Illusztráció (Fotó: pixabay.com)

A mai napon leplezik le Párkányban Ľudovít Štúr szlovák nemzetébresztő szobrát, mely a helyi lakosság szándékos provokálása és egyben Štúr személyének ismételt megalázása. Ezzel kapcsolatban a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom állásfoglalást juttatott el a szerkesztőségünkhöz, melyet az alábbiakban közlünk.

A Matica slovenská szélsőséges párkányi szervezete a szobor leleplezését annak ellenére viszi véghez, hogy a képviselő-testület nemzetiségi hovatartozástól függetlenül egyöntetűen elutasította a szoborállítást.

A Matica ezzel tudatosan feszültséget kelt a magyarok és szlovákok között, nem csak helyben, hiszen a szoboravatással a javuló magyar–szlovák kapcsolatokat is tudatosan rombolja. Különösen veszélyes ez akkor, amikor Kotleba pártjának támogatottsága folyamatosan nő.

A lakosság minden demokratikus eszközzel hangot adtak nemtetszésének, ám a Matica ennek ellenére, megkerülve az itt élőket, a közlekedési minisztérium kezelésébe tartozó területen felállította a szobrot.

Sajnos ebben a tárca segítő kezet nyújtott a Maticának, az állam pedig a legfelsőbb szinteken legitimálja ezt a politikai erőszakot, hiszen a szoborállítás fővédnöke Peter Pellegrini kormányfő.

Senki nem kérdőjelezi meg Párkányban sem, hogy a helyi szlovákságnak jogában áll kultúráját kifejezni, erősíteni, ám ez ebben a kontextusban elfogadhatatlan. Štúr néhány helyi szélsőséges túsza lett. Habár a szoborállítás ténye sem szerencsés, több javaslat is érkezett a megfelelő elhelyezésre, amit a kezdeményezők mereven elutasítottak. Štúr szobrának felállításával a Matica az 1948-as, provokatív párkányi átnevezést szeretné utólag is legitimálni és felerősíteni, ami minden jóakaratú magyar és szlovák számára elfogadhatatlan.

A tiltakozás nem Štúr személye, hanem a hatalmi arrogancia ellen szól. Ezért döntöttünk úgy, hogy felkeressük a szülőfaluját, hogy nyomatékot adjunk annak, tiltakozásunk nem a legnagyobb szlovák nemzetébresztő személye és munkássága ellen fogalmazódik meg.

Ezzel párhuzamosan azonban szeretnénk rámutatni arra is, hogy senki sem veszi jó néven, ha elveszik tőle a legszemélyesebb identitását, erőszakkal átnevezik települését. Štúr szülőfalujának lakói, a zayugróciak sem örülnének annak, ha akaratuk ellenére neveznék át a településüket.

A közterületi szoborállítást annak erőszakos mivolta miatt az átnevezéshez nagyon hasonló aktusnak tartjuk, mely szerintünk elfogadhatatlan a XXI. században.

Megengedhetetlen és álságos ez egy olyan kormánytól, amely elkötelezte magát a szlovák–magyar kapcsolatok javítása mellett.

A szoborállítás és az azzal járó nacionalista érzelmek felkorbácsolása ennek éppen szöges ellentétét éri el, s abban nem kételkedhetünk, hogy a Matica slovenská célja épp ez volt.

Ľudovít Štúr a legnagyobb szlovák személyiség, szomorú, hogy a nevét nem egy büszke szlovák város viseli, ahol élt, tevékenykedett vagy legalább járt volna valaha is, hanem egy Duna-parti, az átnevezés éveiben szinte színmagyar lakosságú városra kényszerítették rá.

Štúr a kisebbségi szlovák közösség vezetője volt. Személyét egy másik kisebbség megalázására használják fel – halála után egy századdal, az erőszakos átnevezés idejében, és most, másfél századdal később, a szoborállítás során is. Meggyőződésünk, hogy ezzel ő maga sem értene egyet.