
Több kisgazdával volt alkalmam beszélgetni igazgató koromban, ezért tapasztalatból mondom, hogy a hiba a kisgazdák oldalán van. A vázrajz pénzbe kerül, amit el akarnak kerülni, arról nem is beszélve, hogy a másik lehetőséghez még ennyire sem fűlik a foguk, ami pedig azt jelenti, hogy hozzálássanak a földcserékhez, hogy egy tagban legyenek a földjeik. Pedig ezt már az őseink is így csinálták, Magyarországon is így megy, s az ezzel járó hivatali eljárások illetékmentesek. Több munka van ezzel, de azt állítani, hogy valaki akadályozza őket ebben, tisztességtelen. Azt tapasztaltam, hogy inkább elvárják, hogy a nagyüzem törvénytelen módon, feketén mérje ki nekik a földeket. Sok helyen jószívűségből megtették ezt a múltban, de ez csak fokozta a káoszt. Tehát a nagyüzemek olyasmit is megtettek korábban a kisgazdákért, ami minimum nem volt „kóser”, s ezt most is elvárni nem rendszerszintű. Van más megoldás, mely bár strapásabb, de rendezett viszonyokat eredményez.
(Folytatjuk…)
