(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.m, archív)

Az Ipolysági Református Egyházközség augusztus 20-a és 24-e között immár második ízben rendezte meg napközis táborát a parókián és annak udvarán. Az ötnapos tábor alatt a kisgyerekek Jézus életével ismerkedhettek meg.

„Az  Örömhír gyermektábornak mintegy harminc táborlakója volt. A bibliai történetek által az evangélium igéjével ismerkedtek a gyerekek” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Izsmán Adél, a tábor egyik vezetője. Mint megfogalmazta: a tábor célja az Úr Jézus megismerése, és általa közelebb kerülni az Istenhez.

A napi foglalkozások részeként az evangéliumi tanításon kívül gyermekeknek szánt egyházi énekeket tanultak a táborlakók. Kézműves foglalkozások, ügyességi játékok valamint az ipolysági Honti Múzeum meglátogatása is színesítette a programot.

A délelőtti alkalmakon a gyerekek szülei ugyancsak megjelenhettek. A tábor résztvevői nagyon élvezték a közös énekléseket, figyelemmel kísérték a Jézusról szóló evangéliumi igét – összegezte. Az előadó rámutatott arra, hogy a bűneinket az Úr Jézus keresztjénél le kell tennünk és vele új életet kaphatunk.

A táborban az imádságra és egymás iránti szeretetre is tanították a gyerkőcöket. A tábor üde színfoltja volt Aski, a fiatal indiánfiú története. Az öt nap alatt kibontakozó történet szintén a hit megerősítéséről, az Isten iránti szeretetről szólt.

Mint Izsmán Adél kifejtette, a tábor megvalósulását segítették a gyülekezet tagjai, valamint a szülők is. Délutánonként több alkalommal a helyi 27. számú Szent Imre Cserkészcsapat tagjai szintén besegítettek a foglalkozások vezetésébe.

Pásztor Péter felvételei a tábor utolsó napján készültek. 

https://www.facebook.com/pg/felvidek.ma/photos/?tab=album&album_id=2022159421139697