Fotó: aktuality.sk

A besztercebányai Speciális Büntetőjogi Bíróság hétvégi döntése értelmében őrizetben marad a Kuciak-gyilkosság ügyében megvádolt négy személy: Szabó Tomáš, Miroslav Marček, Andruskó Zoltán és Alena Zsuzsová.

Az őrizetben tartás oka a szökés, vagy a tanúk befolyásolásának veszélye. Andruskó Zoltánon kívül a másik három gyanúsított a határozattal szemben beadvánnyal élt, amelyről a Legfelsőbb Bíróságnak öt napon belül kell döntést hoznia.

A csütörtöki gútai rendőrségi razzia után a kommandósok az ügy negyedik gyanúsítottját, Alena Zsuzsovát is letartóztatták Komáromban, akit a gyilkosság megrendelésével vádol a Nemzeti Bűnügyi Ügynökség, a Kuciak-család ügyvédje, Daniel Lipšic szerint azonban a gyilkosság megrendelőjének közvetítőjéről lehet szó. Alena Zs. elsősorban olasz nyelvre specializálódott fordító, akinek a fordítói szolgáltatásait állítólag Marián Kočner nagyvállalkozó is igénybe vette.

A Nemzeti Bűnözés Elleni Egység igazgatója, Branislav Zurian szerint a razzia során a helyszínen lőfegyvereket, autókat és mobiltelefonokat foglaltak le, amelyeket a bűncselekmény elkövetése során használtak. A gyanúsítottak egyike, Andruskó Zoltán úgy döntött, együttműködik a rendőrséggel. A felügyelő ügyész azonban részleteket nem közölt, mivel a kivizsgálás még mindig folyik.
A megrendelő Ján Kuciak meggyilkolásáért minimum 70 ezer eurót fizetett, 50 ezret készpénzben, a maradék 20 ezret pedig a tartozásaik elengedése fejében, tájékoztatott a fejleményekről a felügyelő ügyész.

Jaromír Čižnár legfőbb ügyész szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok szilárdak, s indokul szolgáltak arra, hogy a szóban forgó négy személy ellen eljárás induljon. Mint mondta, annak ellenére, hogy van esély az ügy sikeres megoldására, a túlzott optimizmus nem helyénvaló. Az ügyész megerősítette, hogy csupán Kuciak meggyilkolására volt megrendelés, Kušnírová csak „véletlen” áldozat volt. Azt, hogy kitől kapta Alena Zsuzsová a megrendelést, a rendőrség még nem tudja. Az ügyész szerint a megrendelő Alena Zsuzsová volt, a gyilkos Szabó Tomáš, a gépkocsivezető Miroslav Marček, a közvetítő pedig Andruskó Zoltán.

Mindenki a megrendelőt akarja

Amiben nem hittünk, úgy tűnik, egyszer mégiscsak megtörténik. Már ha beigazolódik, hogy a valódi tetteseket fogták el, és eljutunk a felsőbb szálakhoz is. Egy kicsit nyugodtabbak lettünk, ám a lényeg még messze van. De a legszélesebb folyón keresztül is vezet híd” – nyilatkozta a fejlemények kapcsán a meggyilkolt Ján Kuciak testvére, Jozef. Kuciak Mária nevű lánytestvére visszafogottabban fogalmaz: „Meglátjuk, hogyan lesz ezután, így folytatódik-e a nyomozás továbbra is. Én félek hinni abban, hogy egyszer teljesen felgöngyölítik az ügyet, és mindenki megkapja méltó büntetését, beleértve a megrendelőt is” – mondta.

A hétvégi politikai vitaműsorokban szereplő politikusok is megegyeztek abban, hogy a gyilkossággal gyanúsítottak letartóztatása csak az első lépés. A vádat be is kell bizonyítani, és felfedni a megrendelőt és az indítékot. „A nyomozás eredménye talán jobb a vártnál. Meg kell állapítani azonban, ki volt a megrendelő, s hogy miért kellett ennek a két fiatalnak meghalnia” – jelentette ki Jaroslav Paška, az SNS alelnöke, hozzáfűzve, célzatos és hazug az ellenzék és az utca emberének azon állítása, miszerint az állam működésképtelen.

Erik Tomáš, a Smer képviselője úgy nyilatkozott, „mindnyájan azt kívánjuk, hogy a megrendelőt is elkapják, ott van ugyanis az indíték kulcsa”. Megjegyezte azt is, hogy az ügyet még mindig ugyanaz a csoport vizsgálja, amelyiket az ellenzék korábban bírált, ezért szerinte az ellenzéknek, Galko urat is beleértve, bocsánatot kellene kérnie mindenkitől, akiket támadtak.

A Sme rodina alelnöke, Milan Krajniak szerint „mindannyiunk érdeke, hogy bebizonyosodjon, az ügyet meg lehet oldani”. Mint mondta, ez a lépés reménysugár arra, hogy a megrendelő is elfogható. Az előrelépésnek Ľubomír Galko (SaS) is örül, „a jó hír Szlovákia számára az lesz, ha sikerül ezeknek az embereknek a bűnösségét bebizonyítani, és Szovákia megtudja, ki rendelte meg a gyilkossságot”, mondta.

A nagy egyetértés után Galko és Tomáš Marian Kočner vállalkozó kapcsán azonban összekaptak. Galko szerint Kuciak cikkeiben Kočnerről is írt, valamint az akkori kormányfőhöz, Robert Ficóhoz (Smer-SD) vezető szálról. Tomáš azzal vágott vissza, hogy Galko úgy viselkedik, mint egy ügyész vagy egy bíró, majd emlékeztetett arra, hogy annak idején Richard Sulík, az SaS elnöke Kočnerrel egy reggeli közben tárgyalt a főügyészválasztásról. Galko szerint viszont Sulík a tévedése miatt már elnézést kért, majd rámutatott, Kočnernek a Smer politikusaihoz fűződnek kapcsolatai. Az SaS politikusa egyúttal azt is kijelentette, hogy Fico szerinte a szervezett bűnözés része.

Kočner keresztapa

Mindeközben egy ismert komáromi vállalkozó, Marián Markovič megerősítette, hogy valóban van kapcsolat a letartóztatott Alena Zsuzsová és Marián Kočner között. A vállalkozó szerint Kočner Zsuzsová lányának a keresztapja. A Nový čas napilapnak nyilatkozva elmondta, hogy 11 évvel ezelőtt Alena Zs.-vel élt együtt, és van egy közös lányuk. Arról azonban, hogy annak Kočner a keresztapja, csak nemrégiben szerzett tudomást. Viszont azt, vajon Kočner hogyan került a családba, nem tudja. „Sohasem láttam őket együtt, mi nem voltunk jóban, ám minden lehetséges” – mondta Markovič, aki csak ritkán látta a lányát, mert a volt élettársa korlátozta a vele való találkozást. „Nem akarom elhinni, hogy képes volt ilyesmit tenni, hiszen tudnia kellett, hogy ez egyszer kiderül és bűnhődni fog. Hogyan tehette meg ezt a lányával?” – fűzte hozzá.

A rendőrség a gútai razzia során házkutatást is tartott, melynek során lőfegyvereket talált, de hogy legálisan vagy illegálisan tartott fegyverekről van-e szó, azt egyelőre még vizsgálják.

Újabb menet a Tisztességes Szlovákiáért

A múlt hét péntekén a razzia ellenére megtartották azt a tiltakozó akciót, amelyet a szervezők azért szerveztek, mivel a kettős gyilkosság megrendelője még mindig nem ismert. A tüntetésen több ezer ember vett részt, a szervezők pedig kijelentették, hogy előrelépésnek tekintik ugyan a rendőrségi razziát, ám kulcsfontosságúnak tartják, hogy ennek a szégyenletes gyilkosságnak a megrendelőjét is felfedjék.

A szervezők azt is bírálták, hogy Pellegrini kormányának a létrejötte óta eltelt fél év múltán nincs olyan érzésük, hogy a kormány olyan lépéseket tenne, amelyek elősegítenék, hogy az emberek újra bízzanak az államhatalomban. A tiltakozó akció ideje alatt a résztvevők gyertyákkal, mobiljaikkal vagy elemlámpákkal világítottak, azt jelképezve, hogy „a fény mindig legyőzi a sötétséget”.

(TASR, Aktuality.sk/Felvidék.ma)