Andrej Danko (Fotó: TASR)

Andrej Danko, a parlament, s egyben a Szlovák Nemzeti Párt elnöke  vasárnap délután fogadta a Himnuszunk a szabadságunk képviselőit, majd a tárgyalásukat követően sajtótájékoztatót tartott.

Ennek keretén belül elmondta, minden törvényes keretek között szervezett tiltakozás résztvevőinek kijár a kellő tisztelet, s ő tiszteletben tartja a tiltakozók véleményét.

Örömét fejezte ki, hogy lehetősége nyílt tárgyalni velük. Mint mondta, a parlament elnökeként, amikor felmerült a lehetősége, hogy egy magyar párttal koalícióra lépve kormányozzanak, mely mint megjegyezte, nem feltétlenül képviseli minden szlovákiai magyar érdekeit, elgondolkozott azon, hogyan tovább.

Tudatosította, hogy közös múltunkat kölcsönös sérelmek, traumák jellemzik, de az Európai Unió tagjaként oly korban élünk, amikor a magyaroknak és a szlovákoknak össze kell fogniuk. Hangsúlyozta,

az itt élő magyarok tiszteletben tartják az országot, annak határait és szimbólumait, s nekik sincs problémájuk a nemzetiségekkel.

A továbbiakban annak a véleményének adott hangot, hogy az olyan politikusok, mint Ondrej Dostál, szerinte félrevezetik az embereket annak érdekében, hogy feszültséget szítsanak a szlovákok és magyarok között.

Mint mondta, 1993 óta érvényben van a törvény, mely a himnusz államünnepeken történő játszásáról szól. Az elfogadott módosítás szerinte nem tiltja más nemzetek himnuszait, mint állította, a himnusz államünnepeken történő játszására és éneklésére vonatkozik, amikor más nemzet himnusza az adott nemzet hivatalos állami delegációjának jelenlétében hangozhat el.

Szerinte aki mást állít, az nem mond igazat. Mint azonban kifejtette, ennek ellenére érvényes koalíciós megállapodás van arra vonatkozóan, hogy elfogadják, amennyiben a Most-Híd nem szavaz a visszautalt törvényre, ám ez a törvény kizárólag azért született, hogy a szlovák jégkorongozók mezén ne szerepeljen a szlovák állami jelkép torzított változata.

Ha a törvény mégis átmenne, arra az esetre a Most-Híd módosítást készített elő, bár – mint mondta – egyetlen jogászuk sem talált benne arra utaló kitételt, hogy ne lenne játszható, énekelhető más nemzet himnusza, s ígérete szerint ők is megtesznek mindent annak érdekében, hogy egyértelművé váljon, mindez az államünnepekre vonatkozik, s hogy egyetlen nemzeti kisebbség se érezze jogaiban sértve magát. Még egyszer elismételte, tiszteli a magyar kisebbség képviselőit, akik szerinte Szlovákiában átlagon felüli jogokat élveznek, melyeket tovább kívánnak bővíteni, azzal a feltétellel, hogy a nemzeti kisebbségek képviselői is tisztelni fogják Szlovákiát, annak határait, törvényeit.

Szerinte a mai tiltakozást az érzelmek és a félreértés váltotta ki, melyet felelőtlen képviselők okoztak.

Mint mondta, osztja azok véleményét, akik szerint mindez a helytelen jogi értelmezésnek tudható be. Végezetül megköszönte a tiltakozók képviselőinek a konstruktív párbeszédre való készségüket, s kifejezte azon meggyőződését, hogy a szlovákoknak, magyaroknak, cseheknek és lengyeleknek közösek a problémáik az unión belül, melyeket közösen kell megoldaniuk. Mint mondta, mindent megtesz azért, hogy a jó viszonyt megőrizze, köszöni, hogy a tiltakozók elfogadták a meghívását és mindenkit biztosított arról, hogy tiszteletben tartja a kialakult jó viszonyt és nem engedi annak megbontását.

(TA3/Felvidék.ma)