Megjelent a Csemadok által kiadott Első Kézből idei utolsó száma. Mint köztudott a Csemadok 2019-ben ünnepli megalakulásának hetvenedik évfordulóját, ezért a mostani adventi időszak valóban a várakozás időszaka, amely ezúttal túlmutat az éven.

A decemberi lapszám vezércikkében Vadkerti Neszméri Csilla így ír: „Az advent szó jelentése az Úr érkezése, a karácsonyra való előkészület, az ünnepvárás ideje, kezdete az András naphoz legközelebb eső vasárnap. De egyértelműen elmondhatjuk, az advent nem csak a vallásos emberek ünnepe, hiszen a kis Jézus megszületését szinte mindenki várja, leginkább azok a családok, ahol gyermek is van. Az adventi várakozással felidézzük a Messiás születése előtti várakozást, felkészülünk a karácsonyra, Krisztus eljövetelére.” Majd hozzáteszi: „De mást is várunk, mi felvidéki magyarok: 70 évre emlékezünk majd 2019 márciusában. A II. világháborút követő tragédiák után valódi megkönnyebbülést jelentett, amikor 1949. március 5-én, Pozsonyban megalapították a Csemadokot, vagyis a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületét.”

Az Első Kézből idei utolsó számában Méry Margit néprajzkutató vall arról, mit jelentett számára a Csemadok. A területi választmányok bemutatkozása után most a Csemadok háttérintézményének, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézetnek a munkássága ismerhető meg.

Barangoló rovatunkban Az Öreg-Duna és a bősi vízerőmű üzemvízcsatornája által közrefogott szigetről esik szó, melyet leggyakrabban Kis-Csallóköz névvel illetnek az írott sajtóban, de a hétköznapi beszédben ismertek más elnevezései is, mint Vízmögött, Sziget vagy elzárt falvak. Az 1968-as eseményekről szóló cikkünk folytatását is olvashatják a lapban.

Gímesen nótaestet tartottak, Csitárban Kodály Zoltánra emlékeztek, Pozsonyban fellépett a Hollandiában élő Visser Ágnes. A Csemadok Nógrádi Területi Választmányához tartozó alapszervezeteknél folyamatos a megújulás, most Vilkén választottak új vezetőséget. Nógrádban zajlott a 10. Verséneklő Együttesek Országos Fesztiválja.

November 23-án a budapesti Republikon Alapítvány és a Csemadok Tornaljai TV közös konferenciát rendezett A létező migráció címmel. Újjáalakult a Csemadok Sajógömörben.

A Csemadok Lévai Területi Választmánya és Palásti Alapszervezete 2018. november 17-én a palásti kultúrházban tartotta meg a VI. Őszi Találkozót. 1998-ben alakult meg a nagykéri citerazenekar, a jubileumot méltón megünnepelték. A Thália Színház Nagykéren is bemutatta Kálmán Imre Montmarte-i ibolya című kétfelvonásos operettjét.

2018. november 15-17-én Galántán tartották meg a Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűverseny tizennyolcadik évfolyamának rendezvényeit. Jókai nyomában Komáromban szavalóversenyt tartottak és végigjárták a nagy író komáromi emlékhelyeit. Az idei évben Diószegen tartották meg a jubileumi XX. Országos Citeratalálkozót. Őszi háztáji vásárt és népi mesterségek napját rendeztek november 3-án Nagykaposon.

Derzsi György Rozsnyón is bemutatta a Lehár című darabot. Herczegh Géza jogtudós, Nagykapos díszpolgára születésének 90. évfordulója tiszteletére szobrot avattak Nagykaposon.

Százéves a szlovákiai magyar közösség, hetvenéves a Csemadok címmel zajlott 2018. november 25-én a Csemadok Lévai Alapszervezete által szervezett rendezvény, amelynek keretén belül bemutatásra került Csáky Pál azonos című könyve is.

A Csemadok Országos Elnöksége továbbra is kéri a Csemadok alapszervezeteket, területi választmányokat, amelyek munkájáról történetéről tanulmány, könyv jelent meg, hogy 2019. január 31-ig küldjék meg annak egy példányát a Csemadok országos irodájának címére (RR Csemadok, Nám. 1. mája 10-12, 815 57 Bratislava). Valamint továbbra is várjuk a csemadokos anekdotákat, régi képeket a szervezet életéről a fenti címre, vagy elektronikusan a neszmeritunde@gmail.com e-mail címre.

A Csemadok Országos elnöksége és az Első Kézből szerkesztősége áldott, meghitt ünnepet kíván a Felvidék.ma olvasóinak.