Viszket a fülcimpám (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

Eperjes Károly színész, tanár a Martfeszten megtartott előadásában arról szólt, hogy úgy érzi, marginalizálódott, elszigetelődött, mivel amit ő szeretne képviselni, az olyan, mintha nem is lenne. Nagyon nehéz a fiatalokkal az értékeket elfogadtatni, mire pedig végre sikerül, addigra bekéredzkedik az ördög az életükbe, amely soha nem volt még ilyen szép, mint most. Sajnos a kultúrának nincs értéke.

A magyarországi egyetemeken alig találni józan, egyetemes értékrendű tanárokat – mondta Eperjes Károly, aki szerint túlzottan liberálisak és kaotikusak az egyetemek.

Konkrét példaként azt említette, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen nem volt kápolna, mert azt mondták, előbb a külsőt kell rendbe tenni, aztán jöhet a kápolna. Eperjes szerint a külcsín helyett inkább a belsőt kellene rendbe tenni, de szerencsére azóta a kápolna is a helyére került.

A színész kijelentette: a szívet nevelni kell, az agyat okítani, a kettő együtt a tanítás. Mindkettőre szükség van, a kettő harmóniája elengedhetetlenül fontos. Eperjes Károly a ma divatos izmusokra is kitért, úgy vélekedve, hogy minden izmus középpontja az egoizmus, ezért is nem szerencsések.

Tanácstalanság, soha (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma

A fiatalok elbutulnak, mondta Eperjes, ami a liberális tanítás következménye. A kötelező irodalom listájának liberalizálása miatt hiányzik az az alaptudás, amelyre építeni lehet. Tíz éve az úgynevezett értelmiség kitalálta, hogy nem értik a gyerekek a klasszikusokat, ezért azokat leegyszerűsítették, ahelyett, hogy a fiatalokat felnövelnék ezekhez és tanítanák nekik a gondolkodást, a bölcseletet, azaz az eredeti műveket olvastatnák velük, és rávezetnék őket a megértésükre.

A színész azt is kijelentette: Trianon óta olyanok vagyunk, mint a kenyér, a héját leválasztották a beléről, ha elfogy a kenyér héja, vége a magyarságnak. Kétirányú a szorítás, bentről és kintről is éri támadás a magyarságot. Sajnos egyre kevesebben vannak a határon túli magyarok, holott még mindig mi vagyunk az egyetlen olyan nemzet, amely saját magával határos.

Az emlékezetessé vált napon, 2004. december 5-én az ország hatvankét százaléka nem ment el szavazni, de ugyanez lett volna itt is, mert lelki Trianon van, s ez az arány lett volna Erdélyben is. Ne vessünk ezért követ az anyaországiakra, kérte. Eperjes Károly előadása alatt sokan mosolyogtak, de gondolatai mélységén elgondolkozott a hallgatóság, értékes útravalót kaptak az előadáson résztvevők.