Illusztráció (Fotó: TASR)

Minden ember előbb vagy utóbb orvosi segítségre szorul. Ha szerencsés, akkor a fogadó órák alatt tudja felkeresni az orvost, de mivel a betegség nem válogat, nem megrendelt időpontban dönti le az embert a lábáról, ezért sok esetben a beteg az orvosi ügyeletet kénytelen felkeresni. A betegbiztosítást mindenkinek fizetni kell, tehát alapvető elvárás és jog, hogy az orvosi ellátás hozzáférhetőségét is ennek fejében az állam, illetve a biztosítók 24 órában garantálják.

Az egészségügyi ellátásról szóló jogszabály egyik módosítása 2018. július 1-jétől viszont az ambuláns készültségi, más szóval ügyeleti szolgálat terén hoz, nem igazán kedvező változtatásokat. Az orvosi készültségi hálózat nagy változtatásokon megy keresztül. A készültségeket két kategóriába sorolják, az egyik 24 órában működik majd (kórházak), a másik csökkentett óraszámban. Az orvosi ellátás elérhetősége jelentősen rosszabbodni fog, mivel sok helyen megszűnik az ügyelet. Az eddigi, több mint 90 ambuláns ügyeletet közel a felére csökkentik, így a betegeknek több tíz kilométert fog kelleni utazni az ellátásért. A rendelési idő csak este 22 óráig tart majd, ezután már csak az állandó ügyeletet tartó kórházak készültségein kapnak ellátást a rászorulók.

A Szlovákiai Kórházak Szövetségének álláspontja szerint a kórházakban nincsenek kialakítva kellő felszereltségű, komplex sürgősségi osztályok, egész Szlovákiában mindössze nem egész 10 van belőlük. A kórházak készültségein sebészeti és belgyógyászati beavatkozásokat elvégeznek ugyan, de az orvosi ellátás széles skálája, amely a sürgősségi ellátáshoz elengedhetetlen, hiányzik. Az általános (körzeti) orvosokat már nem fogja törvény kötelezni, hogy szolgálatokat vállaljanak. Ez a módosítás véleményem szerint diszkriminálja a kórházakban dolgozó orvosokat, akiknek továbbra is kötelező lesz az éjszakai ügyelet.

Hogy ne legyen kevés a gond, probléma van a szolgáltatók pályáztatásával is. Annak ellenére, hogy a szolgáltatók finanszírozása terén jelentős változásra került sor (havi 8000 € juttatást kapnak a rendelőre, és ezen felül minden betegért térítés is jár) kevés az érdeklődő. A közbeszerzés kiértékelése után több megyében nincs, aki a készültségeket üzemeltesse. Teljesen készültség nélkül maradt Pozsony megye, ahol a 8 tervezett készültségből 0, Besztercebánya megyében a 21-ből 0, Trencsén megyében 9-ből 0, Kassa-megyében 17-ből 0 szolgáltatót produkált a közbeszerzés. A többi megyében részben sikerült szolgáltatót szerezni, Nyitra megyében 15-ből csupán 7, Nagyszombat-megyében 13-ból 3 és Eperjes megyében 13-ból 8 helyre sikerült szolgáltatót találni.

Az okok különbözőek, voltak járások, ahol senki nem jelentkezett be a közbeszerzésbe, de megtörtént az is, hogy több szolgáltatót adminisztratív mulasztások miatt kizártak a pályázatokból úgy, hogy lehetőséget sem adtak számukra, hogy pl. néhány hiányzó, vagy pontatlan adatot pótolhassanak, pontosíthassanak. A közbeszerzés második körének kiírása leghamarabb ősszel várható, tehát azokon a helyeken, ahol most nem sikerült győztest hirdetni, július 1-jétől bizonytalan az ambuláns orvosi ügyeletek sorsa.

Ma tehát úgy áll a helyzet, hogy nem egész 1 hónappal a módosítás életbelépése előtt senki sem tudja, hogyan működik majd július elsejétől az ambuláns készültségi ellátás. Néhány kormánypárti politikus már hallatta hangját és a helyzet orvoslását ígéri, de az idő rövidsége miatt ígéretek helyett, nagyon gyorsan, konkrét intézkedések kellenek. A Magyar Közösség Pártja csak remélni tudja, hogy az egészségügyi miniszter asszony nem arra – az egyébként nagyon felelőtlen – megoldásra támaszkodik, hogy majd kizárólag a kórházak sürgősségi osztályai látják el a rászorulókat, mert erre kapacitás híján képtelenek lesznek.

Ezért felszólítjuk az illetékeseket, hogy, mielőbb tudassák a lakossággal, hogyan tervezik megoldani az előállt, nagyon komoly helyzetet. Az egészséggel és az emberéletekkel ugyanis nincs joguk hazardírozni!

A szerző az MKP egészségügyi, szociális és családpolitikai alelnöke