Nemcsak a Kárpát-medencében, de szerte a világon, ahol magyarok élnek, kedvező, egyetértő visszhangra talált az Országgyűlés 2018 novemberében hozott határozata, amely az idei esztendőt II. Rákóczi Ferenc-emlékévvé nyilvánította. Amint arról a Felvidék.ma hírportál oldalain megjelent beszámolók is tanúskodnak, a magyarság szabadságvágyát kifejező kitartó küzdelemnek, s a nemzet, a közös haza népeit egyesíteni képes vezéralakjának, II. Rákóczi Ferencnek az emlékezete magyar önazonosságunk egyik kiapadhatatlan forrása mindmáig.
A Felvidék számos helységében tartanak megemlékező előadásokat a kuruc korhoz kapcsolódó eseményekről, s egyre több helyről érkeznek híradások a szabadságharc vezérlő fejedelmét övező tiszteletet kifejező rendezvényekről. Jóllehet, a kuruc kornak figyelemre méltó könyvtárnyi irodalma van, mégis, újabb és újabb tanulmányok, monográfiák és forráskiadványok látnak napvilágot, bizonyságként arra, hogy a Rákóczi-szabadságharc fennkölt céljainak és történéseinek van mához szóló üzenete is.
Hely- és családtörténeti munkákban jutnak felszínre újabb ismeretek a Rákóczi-szabadságharc regionális, vagy családi vonatkozásairól, a kuruc kor történéseinek egy-egy kevésbé ismert mozaikkockájáról.
Az alábbiakban a családunkban immár harmadik évszázada őrzött és tudatosan ápolt kuruc kori hagyomány főszereplőjét, a csallóközi kuruc mezei lovasezred kapitányát, Somogyi Ferencet mutatjuk be olvasóinknak.
Példamutató elődök
Somogyi Ferenc születési dátumát nem ismerjük, de feltételezhető, hogy amikor királyi engedéllyel 1672-ben feleségül vette Pyber Annát – egy Pozsony megyei birtokos nemes lányát – 20-25 éves fiatalember lehetett már… Ükapja, a családalapító derghi Somogyi György, aki –miután gyermekkorában a török elől a Csallóközbe menekítették – beházasodván az Amade családba s felesége, Amade Erzsébet révén tetemes hozománnyal alapozza meg családja és utódjai jövőjét. Ő, amint végrendeletében írta, teljesen nincstelen szegénylegény volt, s hatalmas vagyonát a haza és a király érdekében tett szolgálatai jutalmául, saját szavai szerint vére ontásával szerezte. 1581-ben az oszmán-török hódítók ellen védelmező végvári hálózat egyik csallóközi elemeként vízzel telített árokkal, felvonóhíddal és őrtoronnyal ellátott várkastélyt építtetett Síposkarcsán.
A családalapító ősnek nyolc gyermeke volt, közülük kiemelkedik Mátyás, Farkas és Albert, akik a Bocskai vezette felkelés oldalán a csallóközi hadakat vezérelték a császáriakkal szemben.
A 17. század elején országos szerepet töltött be derghi és karcsai báró Somogyi Mátyás, aki kezdetben tatai és gesztesi várkapitányként küzdött a török ellen, majd Bocskai István híveként, s később a Habsburgok szolgálatában vállalt katonai szerepet. Gömöry Gusztáv történész, a 16–17. század történetének kutatója Somogyi Mátyást rendkívül tehetséges toborzóként, sikeres seregszervezőként, alapos katonai ítélőképességű egyéniségként jellemzi. A hadakat toborzó katona utód nélkül, 1624-ben, vélhetően füleki birtokán halt meg.
A család csallóközi ágának alapítója Albert – Somogyi Ferenc dédapja. Albert fivére Somogyi Farkas –ugyancsak jelentős katonai pályát futott be, 1593-ban betölti a csallóközi kapitányi posztot. Nevét következetesen szülőhelyére, a -karcsa utótagú településekre utaló karcsai előnévvel használja. 1603 és 1606 között elvállalja a stratégiai fontosságú győri vár főkapitány-helyettesi posztját. A következő felmenő, a nagyapa, Somogyi István, aki mint királyi ügyigazgató, politikai bosszú áldozataként végzi életét. Fiáról, Gáborról – hősünk apjáról – a történetírók feljegyezték, hogy 1652-ben ötven főből álló, saját költségén létesített lovascsapatával harcol a török ellen.
Kétségtelen tehát, hogy Somogyi Ferenc mind a család szellemisége és hagyományai, mind a haza védelme iránti tudatos elkötelezettség tekintetében méltó követője volt elődjeinek.
A csallóközi mezei lovas hadak élén
A 17. század végén Buda várából, majd az egész ország területéről kiűzték a török hódítókat. Az „átmenetinek” tekintett másfél évszázados oszmán-török hódoltság megszűnte után Magyarország függetlenségének, a magyar államiság megőrzésének kérdése került előtérbe. Ismert: a Habsburg-uralom alól szabadulni kívánó magyarok ezen legbensőbb óhaja a 18. század legelején a II. Rákóczi Ferenc nevéhez fűződő, 1703-tól 1710-ig tartó szabadságharcban jutott erőteljes kifejezésre.
S ebben a történelmi küzdelemben tűnt ki fiaival együtt Somogyi Ferenc.
Fegyverforgatásra képes csallóköziekből felállított lovas ezredével mindvégig kitartottak a fejedelem mellett.
Erre nemcsak az utódok, a szerteágazó Somogyi család tagjai, de az egész Karcsaszél és minden csallóközi büszke lehet, mert az említettek harci sikerei s áldozatokra kész hazaszeretete elválaszthatatlan az általuk vezetett kuruc csapatok hősiességétől, az itt élőknek a háborús terhek viselésének vállalásától.
Somogyi Ferenc több száz, más megyékből érkezett nemessel együtt, 1705 szeptemberében, a Szécsénybe összehívott országgyűlésen aláírta a Bécs ellenében szövetkezett rendek és a fejedelem által kikiáltott szövetségi levelet. Ország-világ előtt elkötelezték magukat a „Rendek Vezérlő Fejedelmévé” választott II. Rákóczi Ferenc mellett.
Rákóczi hívó szavára Somogyi Ferenc ezereskapitányként áll a csallóközi mezei lovas hadak élére, s elmondható róla, hogy a szabadságharcnak szinte minden jelentős csatájában jeleskedett.
Thaly Kálmán, a Rákóczi-szabadságharc történetírója Somogyit Bottyán János vezérlő kuruc tábornok főtisztjeinek sorában a legvitézebbek és legbátrabbak közt említi. Korabeli katonai levelezésekre utalva elmondja, hogy a csallóközi ezred a leggyakrabban a kurucok érsekújvári támaszpontjáról indult harci feladatok teljesítésére. Somogyi Ferenc ezredével a kuruc–labanc háború csataterein szinte mindvégig hűséggel helytállt. Vezénylete alatt csapatai részt vettek 1704-ben a győzelmes szomolányi csatában, nem hiányoztak a dunántúli, a mátyusföldi rajtaütésekből, portyázásokból, zsákmányszerző akciókból, az ellenfél kelepcébe csalásából. Seregében szép számban harcoltak szigetköziek is. A Hédervár körüli kuruc–labanc harcokban ezredének öt, elsősorban szigetköziekből álló százada vett részt.
A szabadságharc évtizedében már az ötvenes éveiben járó Somogyi Ferencnek küzdelmei során nagy támasza volt felesége, Pyber Anna, akinek oroszlánrésze volt tíz gyermekük nevelésében, s akinek férjével együtt el kellett viselnie négy fiúgyermekük hősi halálát, vagy a bécsi udvar és a császári hatalom részéről történő zaklatásokat.
(Folytatjuk)
