Az ipolysági székhelyű Pongrácz Lajos Társaság tevékenységének egyik középpontjában áll a Honti Kiskönyvtár könyvsorozat keretei között úgynevezett hasonmás kiadványok szerkesztése és kiadása. A Honti Kiskönyvtár sorozat részeként jelent meg a társaság névadójának, Pongrácz Lajosnak a kötete Vázlata a hontmegyei kaszinó ötven éves történetének címmel.
A kötet az ipolysági Honti Kaszinó 1886. évi március 6-án tartott kaszinó társulás díszgyűlésén felolvasott kiselőadása írott változatát tartalmazza. A kiadvány előszavát portálunk korábbi publicistája, Csáky Károly helytörténész, etnográfus írta.
Mint az előszóban hangsúlyozta:
Sokáig hajlamosak voltuk a hosszabb-rövidebb életű társulásokat felületesen értékelni-értelmezni; szerepüket, küldetésüket egyoldalúan vizsgálni.
(…) Arról pedig, hogy az Ipolyságon, Hont megye hajdani székhelyén megalakult kaszinó az ország egyik legrégebbi ilyen intézménye volt, szinte alig tudunk valamit – s azt is pontatlanul.”
Az előszó további részében nagyrészt korabeli forrásokra hivatkozva eleveníti fel a kaszinó megalakulását és működését. Ezzel kapcsolatban kifejti: nem újraértékelésre vállalkozom tehát, csupán egy társulat vázlatos múltját kísérlem meg felvázolni okulásként, miközben a kaszinó fél évszázados történetét összefoglaló Pongrácz Lajos érdemeit szeretném kiemelni.”
Az eredeti kiadvány 1886-ban Budapesten jelent meg. A mintegy félszáz oldalon Pongrácz Lajos, a kaszinó választmányi tagja az ötvenéves jubileumi díszülés programjának ismertetésével kezdi. Ezt követően közli az ünnepi előadását, melyet e szavakkal indít: „Ha magának egy országos intézménynek fél évszázados fennállása is ritkább esetek közé szokott soroltatni és megünnepeltetni, úgy annál inkább azok közé tartozik egy vidéki intézménynek magyar hazánkban ötven évet elért jó s balsors közti fennállása.”
Pongrácz Lajos kitér a Honti Kaszinó megalakulása mellett a mindenkori vezetőség bemutatására. Az egyes vezetőségek céljait és az elvégzett munkát is elemzi.
„Láttuk a múltat, s abból bizalmat meríthettünk a jövő iránt, részesültünk élvezetben, melynek egy hiánya, hogy a mily értékes, oly ritka.
(…) Engedje meg a Mindenható, hogy ha az egyletünk másodszor fogja ünnepelni az arany menyegzőjét, legyenek tagjai, tanúi a haza oly felvirágzásának, melyet mindnyájunk lelke sejt, szíve óhajt” – zárta előadását Pongrácz Lajos.
