Illusztráció (Fotó: hirado.hu)

Az idén hatodik alkalommal rendezik meg a Keresztény Színházi Fesztivált a budapesti Újszínházban április 26. és 30. között.

A fesztivál fő témája továbbra is a kereszténység megnyilvánulása a művészetekben. A fesztivál nyitódarabja egyúttal az Újszínház következő premierje: Balogh Elemér és Kerényi Imre Csíksomlyói passió című darabja lesz – olvasható a színház közleményében.

Mint írják, a darab alapjául a csíksomlyói ferences rendi kolostor misztériumjátékai szolgáltak, amelyeket a 18. században a ferences diákok adtak elő nagypénteken és más vallási ünnepeken. A szerzőpáros az eredeti csíksomlyói szövegeket régi imádságokkal és énektöredékekkel kiegészítve alkotta meg a színdarabot, amelyhez Rossa László írt zenét. A Lucifer mennyből való kiűzésével induló, befejezésül pedig Jézus Krisztus keresztútjának állomásait bemutató mű felidézi a népi színjátszás hagyományait, miközben zenével, mozgáselemekkel gazdagított komplex színházi élményt nyújt – áll a darab ismertetőjében.

A fesztivál első napján nyílik meg Lucza Daniella és Lucza Zsuzsa képzőművészek kiállítása, amely az eseménysorozat végéig lesz látogatható.

A második napon, április 27-én Szakralitás a művészetben címmel rendeznek beszélgetést, emellett Rákosi Viktor és Nemlaha György Elnémult harangok című műve, a Békéscsabai Jókai Színház előadása szerepel a programban.

Április 28-án, vasárnap a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház adja elő Páskándi Géza Lélekharang című drámáját a nagyszínpadon, a Bubik István Stúdiószínpadon pedig Csernus Mariann Vizsolyi Biblia-estjét láthatják az érdeklődők. Másnap Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és színjátszó gyerekek lépnek fel a nagyszínpadon. Az egri Gárdonyi Géza Színház Fekete Sándor Lenkey tábornok című történelmi drámáját játssza a fesztiválon.

Az utolsó napon, április 30-án Mihályi Győző színművész előadóestje látható, a fesztivált pedig a Bolyki Brothers koncertje zárja a nagyszínpadon.

Az esemény fővédnöke Osztie Zoltán plébános, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia vezetője.

(mti)