Hámos László (Fotó: hirado.hu)

New Yorkban szerdára virradóan elhunyt Hámos László, az amerikai magyarság egyik ismert személyisége, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) társalapítója és elnöke.

A 68 esztendős Hámos László – aki Párizsban született erdélyi és felvidéki magyar szülők gyermekeként – az Amerikai Egyesült Államokban nőtt fel és a magyar diaszpóra egyik befolyásos vezetője volt.

Kivált a magyarországi rendszerváltoztatás óta tevékenykedett aktívan a határokon kívül élő erdélyi, felvidéki és kárpátaljai magyarok jogainak védelme érdekében.

1990-ben ő szervezte meg Tőkés László erdélyi református püspök első amerikai körútját, majd ezt követően aktívan részt vett határon túli magyar személyiségek, illetve szervezetek washingtoni látogatásainak megszervezésében.

Az általa irányított HHRF – amely New York mellett budapesti és kolozsvári irodát is tart fenn – többször mozgósította a nyugati szervezeteket, támogatást gyűjtve a határon túli magyar civil szféra helyzetének javítására, az önfenntartás előmozdítására, a határon túli magyar oktatás és kultúra támogatására.

A HHRF elnökeként Hámos László többek között tiltakozó dokumentumot nyújtott be a Fehér Háznak a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium visszaállamosítása miatt. Az amerikai törvényhozás magyar frakcióközi csoportja egyik társelnökeként pedig sürgette a román kormányt és az amerikai külügyminisztériumot, hogy lépjen fel az Erdélyben elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása érdekében.

Hámos László rendszeresen részt vett nemzetközi emberi jogi konferenciákon, ahol következetesen kiállt a magyar kisebbségek jogainak érvényesítéséért.

Kegyeletet leróni szombaton, április 20-án 10 és 12 óra között a Barrett Funeral Home-ban (148 Dean Drive, Tenafly, NJ 07670. www.barrettfuneralhome.net) lehet. Ezt követi a temetés 13 órakor a Brookside temetőben (425 Engle Street, Englewood, NJ 07631. https://www.brooksidecemetery.net/).

A Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) közleményét ide kattintva olvashatják.

Hámos Lászlót a Miniszterelnökség saját halottjának tekinti.

(mti)