(Fotó: hiros.hu)

Megdöbbentőnek és a magyar közösséget magalázónak nevezte Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke a szlovák himnusztörvényt a testület tavaszi ülését megnyitó beszédében szerdán Budapesten.

A református püspök úgy fogalmazott: sosem gondoltam volna, hogy egy himnusz, egy Istenhez könyörgő ének tilalmas lesz egy olyan országban, ahol állítólag szólás- és vallásszabadság  van.

Bogárdi Szabó István reményét fejezte ki, hogy a szlovák törvényhozók

bölcs megfontolásra jutnak, és a Szlovákiában élő magyar közösséget nem alázzák meg azzal, hogy Istenhez szóló fohászkodásukat nem énekelhetik Szlovákia területén.

Hozzátette: a magyarországi reformátusok csatlakozni fognak a felvidéki reformátusok tiltakozó nyilatkozatához, amelyben lelkiismereti és vallásszabadságuk durva megsértésének nevezik a törvényt, és arra biztatják gyülekezeteiket, hogy az eddig megszokott módon továbbra is énekeljék a himnuszt.

Bogárdi Szabó István a zsinat munkájáról szólva elmondta: az MRE szeretné kidolgozni saját, jól felismerhető oktatási stratégiáját, amely kiterjed a nevelésre, az oktatásra és a tankönyvek írására is.

Azt is mondta: a református felsőoktatási intézmények egyre népszerűbbek, ugyanakkor a rendszerváltás után az egyház fordított piramist hozott létre az oktatásban, hiszen jelenleg több református intézményben tanuló egyetemi hallgató van, mint amennyi óvodás. Megjegyezte: a körvonalazódó református óvodaprogram remélhetőleg segít majd ezen a helyzeten.

A református püspök szólt a közelgő európai uniós és önkormányzati választásról is. Mint mondta, az egyház lassan hozzászokik az őket érő vádakhoz, amelyek hol azt kifogásolják, hogy nem elég aktívak, hol pedig azt, hogy túlzottan aktívak lelkészeik a választások idején.

„Állampolgári jogon veszünk részt a választásokon mint református, keresztyén magyarok, és buzdítunk mindenkit, hogy kellő felelősséggel mérlegeljen”, fontolja meg döntését, hiszen „nem mindegy, kinek a kezébe ad mandátumot, hogy azzal döntsön rólunk” – fogalmazott a református püspök.

(MTI)