Illusztráció: Blikk.hu

Három keresztény templom és négy szálloda ellen követtek el robbantásos támadást húsvétvasárnap délelőtt Srí Lankán. A merényletben legkevesebb 180 ember meghalt, további több mint 450-en pedig megsebesültek. A halálos áldozatok között legalább 35 külföldi van.

A hat robbantást szinte azonos időben követték el, egy továbbit pedig néhány órával később. Öt támadásra a fővárosban, Colombóban került sor: négy luxusszállodában és a Szent Antalról elnevezett katolikus templomban. A két vidéki robbantást a fővárostól északra, 30 kilométerre lévő Negombo város katolikus Szent Sebestyén-templomában, illetve a 250 kilométerre, keletre lévő Batticsaola város evangéliumi keresztény templomában követték el, olyan időpontban, amikor a húsvétvasárnapi mise miatt sokan tartózkodtak ott. A merényletek következtében sokan súlyosan sérültek, többen válságos állapotban vannak.

Az egyik colombói szálloda, ahol robbanás történt, a miniszterelnöki hivatalhoz közel lévő Cinnamon Grand Hotel, ott az étteremben helyezték el a pokolgépet. A másik három fővárosi szálloda a Shangri-La Colombo, a Kingsbury és egy a Dehivela peremkerületben található. Azt egyelőre nem tudni, hogy a szállodai merényletekben hányan haltak meg összesen, Dehiveléban az első jelentések szerint két halálos áldozat van.

A terrortámadást egyelőre semmilyen szervezet nem vállalta magára. Az események miatt Ranil Vikremeszinghe miniszterelnök összehívta az ország biztonsági tanácsát és aljas támadásnak nevezte a támadásokat. Maitripala Sziriszena államfő is hangot adott megdöbbenésének. Külföldről sorra érkeztek a részvétnyilvánítások és a robbantásokat elítélő nyilatkozatok, valamint a segítségnyújtásra vonatkozó felajánlások.

Az országos rendőrfőkapitány beszámolt arról, hogy tíz nappal ezelőtt egy iszlamista mozgalom, az NTJ öngyilkos merényletekkel fenyegetőzött fontos templomok és India külképviselete ellen. Az NTJ neve tavaly vált ismertté buddhista szobrok ellenes vandál tetteivel az országban.

A polgárháború vége óta nem történt jelentősebb támadás vagy terrorcselekmény az országban, de a különböző vallások hívei között rendszeresek a feszültségek. A keresztények elmondták, hogy egyes szélsőséges buddhista szerzetesek az utóbbi években megpróbálták megfélemlíteni őket. Tavaly 86 olyan eset történt, amelyben a keresztényeket hátrányosan megkülönböztették, fenyegették vagy erőszakot követtek el ellenük. De sor került összetűzésre a buddhista szingalézek és muzulmánok között is, mert egyes szélsőséges buddhisták azzal vádolják a muszlimokat, hogy az iszlám hitre akarják kényszeríteni a buddhistákat.

A magyar Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) MTI által kiadott hivatalos közleménye szerint megdöbbentő üzenete van a húsvéti Srí Lanka-i merényleteknek, hiszen a távoli földrészen történtek az egész világ keresztényei ellen is irányultak.

„Elsősorban ki kell fejeznünk együttérzésünket a hitük megvallása közben életüket vesztett áldozatok családjai felé. A mai robbantások is alátámasztják a szomorú tényt, hogy a kereszténység a világon a legüldözöttebb vallás, minden öt olyan ember közül, akit a vallása miatt üldöznek, négy keresztény. A kereszténydemokraták elutasítják az erőszak minden formáját és a képviselőkön keresztül a békés, igazságos társadalmak építésén dolgoznak. A kereszténység legnagyobb ünnepe a húsvét, a megváltás és a feltámadás örömhírét hirdeti. A brutális támadások emlékeztessenek mindenkit arra, hogy együtt kell fellépnünk az értelmetlen, mások szabadságát korlátozó terrorral szemben!” – áll a közleményben.

A tragikus eseményre kitért húsvétvasárnapi urbi et orbi üzenetében Ferenc pápa is. Mint mondta, békés megoldást kell találni a líbiai vérontás ellen, a szíriai menekültek számára pedig lehetővé kell tenni hazatérésüket. Megbékélésre van szükség Dél-Szudánban is – hangsúlyozta, majd a robbantásos merényletekkel kapcsolatban elmondta: „Együttérez ennek a kegyetlen erőszaknak az áldozataival, akiknek húsvétkor fájdalmat kell elszenvedniük és gyászolniuk kell”.

(MTI/Felvidék.ma)