Robert Fico, a Smer elnöke pártja kongresszusán (Fotó: aktuality.sk)

A Smer kormánypárt ötödször is parlamenti választást szeretne nyerni. Más ambíciója nem is lehet, jelentette ki Robert Fico pártelnök pártja trencséni ünnepi kongresszusán tartott nyitóbeszédében. Ennek azonban ára lesz…

Szerinte ugyanis mindez személyi változásokat követel, és annak kimondását, hol követett el a párt hibákat. Fico szerint a parlamenti választásokra rendes időben, 2020-ban kerül sor, az előrehozott választásokra nem lát okot.

„Ebben az évben több csapást is elszenvedtünk. 2019-ben fontos lesz odafigyelni a soraink rendezésére. Az a víziónk, hogy ötödször is kormányt alakítunk”

– mondta, hozzáfűzve: ha valami nem működik az államban, le kell cserélni a politikusokat, de parlamenti megmérettetés eszközével, nem pedig a média, az utca vagy a civil szervezetek segítségével. „Erős szociális programmal indulunk a választásokon, ám ez nem lesz elegendő. Sokkal többet kell beszélnünk a demokráciáról és az emberi jogokról” – mondta Fico pártja választási programjával összefüggésben.

Az ellenzéki szérűn: nincs ott semmi, kiürült

Fico egyúttal azt is kijelentette, megérti az ellenzéki választópolgárok csalódottságát, mivel az ellenzék nem képes alternatívát nyújtani a jelenlegi kormánykoalíciónak. „Nincs ott semmi, kiürült” – mondta az ellenzék kapcsán, hozzáfűzve, azért is állnak sokan a szélsőségesek mögé.

„Az ellenzék egyetlen programja a kormánykoalíció kriminalizálása, mindnyájunkat le akarnak csukatni, miközben azt sem tudják, miért”

– fűzte hozzá. A választások véleménye szerint nem arról szólnak, hogy Szlovákia balra vagy jobbra, hanem hogy demokratikus irányba mozdul-e el.

A nullaáfás pelenka és a választási ígéretek esete…

A Smer ünnepélyes kongresszusán elfogadták a párt választási időszak végéig szóló prioritásait is. „A Smer folytatja proszociális politikáját” – helyezte kilátásba Fico. A pártelnök a gyermekgondozási segély folyósításának radikális meghosszabbításáról beszélt, a szülői járadék jelentős megnöveléséről. A gyermekgondozási szabadságot Fico szerint beszámítanák a nyugdíjba is.

De az azokra az árucikkekre vonatkozó nullás áfa is a Smer prioritásai közé tartozik, amelyekre a családnak a gyermek megszületésekor szüksége van, mint például a pelenka vagy a gyermektápszer. Százeurós hozzájárulás bevezetését is ígéri a Smer az általános iskolás első osztályos tanulók számára a tanszerek megvásárlására, és segítséget helyez kilátásba azoknak a szülőknek is, akiknek a partnerük nem fizeti a gyerektartást a közös gyerekeikre. A nem fizető szülőtől ezentúl nem a másik szülőnek kellene a pénzt behajtania, az állam ezt magára vállalná, jelezte Fico.

Hadüzenet a kommentek ellen

A Smer újra bevezetné a közszereplő válaszadási jogát. „Nem értem, miért ne lenne joga a válaszadásra annak a politikusnak, akire mindenütt köpködnek” – mondta Fico, hozzáfűzve, a válaszadási jog már létezett, Iveta Radičová kormánya idején azonban csak a fizikai személyek joga maradt, a közszereplőktől megvonták azt.

De megszüntetné a Smer az anonim internetes médiavitát is. Fico szerint a felelősséget a kiadónak kellene vállalnia, amelynek a cikke kapcsán ilyen vita folyik.

„Írják csak le nyugodtan, hogy Pellegrinit vagy Ficót fel kell akasztani, de írják alá a nevüket is. Ez az egyetlen módja, hogy ebben az országban valamiféle rendet lehessen bevezetni”

– mondta.

Fico szerint az utca emberét becsapták, a média hazugságokat terjeszt, sohasem volt annyira militáns, mint jelenleg. Mint mondta, a sajtó az állítólagos vietnámi emberrablás ügyében is hazudott a nyilvánosságnak, valamint Ján Kuciak és Martina Kušnírová kegyetlen meggyilkolásának kapcsán is.

Fico szerint Szlovákia semmilyen módon nem vett részt olyan cselekményben, amely emberrablásra utalna. Az újságíró meggyilkolása ügyében pedig azt tartja hazugságnak, hogy a pár haláláért közvetlenül a kormány a felelős az olasz maffiával való állítólagos összefonódása miatt.

„Nagy hibának tartom, hogy a gyilkosság után nem kommunikáltuk le a mi történetünket. Ez volt a legnagyobb hiba, amit az adott helyzetben elkövettünk.

Fel kell szólítanom a párt minden tagját, hogy ennek közösen vessünk véget! Elég erősnek kell lennünk ahhoz, hogy minden ellenünk indított támadásra rendes törvényes eszközökkel válaszoljunk” – jelentette ki Fico.

Az államfőjelöltjük nevét most sem árulták el

A Smernek még mindig nincs államfőjelöltje, annak ellenére, hogy Fico eredetileg azt mondta, ősszel nyilvánosságra hozzák a jelölt nevét. „2019 nemcsak választás előtti, hanem választási év is lesz. Vár ránk az államfőválasztás. El szeretném mondani, hogy nem becsülöm alá ezt a választást sem, és erős, reális jelöltet fogunk állítani, támogatni, viszont türelmesek akarunk lenni. Nem akarjuk, hogy mediális és ellenzéki lincselés célpontja legyen” – mondta. A Pravda napilap értesülései szerint a párt államfőjelöltje a marrakési vita ellenére is Miroslav Lajčák lesz.

(SITA, Aktuality.sk/Felvidék.ma)