A most 83 éves Simon V. László válogatott jégkorongozó, bokszoló és újságíró eddig 25 könyvet írt. Az egyiket kívánom most bemutatni, melynek címe: Radványi Gézával, Márai Sándor testvérével valahol Európában. A II. Radványi Géza Emléknapok alkalmával beszélgettem vele erről a rendezvény keretében. A kötet tavaly abból az alkalomból jelent meg, hogy Kassán emléktáblát lepleztek le a világhírű rendezőnek.
Vigyáznom kell, mit írok le, mert a szerző profi ökölvívó volt, azelőtt meg börtönbe való lett volna. Így soraimnak számomra komoly egészségügyi következményei lehetnek, ha nem zabolázom meg a gondolataimat!
Miért rossz a könyv? Mert okvetlenül el kell olvasni! A szerző Rejtő Jenő könnyedségével írja meg Géza bácsi történetét és így közel hozza az irtózatos messzeségből. Hiszen a 20. század elején indul a történet és a rendszerváltás előtt ér véget. Egy nem akármilyen évszázad taposott belénk, torzította emberségünket, szemléletünket és a következő is azt teszi! Nyilván Müller Péter író nem véletlenül írja bevezetőjében, miszerint Radványi Géza a szerzőben a Fülig Jimmy külsőségei mögött megbúvó „mélyen érző, tehetséges és őszinte embert” látott. Géza bácsi hajlamos volt első pillantásra melléfogni.
A jó könyv jellemzője, hogy olvasatlanul sutba kell dobni. Hiszen szem előtt kell tartanunk ifj. Alexandre Dumas megállapítását: Az emberi élet rövid, csak 30 000 könyvet tudunk ezalatt az idő alatt kiolvasni. Vigyázni kell, hogy mire szánjuk drága, naponta fogyó időnket!
Életének utolsó éveiben Laci gyakran egész napokat töltött vele, Géza bácsi pedig mesélt… Nyilvánvaló, hogy a lejegyzett történet több önkéntelen szűrőn passzírozódik át és Simon is alakít rajta. Az olvasó pedig ugyanezt teszi akarata ellenére és megszületik a végeredmény. Arany János kiáltotta világgá: „Költő hazudj, de rajt’ ne kapjanak!” Nem fognak.
Tehát ilyen korlátok között lavírozva számolok be a beszélgetésről és a kötetről. Az elején a szerzőről, viselt dolgairól is illik ezt-azt elárulnom, annál inkább, mert Simon nem az a titkolódzó fajta. Leírta ő már, milyen mélyről indult. A „zuglói csibész” a város egyik legveszélyesebb bandájának volt a tagja. „Ami nem volt lebetonozva, azt elloptuk” – vallotta később. A szerelmespárokat szabadították meg földi értékeiktől. Készpénz, gyűrű, nyaklánc… Nyilván emberbaráti okoknál fogva, hadd tudatosuljon bennük, az anyagi javaknál sokkal értékesebb a szerelem. Ezt persze a szocialista rendőrség sem nézhette tétlenül és egy csúnya napon körvadászatot rendezett.
Laci a néptelen Szent Család templomba menekült, ahol a plébános szárnyai alá vette. Ez lett pálfordulásának ideje. „Istenről persze tudtunk! – vallotta később – Féltünk is tőle rendesen! De, gondoltuk, hol van még a rettegett találkozás?” A templomban találkozott Vele. Sokkal hamarább, mint gondolta. A plébános meg erejét, agresszivitását a sport felé terelte. Igen ám, de a sportkarrier tíz-húsz évig tart. Mi legyen azután? Egy „véletlen” segített a kérdés megválaszolásában. Valamelyik külföldi sportrendezvényen felkérték, tudósítson, mert a lapnak nem volt pénze, hogy munkatársat küldjön ki. Tudósítása megjelent. Rájött, tud fogalmazni.
Sportteljesítményeinek hála egy óriási előnnyel rendelkezett: ismerték. Tehát nem kellett bemutatkoznia riportalanyainak. Amikor Radványi Géza hazajött, egy feltétele volt, nem ad interjút senkinek. Ám végül Simon V. László kivételt jelentett. „Szívesen beszélgetek vele” – vallotta be később Müller Péter írónak. Kötélnek állt, mert egykori saját magát látta benne.
Radványi teljesen elütött testvérétől, Márai Sándortól. Márai szikár, „porosz” személyiség volt, aki nem kívánt másokkal társalogni. Sajnálta az erre fecsérelt időt, mert a feje tele volt írnivalóval és az kikívánkozott belőle. Kevés idő állt rendelkezésére. Potom 89 esztendő. Minden percért kár!
Radványi, aki édesanyja széles arcát örökölte, inkább mediterrán személyiség volt. Ő történeteket mesélt. Lazán, nyitottan. Párizsban összeismerkedik Picassoval, interjút készít később Churchillel annál az asztalnál, ahol tán Karl Marx írt a tőkéről. Genfben összefut Tonioval, akiről a végén még szó lesz. Ez az első világháború utáni korszak.
Szállnak az évek, Radványi következő feleségét úgy szerzi meg, hogy a férjétől kéri meg a kezét. Az eleinte forgatókönyvötletre gyanakszik. Így lesz az egykori Miss Hungária, Tasnády Fekete Mária a felesége. Ez a történet is tragikusan végződik. Egy ételmérgezés következtében az asszony nem ura többé minden arcizmának, így a filmkarriernek vége. Ezt nem tudja elviselni és játékszenvedély áldozata lesz. Férje bármennyit keres is, azt a rulett felemészti. De ez még odébb van.
Hazatérnek és jönnek az első filmek. A háború után készül a Valahol Európában, mely világsiker lesz. A külföldi évek alatt kéttucatnyi film születik, melyek közül odahaza jószerivel semmit sem láthatnak, neve feledésbe merül. A szakma számon tartja, hazahívják. Ekkor készül el utolsó filmje, a Circus maximus.
Simon V. László tartja a kezét, amikor távozik az örökkévalóságba…
De jöjjön az elején beharangozott Tonio! A kálvinista Rómába futott be a szerelvény, s barátjával nekiindul a városnak. Taxira nem futja, így sportolnak egyet. De a koffer nehéz. Végül a halszagú teherkikötőben kötnek ki. A mólon találkoznak. Tonio kérdezi meg tőlük, mit keresnek itt, hiszen se nem matrózok, se nem halászok. Bevallják, szállás kellene, mert vékonypénzűek. Nem probléma. A kirúgott hajóácsok kajütjében fognak lakni.
Ez a múlt század 20-as éveinek második felében történik. Genfben összeismerkedik leendő első feleségével, Eva Maria Daghoferrel, interjút készít egy volt diktátorral, Primo de Riverával – Eva jóvoltából – ami némi pénzhez juttatja, melyet elver és párbajozni kénytelen. De a győzelem az övé, mert Kassán belekóstolt ebbe a mesterségbe is. Rejtő Jenő tollára illő történet. Tonio még a testőr szerepét is vállalja a kétes környéken.
A tengerek tigrise egy hadihajóról lépett meg, amiért kötél jár, de papírok nélkül csak lélekvesztőkön dolgozhatott, melyek rendszerint elsüllyedtek. Ám ő mindig túlélte! Az Istennek terve volt vele! Azután látszólag rámosolygott a szerencse. Egy osztrák asszony világ körüli úton járt férjével és az egyik matrózuk eltűnt. Valószínűleg meggyilkolták. Ő jelentkezett elsőként és felfogadták. Egy csillagos éjszakán leeresztette a horgonyt és beugrott a tengerbe. Miközben élvezte a hullámokat és a csillagokat, egy dzsunkán maláj kalózok érkeztek nesztelenül. Mindenkit lemészároltak! Ordított. Furdalta a lelkiismeret: ha a hajón marad, talán másképp végződik a dolog… Kivergődött a partra. Börtön várta. Napokig faggatták. Azonban néhány nap múlva hasonló kalóztámadás történt. Bocsánatkérés után eladta a hajót és a hajónaplóban talált címre feladta a rengeteg pénzt… Büntetésből Genfbe száműzte magát a tengerekről. Így találkoztak.
Évtizedek telnek el. Radványi „mellesleg” fölfedezi Jean Paul Belmondot, Louis de Funest, Lino Venturát. Forgat Romy Schneiderrel, Lilly Palmerrel, Gina Lollobrigidával, Juliette Grecoval…
A helyszín Riviera. Hajót kell bérelni, mert a Radványival ott-tartózkodó világsztárokat a fotósok és újságírók hada vadássza. El innen! Minő véletlen: Tonio hajóját bérelték ki. És a sokat megélt matróz – narancslé mellett – elmeséli találkozását az Úristennel.
Egy szingapúri tankhajón dolgozott évekig, mely egy napon lángra lobbant, óriási fáklyaként úszott a tengeren. A raktérben füst, az emberek fuldokolnak, a biztonsági rendszer a fedélzetre vezető ajtókat elreteszeli. Nincs menekvés. És akkor Tonio fogadalmat tesz: „Istenem, csak most az egyszer segíts! Amíg csak meghagyod az életemet, neked szolgálok…” A tűzoltóhajó még időben érkezik. Megint ő az egyetlen túlélő! Véletlen? Aligha!
A biztosító fizet. A kártérítésből egy gyönyörű jachtot vásárol és szert tesz egy Bibliára. Kifut a nyílt tengerre. Napokig a világ legnagyobb bestsellerét tanulmányozza. Néhány hónap múlva Nizzába ér és azóta Isten igéjét hirdeti.
Hetekig hajóztak most is a nyílt tengeren és mire horgonyt vetnek, Isten országa három megtért emberrel gazdagodik: Vittorio de Sica színésszel, rendezővel, forgatókönyvíróval, Roberto Rosselini rendezővel, forgatókönyvíróval és Radványi Gézával…
