Illusztráció (Fotó: aqbwater.hu)

Szent Mihály napján, mivel családomnak köszönhetően érintett vagyok a Mihály nevet illetően, ezért aktuálissá vált tennem egy sétát a temetőbe és vinni egy-egy csokrot nagyapám és édesapám sírjára. Nem újkeletű volt az a gondolat, ami a Mihály névnek köszönhetően megfordult a fejemben. Már többször foglalkoztatott a keresztnév-adás szokása, illetve az a változás, ami ebben a szokásban tapasztalható.

Korábban volt ilyen névadási szokás, ami mára kivesző tendenciát mutat. A kérdés csupán az, hogy az ilyen változások, vagyis a korábbi szokások feladása vajon pozitív változásnak tekinthető-e, vagy inkább negatívnak lehetne jellemezni. Konkrétan a névadást tekintve korábban volt egy olyan szokás, aminek köszönhetően az újszülötteknek a szülők és a legközelebbi további hozzátartozók neveit adták a szülők és a keresztszülők. Ennek következtében a családokban nem volt ritkaság a négy-öt generáción át ismétlődő keresztnév. Ez a szokás talán a rendszerváltások okozta elvi felfordulás következtében a szabadság jegyében átváltott egy szabadságnak nehezen nevezhető zagyvaságba, amit talán helyesebb volna szabadosságnak nevezni.

Ennek jegyében kiveszőfélbe ment néhány korábbi keresztnév és helyébe olyan idegen nevek léptek, amelyek korábban századokon át ismeretlenek voltak a magyar kultúrkörben, de talán még olyanokat is felkutattak a mindenáron a szabadságukat kimutatni kívánók, amilyenek még talán Európában is ismeretlennek számítottak. Miután ezzel a tényekkel alá nem támasztott gyanúsításommal elégedetlen voltam, ezért kihasználtam némi bizonyíték előállítására azt az adatbázisomat, amit a helyi alapiskola végzőseinek áttekintésével szereztem. Ez egy olyan névsor, ami a 2. világháborút követő iskolaévek végzőseinek neveivel kezdődik és a most elsős, tehát feltehetően kilenc év múlva, vagyis 2028-ban végzősökké válók neveivel zárul.

Csak egyetlen keresztnevet emelnék ki a terjedelmes sorból. Ez az Erzsébet név esete, mely korábban egyike volt a legelterjedtebb keresztneveinknek. Az első évtizedben húsznál is többször előforduló gyakoriságból oda jutottunk, hogy az utolsó tíz végzős osztályban egyetlenegyszer sem kerül az iskolavégzést hitelesítő okmányra az Erzsébet keresztnév. Helyette több egyedinek és egzotikusnak tekinthető névvel találkozhatunk, ha végigböngésszük ezt az évtizednyi névsort.

Joggal kérdezheti bárki, hogy no és akkor? Mi ebben a különös? Hisz mai életünk telis-tele van mindenféle korábban ismeretlen és talán még elképzelhetetlennek is nevezhető dologgal és talán ez a változás a társadalmi fejlődésünk egyik bizonyítéka is egyben. Igen ám, ez rendben is volna, ha nem lennének fájó bizonyítékai az emberek által keltett változások erősen hátrányos fajtáinak is, csak a múlt század két nagy balul végződött változásaiból keletkezett két világháborúra utalnék.

Ebből okulva talán mérlegelni kellene azt a lehetőséget is, hogy az újdonságok bevezetése mellett egyenlő súllyal alkalmazzuk a korábbi tapasztalatainkon alapuló kialakult szokásainkat is, és így a ma született kislányok újra lehessenek olyan keresztnevűek, mint anyukájuk, vagy nagymamáik, vagy más a névadók által kiválasztott korábbi felmenőik egyike, akit neve fenntartásával arra érdemesnek ítélnek.