A katolikus egyházi kalendárium szerint a farsang vízkereszt és hamvazószerda közé esik, melyhez számtalan népi hagyomány kapcsolódik. A párválasztás mellett – gondoljunk csak Csokonai Vitéz Mihály Dorottya, vagyis a dámák diadala a fársángon című művére – a farsang lényege a szabályok felrúgása és kigúnyolása volt.
Az álarcok és a maszkok viselése is erre vezethető vissza, mert a felismerhetetlenség biztosítja a kötetlen szórakozást. Míg a vízkereszt stabil, addig a hamvazószerda változó időpontú ünnepnap, mindig a húsvétot megelőző 40. napra, idén március 6-ra esik. A hagyomány szerint a hamvazószerdát megelőző nap – húshagyókedd – a farsang utolsó napja, amikor még bátran lehet lakomázni, ezt követően kezdődik a húsvétig tartó böjti időszak.
A szokások és hiedelmek zömének szempontjából többnyire farsangvasárnap, farsanghétfő és húshagyókedd alkotja az igazi farsangot. A záró három napot „farsang farkának“ is nevezik. „Felkötjük a farsang farkát” – mondták régen az emberek, amikor farsang idején meglátogatták a rokonokat, ismerősöket, vagy szórakozni mentek.
A népi kalendáriumban különleges nap a hamvazószerda utáni csütörtök, amikor felfüggesztették a böjtöt, hogy elfogyaszthassák a megmaradt farsangi ételeket: ez volt a zabáló vagy torkos csütörtök. Néhány éve az éttermek újraélesztették ezt a hagyományt, és ilyenkor jelentős kedvezményekkel csábítják a vendégeket.
A tél és tavasz küzdelmét szimbolizáló, eredetileg pogány ünnepséget végül a keresztény egyház is elfogadta, és szokás szerint keresztény elemekkel ruházta fel. Bár a farsang hazája Olaszország, a magyarság a német fasching szót vette át a karnevál helyett ezen időszak és a vele kapcsolatos hagyományok megnevezésére.
A farsangot a mulatozás, a lakomák, az életöröm, a bolondozás és a bálok jellemzik, azaz az önfeledt szórakozás a húsvéti böjt előtt. A gazdag lakomákkal a természetet kívánták bőségre ösztönözni. Hagyományosan ilyenkor tartották az esküvőket is. A legismertebb farsangi népszokások az asszonyfarsang, az alakos játékok, farsangi jelmezek öltése, s a farsangtemetés. Farsanghoz kötődik a mohácsi busójárás is.
Busójárás Mohácson (24.hu)
A hagyomány szerint minél többet eszünk farsangkor, annál jobb lesz a termés. Mivel régebben a tél vége az élelemből való kifogyást is jelentette, így praktikus oka is van annak, hogy ilyenkor szokás tartani a böjtöt. Az előtte lévő pár napban a farsang és a nagy lakomák tették könnyebbé az utána következő soványabb időszakot.
A farsang napjainkban is legismertebb és legkedveltebb étele a farsangi fánk. A Székelyföldön pánkónak hívják, az erdélyi szász eredetű Pfannkuchen (pankox, pankoh) kifejezésből származik. Így nevezik német nyelvterületen a serpenyőben sült tésztákat. A Dunántúl néhány településén is használják a pánkót, ahol a bukovinai székelyek terjesztették el. Baranya néhány községében huppancs a fánk neve, Borsodban és a Bodrogközben krepli, a Felvidék némely helyén siska, a palócoknál pedig pampuska.
Közeli rokona a kanállal szaggatott cseh fánk, a tarkedli vagy talkedli, valamint a derelyevágóval szabott forgácsfánk, más néven csöröge vagy herőce. Az egymásra rakott, bevagdalt fánktésztából készül a fahéjas rózsafánk. A régi szakácskönyvekben olvashatunk tölcséres fánkról, főkötős fánkról, mozsárfánkról, süvegfánkról, tolófánkról is. Az Amerikából átszármazott lyukas donut is a fánkcsalád tagja.
Itt jegyezzük meg, hogy nem a formája teszi a fánkot. Lehet gömbölyű, vagy laposabb, lehet a közepén mélyedés a lekvár számára, sőt egészen lyukas is lehet. Az utóbbi forma onnan ered, hogy egy időben farudakra húzva árusították ezeket a süteményeket. Általában könnyű tojásos tésztából készül, de sok más variációja is lehet (burgonyás, csöröge). Készíthetjük töltve vagy töltetlenül is, sósan vagy édesen. Általános jellemzője, hogy bő zsírban vagy olajban sül. Számos babona fonódott össze a fánkkal is. A Szerémségben például azért készítették, hogy a vihar el ne vigye a háztetőt.
Régen a farsangi időszak a párkeresés időszaka is volt. A lányok fánkot adtak a kiszemelt fiúnak, a fiúk pedig fánkocskának becézték kedvesüket (ma ez minden bizonnyal sértésnek számítana, a modern, karcsúságra törekvő lányok úgy értelmeznék, hogy kövérnek tartják őket). Ha egy pár együtt tört ketté egy fánkot, az szinte biztosan közelgő esküvőt jelentett, ugyanis a fánk oldalán körbefutó szalag a karikagyűrű jelképének számított.
A fánk egyes források szerint Olaszországból származik, s a feltételezések szerint Beatrix közvetítésével került be Mátyás király udvarára, de sok érdekes történet kapcsolódik még a fánk megjelenéséhez Európában.
Az egyik legismertebb így szól: Marie Antoinette megszökött egy udvari álarcosbálról és csatlakozott az utcán összegyűlt sokasághoz. Közben megéhezett, s fánkot vett egy utcai árustól, ami nagyon ízlett neki, ezért az őt kísérő lovagnak az egész kosárnyi fánkot meg kellett vásárolnia. Annyira megszerette az ízét, hogy a fánkkészítőt az udvarba rendelte és alkalmazta a konyhában. Attól kezdve a királyi lakomák részét képezte ez a finomság.
Az ínycsiklandozó farsangi fánk (Kép: Törzsasztal)
Egy másik anekdota szerint Bécsből származik ez az édesség. Mikor Krapfen, a híres bécsi pék elhunyt, özvegye vette át a pékség vezetését. A péknére a vendégeknek reggelente rendszeresen hosszú időt kellett várniuk, ennek pedig hangot is adtak. Erre válaszként Krapfenné egy darab kenyértésztát akart valamelyik vendég fejéhez vágni. Azonban a tészta célt tévesztett, egyenesen a sistergő olajba esett. Az illata megtetszett a vevőknek, s így a véletlennek köszönhetően megszületett az első fánk.
A németek is saját találmányuknak tekintik a fánkot, és természetesen az ő verziójukhoz is fűződik egy legenda. Egy berlini péklegény katonai szolgálatra jelentkezett Nagy Frigyes seregébe, ám alkalmatlannak találták. Végül megengedték neki, hogy a konyhán szolgáljon. Hálából kitalált egy bő zsírban kisütött tésztát, ami az ágyúgolyóhoz hasonlított. A berlini fánk annyiban különbözik a mi farsangi fánkunktól, hogy mindig töltve van. Régiónként más-más töltelékkel készítik, általában valamilyen lekvárral, de a modern kor gasztronómiája kitalálta a csokoládés, marcipános, vagy akár likőrkrémes változatot is. Ehhez a fánkhoz a tésztát kicsit vékonyabbra nyújtják, korongokat szaggatnak ki belőle. Egy korongra tesznek a töltelékből, egy másikkal befedik, hagyják összekelni, majd kisütik. Porcukorral szórják meg, illetve cukor- vagy csokoládémázzal vonják be. A berlini fánk szilveszterkor is kedvelt sütemény.
Rómában Szent József napját ünneplik fánksütéssel. Ott „fritella” a neve, üresen és leves után eszik. Ha a desszert előtt krémmel töltve tálalják fel, ekkor már „bigné” a neve. A római családokban oly népszerű, hogy ebédre egyszerre mindkettőt fogyasztják. A velencei karnevál is elképzelhetetlen a fánk nélkül, ennek tésztáját grappába áztatott mazsolával dúsítják, majd kanállal szaggatják a bő olajba.
Magyarországon a fánk a XIX. században terjedt el, és egyre több helyen lett szokássá, hogy farsangkor az asztalra kerüljön ez a nyalánkság. A farsangi szokáshagyományokhoz tartozó fánk alapesetben élesztős, édes kelt tészta, amelyet bő olajban kisütünk, és a tökéletes eredmény érdekében baracklekvárral töltünk.
A legismertebb farsangi fánk a szalagos fánk, amely nevét a barna fánkon körbefutó, a fánk tökéletességét jelző fehér csíkról kapja. Ahhoz, hogy ez a szalag és a fánk is tökéletes legyen, bizony kell némi rutin, és néhány fortély, például: kiváló és szoba-hőmérsékletű alapanyagok, a megfelelő fánkméret, bőséges és kellő hőmérsékletű olaj. A farsangi szalagos fánk általában vizespohár nagyságú, aranybarna színű, gömbölyded. Szintén ismert még a csöröge, vagy forgácsfánk, és a rózsafánk, ezek elkészítése némileg egyszerűbb, de szintén olajban történő sütést igényelnek.
