Infostart

Az euró bevezetése óta eltelt tíz év alatt az élelmiszerek és alkoholmentes italok ára Szlovákiában 16,6 százalékkal emelkedett. Az a bevásárlás, amiért egy évtizede 100 eurót fizettünk, ma átlagosan 116,6 euróba kerül. Egy 100 eurós üzleti bevásárlásra a szlovákiai polgárnak átlagosan 21 órát kell dolgoznia, uniós összehasonlításban a hatodik leghosszabb ideig, derült ki Eva Sadovskának, a Szlovák Gazdaszövetség elemzőjének felméréséből.

Az általa készített elemzésből az is kitűnik, hogy az elmúlt tíz évben az élelmiszerek és alkoholmentes italok árának emelkedése nem folyamatosan történt. Az euró bevezetésének első évében, a gazdasági válság által még befolyásolt 2009-es évben 3,8 százalékkal csökkent az élelmiszerek és alkoholmentes italok ára, majd a következő négy esztendőben 1,7-től 5,9 százalékig terjedő emelkedés volt megfigyelhető. 2014-ben párhuzamosan volt áremelkedés és -csökkenés is, s ez a folyamat egészen 2016-ig tartott, –2,7 százaléktól egészen –0,3 százalékig terjedően.

A 2017-es esztendő második felében azonban megjelent és egyben hozzájárult az árak emelkedéséhez a tej- és vajválság, valamint a fipronil-botrány,

mely tényezők év közben az élelmiszerek és alkoholmentes italok árának 4 százalékos emelkedéséhez vezettek.

A következő évben is érezhetőek voltak az említett válságok következményei, az átlagos élelmiszerinfláció 11 hónap alatt elérte a 4,2 százalékot. Az élelmiszerek közül az elemzések szerint az utolsó évtizedben a leginkább a zöldségek, legkevésbé pedig a hústermékek drágultak.

A zöldség ára az euró bevezetése óta több mint felével nőtt, a gyümölcsárak pedig csaknem 40 százalékkal.

Ugyanakkor a szlovákiai üzletek pultjain csaknem egyharmadával drágult a hal, a tenger gyümölcsei, a kávé, a tea és a kakaó is. A kenyér, a pékáru és gabonaneműek több mint 17 százalékkal drágultak, a tejtermékek, sajtok, valamint a tojás 15 százalékkal lett drágább. Az olaj- és zsírfélék ára csaknem 12 százalékkal emelkedett, a húsért pedig 7,6 százalékkal fizetünk többet. A klasszikus alkoholmentes italok, üdítők több mint 7 százalékkal kerülnek többe.

Eva Sadovská szerint azokban a szomszédos országokban, ahol nem vezették be az eurót, az élelmiszertermékek és az alkoholmentes italok ára az utóbbi tíz évben jelentősebben emelkedett, mint nálunk. Magyarországon az utóbbi évtizedben ezek a termékek a korábbi áruk egyharmadával drágultak, Lengyelországban egynegyedével, Csehországban pedig csaknem 24 százalékos áremelést jegyeztek. Az itteni árak egyötödével drágábban vásárolnak Ausztriában, az unió egészében véve pedig 16,2 százalékkal, az eurózónában 13,6 százalékkal nőtt az élelmiszerek és alkoholmentes italok ára. A legjelentősebb drágulás (36,6 százalékos) a máltaiakat sújtotta, az írek viszont 14,1 százalékkal olcsóbban vehetik meg az élelmiszert és alkoholmentes italokat, mint tíz évvel ezelőtt.

Az uniós infláció értékével összehasonlítva Szlovákiában az árucikkek és szolgáltatások ára az utóbbi tíz esztendőben 14,8 százalékkal emelkedett, s az általános inflációt tekintve is Szlovákiában volt a leglassúbb a drágulás a V4-es országok közül.

A cseheknél 15,5 százalékkal, a lengyeleknél 18,3 százalékkal, a magyaroknál 29,0 százalékkal emelkedett az árucikkek és szolgáltatások ára. Ausztriában 19,4 százalékos áremelkedést jegyeztek, jelentősebbet, mint nálunk, uniós viszonylatban 15,7 százalékos, az eurózónában pedig 13,1 százalékos drágulás figyelhető meg az árucikkek és szolgáltatások terén.

Ha árakról esik szó, természetesen nem feledkezhetünk meg a bérek fejlődéséről sem. Az árucikkek és szolgáltatások Szlovákiában az elmúlt évtizedben 14,8 százalékkal lettek drágábbak, az élelmiszerek és alkoholmentes italok pedig 16,6 százalékkal. A gazdaságban dolgozók fizetése viszont gyorsabban nőtt, jelenleg közel 40 százalékkal magasabb, mint tíz éve, állapította meg Eva Sadovská.

(SITA/Felvidék.ma)