Felvonulás (Fotó: Hüvösi Csaba)

Balassagyarmaton, az Ipoly folyón átívelő híd lábánál, az egykori határállomás mellett kilencedik alkalommal találkoztak a környező magyarországi és szlovákiai települések hivatásos és önkéntes tűzoltói a hétvégén.

A Nógrád Megyei Tűzoltó Szövetség és a Nagykürtösi Járási Önkéntes Tűzoltó Szövetség által, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és Besztercebánya Megye Önkormányzatának hathatós segítségével megszervezett rendezvény legfontosabb célja volt, hogy a határ két oldalán élő és dolgozó tűzoltók között tovább mélyüljön a lassan egy évtizede útjára indult, szervezett együttműködés.

A Nagykürtösi járásban élő szlovák, és a Nógrád megyei magyar önkéntes tűzoltók közötti együttműködés 2009-ben vette kezdetét; ezt megelőzően gyakorlatilag semmiféle hivatalos vagy személyes kapcsolat nem volt a határ két oldalán élő és dolgozó önkéntes tűzoltók között. Az első találkozó az Őrhalomban 2009 májusában megrendezett Nógrád megyei tűzoltónapon volt, ahová a Nagykürtösi Járási Önkéntes Tűzoltó Szövetség ötfős küldöttsége látogatott el. A rendezvény alatt és után több órás megbeszélés keretében tervezték meg a magyar és a szlovákiai szövetségi vezetők az együttműködés mikéntjét, egyetértve abban, hogy teljességgel elfogadhatatlan, rég idejétmúlt gondolkodásmódot tükröző, az Európai Unió legalapvetőbb értékeivel és a határ két oldalán élő emberek érdekeivel homlokegyenest ellentétes az, hogy a két ország önkéntes tűzoltói között semminemű együttműködés sincsen. Ennek nyomán hamarosan meghatározták a közösen elérendő célokat, megalapozva az elkövetkező évek határon átívelő munkáját.

A megnyitó (Fotó: Hüvösi Csaba)

Mindennek eredményeként, az azóta eltelt években szép lassan alapjaiban változott meg a korábbi, áldatlan helyzet. A sok évtizedes elszigeteltség után ma már nem kérdés a határ egyik oldalán sem, hogy az együttműködésé a jövő. A két ország tűzoltóinak rendezvényein immár természetes dolog a másik ország képviselőinek részvétele, s az önkéntes mozgalomban megteremtett jó viszony nagyban segíti a hivatásos katasztrófavédelmi szervek közötti jó együttműködés kiépítését is.

Mára pedig elérkezett az idő, hogy a két ország önkéntes tűzoltói közösen készüljenek fel a bevetésekre, megismerve egymás munkamódszereit, technikai felszereléseit, irányítási rendszerét. Ebben a munkában a Nagykürtösi Járási Önkéntes Tűzoltó Szövetség és az Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesület tölt be központi szerepet. Ennek keretében az idén a két szervezet önkéntesei közös vízi mentési, búvártechnikai, árvízvédelmi, alpintechnikai felkészítő gyakorlatokat tartottak annak érdekében, hogy ha az élet úgy hozza, erőiket egyesítve a lehető leghatékonyabban támogathassák majd a két ország hivatásos katasztrófavédelmi szerveinek munkáját, s ezáltal a legjobban szolgálják az Ipoly vidékén élő emberek biztonságát.

Vízfüggöny (Fotó: Hüvösi Csaba)

Mindez úttörő jellegű kezdeményezés a több mint hatszázötven kilométer hosszú szlovák-magyar határszakaszon, így nagyon sok olyan szervezeti, műszaki, jogi és nyelvi nehézséggel találkoztak a szakemberek, amelyekre elsőként nekik kellett megtalálniuk a megfelelő megoldásokat. Kezdeményezésüket állami szinten is felkarolták, és a közös célok elérését az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Együttműködési Alap anyagilag is támogatja.

A közel egy évtizedes, határon átnyúló együttműködés eredményeit jól tükrözte a hétvégi rendezvény is: volt itt főzőverseny, közös felvonulás az Ipoly hídján át, kommandós, munkakutyás, tűzoltási és műszaki mentési, alpintechnikai bemutató, tűzoltóverseny, gyermekprogramok, és természetesen jó hangulat. Az est leszálltával pedig gépjárműfecskendőkből megvilágított vízfüggönyt emeltek az öreg folyó fölé a két ország hivatásos és önkéntes tűzoltói az összetartozás jegyében, a teljesen megtelt hídon várakozó közönség legnagyobb örömére.