(Fotó: TASR)

Richard Raši az elektronikus kommunikációval kapcsolatosan kifejtette, hogy 2018-ban megkezdődött a központi hivatali közvetítés, kézbesítés a hivatalok és az állampolgárok, illetve intézmények között. 2019-ben újabb lépésekkel folytatódik a bürokrácia elleni harc.

A Szlovák Köztársaság kormányának a Beruházásokért és Informatikáért Felelős Miniszterelnök-Helyettesi Hivatala megszünteti az iskolalátogatásokról szóló igazolásokat, valamint a szociális, egészségügyi és adóbevallásokról szóló igazolásokat. Ezt Richard Raši (SMER-SD), a beruházásokért és informatikáért felelős kormányfőhelyettes mondta el a TASR hírügynökségnek adott nyilatkozatában.

Ezzel a kijelentéssel kapcsolatosan feltételezhető, hogy több száz törvényt kell majd módosítani, amely a törvényalkotás szempontjából igényesebb lesz, mint a technikai kivitelezés szempontjából, de tulajdonképpen a valós eredmény, a pozitív hatás a polgárokat szolgálja majd – hangsúlyozta Richard Raši.

Ugyanakkor megállapította, hogy

a 2018-as év kulcsfontosságú volt olyan téren is, hogy kezdetét vette a bürokrácia elleni harc első szakasza.

Szeptembertől az állampolgároknak nem kell kérniük igazolást a kereskedelmi, a vállalkozási nyilvántartásból és nem kell kérniük tulajdonlapot sem.

„Ez az állam informatizációja az állampolgárok érdekében” – tette hozzá, majd azzal folytatta, hogy nagyra értékeli az állami alkalmazottak, a köztisztviselők munkáját, akiket kiképeztek erre a feladatra, így ők maguk keresik ki a szükséges adatokat, információkat az adatnyilvántartókból, ezzel takarítva meg időt és pénzt az állampolgárok és a vállalkozók részére. 2019. január 1-től mindezeket az intézkedéseket kiegészíti a bűnügyi nyilvántartásból származó igazolás elektronizációja is – mondta Raši.

Az elektronikus kommunikációval összefüggésben megjegyezte, hogy 2018-ban megkezdődött a központi hivatali kézbesítés.

A Hálózati és Elektronikus Szolgáltatások Országos Ügynöksége (NASES) az elektronikus postafiókokkal rendelkezőknek elektronikus formában, azaz e-mailben juttatja el az állami intézményekből és hivatalokból érkező küldeményeket, így 40 millió eurót takarít meg a postaköltségen.

Ha az állampolgár, a vállalkozás, vagy a vállalkozó nem rendelkezik elektronikus postafiókkal, akkor hagyományos módon, postai levél formájában kapja meg a küldeményt. 2019-ben pedig folytatódik a slovensko.sk közigazgatási hírportál korszerűsítése is.

A NASES, a Hálózati és Elektronikus Szolgáltatások Országos Ügynöksége 2019. január 1-től a kormányfőhelyettes hivatalához tartozik majd, amely olyan mobilalkalmazást készít elő, amelynek segítségével a mobiltelefonjában levő elektronikus postafiókjában mindenki biztonságosan ellenőrizheti saját dokumentumait – jelentette be Richard Raši.

(TASR/Felvidék.ma)