A vitatott mez (Illusztráció: Pravda)

Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke hallani sem akar semmilyen utánzatról, mint kijelentette, a szlovák jégkorongozók mezén mindenképpen az állami címert akarja látni.

Szerinte a szlovák állami címerben a hármas halom hokibotokkal történő behelyettesítése nem megengedett, mint ahogy az a szlovák jégkorong-válogatott bemutatott új logóján szerepel. „Ha valaki a Szlovák Köztársaságot képviseli, s attól jelentős támogatásban részesül, akkor a mezén a szlovák állami címernek kell szerepelnie, nem pedig holmi eltorzított utánzatnak“ – jelentette ki.

Mint ismeretes, a Szlovák Jégkorong-szövetség 2018 szeptemberében mutatta be stilizált szlovák címert ábrázoló új logóját, melyen három felemelt hokibot látható a hármas halom helyett. A bemutatás után komoly bírálatok érték a logót, többen az állami szimbólum meggyalázásáról beszéltek.

Danko ugyanakkor azt is kijelentette, hogy számára úgymond fontos a kisebbségekkel való jó viszony, s szerinte az állami szimbólumokról szóló törvény „helytelen értelmezése és annak azt követő félrevezető sajtónyilvánossága felesleges feszültséget kelt a nemzeti kisebbségek körében”. Állítása szerint a törvénymódosításnak a himnusz játszására és éneklésére vonatkozó része nem irányul a magyar nemzetiségű fociszurkolók ellen.

„Számomra fontos a jó viszony a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségekkel. Amennyiben bármilyen módon sérelem érné valamely nemzeti kisebbség képviselőit, legyen szó akár csehekről, magyarokról, vagy ruszinokról, az első leszek, aki kiállok a jogaikért“ – jelentette ki. Minderről az SNS elnökének irodavezetője, Zuzana Škopcová tájékoztatta a SITA hírügynökséget.

Mint ismeretes, Andrej Kiska köztársasági elnök megvétózta és teljes egészében visszaküldte újratárgyalásra a parlamentnek az állami szimbólumokról szóló törvény módosítását.

Danko hangsúlyozta, hogy a Szlovák Nemzeti Párt kész olyan törvényi megfogalmazást keresni, mely világosan meghatározza, hogy az állami himnuszok játszására és éneklésére vonatkozó törvénymódosítás csak az állami ünnepekre és az emléknapokra vonatkozik. „Ez a módosítás azonban a szlovák himnuszra is érvényes, nem csak más országok himnuszaira” – jelentette ki Danko.

(Felvidék.ma/SITA/WebNoviny)