A fentiekben idézett írást szeretném kiegészíteni Tiborhoz kapcsolódó személyes élményeimmel. Mivel nemcsak barátom és komám volt, hanem ismeretségünk kezdetétől a munkásságunk is egymáshoz kapcsolt bennünket, az életének egy jelentős tevékenységét, a kórusvezetést, a kórusok és énekcsoportok létrehozását, karnagyként vezetését, szakemberként tanácsaival irányítását, az amatőr karnagyok kinevelése terén végzett munkáját szükségesnek érzem a kezdeti évek időszakával kiegészíteni, hogy a jelzett nagyon értékes visszaemlékező írás teljesebb képet nyújthasson.
Ág Tibor 1954 őszén rukkolt be katonának Szeredre. Karnagyi tevékenysége viszont jóval korában kezdődött. 1950-ben Pozsonyban, az akkor alapított Csemadok városi szervezetében hozta létre az első énekkarát. A Csemadok központi titkárságnak irodája akkor Pozsonyban, egy Duna-parti lakótömbben volt, ott működött a helyi szervezet, de ott volt az a vaskereskedés is, ahol a magyar – akkor még Obenau Tibor – kereskedősegéd dolgozott. A Csemadokban tevékenykedő emberek, idősebbek, fiatalabbak naponta összejártak, így közéjük csapódott. Kiderült róla, hogy ért a zenéhez, tud zongorán játszani, így megalakították a helyi szervezet énekkarát. Ez volt Pozsonyban a háború után az első magyar világi énekkar és egyben Tibor első énekkara. Aztán 1950 őszén megnyílt Pozsonyban a Magyar Tanítási Nyelvű Pedagógiai Szakközépiskola, a tanítóképző, s Tibor munka mellett negyedévesként ott folytatta a háború miatt megszakadt tanulmányait, majd 1951-ben az első érettségizők egyike lett. Természetesen ott is megalakult az énekkar, melynek a munkájába ő is bekapcsolódott.
Én Tibort 1951 novemberében ismertem meg. Ő akkor már a Csemadokban (Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Egyesülete – ez volt akkor a hivatalos neve) mint ének-zenei szakelőadó dolgozott, én 1951. december 1-jén váltam a Csemadok dolgozójává, mint néptánc-szakelőadó. Munkába állásomkor Tiborral azt a feladatot kaptuk, hogy fokozatosan ismerkedjünk meg Szlovákia magyar népművészeti hagyománykincsével, szükségünk lesz rá, szüksége lesz rá a Csemadoknak. Mi szót fogadtunk és mindjárt 1951 decemberének végén nekivágtunk az első kéthetes gyűjtőutunknak, mely Kodály Zoltán nyomdokain haladva, Zoboraljára: Nyitragerencsérre, Kolonba, Zsérére, Nyitraegerszegre, Gímersre, tehát a zoboralji magyar falvakba vezetett, ahol a Süttő család vendégei voltunk. Szerencsénk volt, mert egy olyan nótafacsaládba, hagyománytisztelő közösségbe kerültünk, ahol alig győztük jegyezni a szebbnél szebb dalokat, sőt még táncmotívumokat is, táncokat is sikerült felszínre hoznunk. A későbbi gyűjtések alkalmával, melyre Martin György és Pesovár Ernő irányításával 1970-ben Barslédecen és Kolonban került sor, több táncanyag filmre került.
1953. június 1-jén megalakítottuk a hivatásos Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttest, melyben Tibor művészeti vezető és karnagy lett. Itt már hivatásos énekkart vezetett, egészen 1954 októberének végéig, mert akkor őt is bevonultatták a kétéves tényleges katonai szolgálatra. 1956 őszén szerelt le a katonaságtól, de közben a hivatásos együttest, a NÉPES-t államilag feloszlatták, s megszűnt a civil munkahelye. Tanítóként lakást kapott Galántán és elvállalta a Kodály Zoltán Daloskör vezetését, majd egy év múlva az újonnan alapított félhivatásos „Ifjú Szivek” Magyar Dal- és Táncegyüttes igazgató művészeti vezetőjévé nevezték ki, de hű maradt a Kodály Daloskörhöz is. Az együttesvezetői és karnagyi tevékenysége mellett megszállottan folytatta a népdalgyűjtést.
