Fotó: SBK Somorja, facebook

Fantasztikus meccsen maradt alul az SBK Somorja csapata tegnap a Samaria Sportközpontban lejátszott mérkőzésen: ellenfeleik a kassai Fiatal Angyalok (nemrég még Jó Angyalok) voltak, akik csak az utolsó pillanatban biztosították be somorjai győzelmüket.

Sajnos a játékvezető is inkább a vendégek javára fújt a meccs eme szakaszában, így joggal lehettek dühösek és elkeseredettek a hazai játékosok. Mindennek ellenére nagy tisztelet és becsület a hazai csapatnak, akik végigfutották és hajtották a meccset.

A Samaria Sportcentrum közönsége tehát egy jó, érdekes meccset láthatott. A kassaiak majdnem az egész meccs alatt vezettek, de az utolsó negyedben a somorjai lányok megfordították a találkozót.

A baj az volt, hogy a hazaiak nem tudtak kidolgozni nagyobb előnyt, így a meccs legvégén újra a vendégek kerültek előnybe. S hiába tudott újfent egyenlíteni a hazai csapat az utolsó percben, hibázott, amit a vendégek kihasználtak, így a kassaiak elhozták az összes pontot Somorjáról.

„Rosszul kezdtünk, nem védekeztünk jól. Amikor ez megváltozott, megfordítottuk a találkozót. Sajnos, nem tartottuk meg az előnyünket. A szurkolóink miatt is szomorúak vagyunk, akik fantasztikusak voltak” – nyilatkozta Romana Vyňuchalová, a somorjaiak játékosa.

A csallóközi lányok tehát kikaptak, de a szurkolók a teljesítményüket vastapssal jutalmazták. S nem hiába!

SBK Somorja – Young Angels Kassa 66:71

Negyedek: 18:20, 15:20, 18:14, 15:17

Nézőszám: 250

SKK Somorja: Suja 18, Vyňuchalová 15, Letková 11, Lelkes J. 10, Horvátová 8, Marcová 4, Dulová.