Donald Trump amerikai elnök és vendége, Orbán Viktor miniszterelnök a washingtoni Fehér Ház Roosevelt-termében (MTI/Koszticsák Szilárd)

Orbán Viktor miniszterelnök jó munkát végez Magyarország biztonságának megőrzésében – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a washingtoni Fehér Házban, ahol a magyar kormányfőt fogadta munkalátogatáson.

Úgy fogalmazott, hogy a magyar miniszterelnököt egész Európában tisztelik. Kiemelte, azt is, hogy Magyarország büszke és jó tagja a NATO-nak.

Méltatta Trump azokat az erőfeszítéseket is, amelyeket a magyar kormány tesz az illegális migráció ellen. Leszögezte, hogy ez a jelenség Európában óriási problémát okoz, és az egyes országok különbözőképpen igyekeznek megbirkózni vele. A magyar kormányfő szigorú ember, de nagy tisztelet övezi – hangoztatta.

Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor miniszterelnök kezet fog megbeszélésükön a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában 2019. május 13-án.
(MTI/Koszticsák Szilárd)

Orbán Viktor a sajtó előtt tett nyilatkozatában megköszönte az amerikai elnöknek a meghívást. Látogatásának fő céljaként az Egyesült Államok és Magyarország közti stratégiai szövetség kiterjesztését emelte ki. Hangsúlyozta, hogy

a két ország számos fontos területen hasonló erőfeszítéseket tesz, és a közös témák közül kiemelte az illegális bevándorlást, a terrorizmus elleni harcot és a keresztény közösségek védelme érdekében tett lépéseket.

A demokratikus reformokat érintő kérdésre válaszolva a magyar miniszterelnök hangoztatta, hogy a kormány a 2011-ben kidolgozott új alkotmány alapján dolgozik. Emlékeztetett arra, hogy a nép több alkalommal ezt a kormányt választott meg, és kijelentette, örömmel tesznek eleget ennek a feladatnak.

Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor miniszterelnök (j5) plenáris megbeszélést folytat a washingtoni Fehér Házban 2019. május 13-án. A megbeszélésen többek között részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Kumin Ferenc európai és amerikai kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár, Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa, Mike Pence amerikai alelnök, John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó Sarah Sanders, a Fehér Ház szóvivője, Larry Kudlow nemzetgazdasági tanácsadó, John Sullivan, külügyminiszter-helyettes.
(MTI/Koszticsák Szilárd)

A találkozó jóval hosszabb ideid tartott, mint tervezték, és egy szűk körű megbeszéléssel kezdődött, amelyen Donald Trump és Orbán Viktor mellett részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és John Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. A szűk körű megbeszélést plenáris tanácskozás követte. A találkozó előtt Orbán Viktor beírt a Fehér Ház emlékkönyvébe.

Orbán Viktor miniszterelnök, Donald Trump amerikai elnök vendége találkozójukon beír a vendégkönyvbe a washingtoni Fehér Ház Roosevelt-termében 2019. május 13-án.
(MTI/Koszticsák Szilárd)

Donald Trump amerikai elnök a tájékoztatón Iránról szólva azt mondta: Irán nagy hibát követne el, ha megpróbálna fellépni az Egyesült Államok ellen, miután Washington repülőgép-anyahajót és harci gépeket küldött a térségbe. Arra figyelmeztette Iránt: „ha csinálnak valamit, nagyon megszenvedik majd”. Arra az újságírói kérdésre, amely konkrétumokat tudakolt, az elnök csak annyit válaszolt: az érintettek „tudják, hogy mire gondolok”. Mindazonáltal azt hangoztatta, hogy az amerikai kormány egyelőre várakozó állásponton van.

Orbán: éreztem a különbséget

A Donald Trump amerikai elnökkel tartott találkozón számos fontos területen megerősítették a szövetségesi kapcsolatokat – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a találkozó után.

A közmédiának nyilatkozva a kormányfő emlékeztetett arra, hogy utoljára 18 évvel ezelőtt járt az amerikai elnöki hivatalban munkamegbeszélésen.

„Éreztem a különbséget, (.) most másfajta vezetés, célratörőbb politika érvényesül” – fogalmazott.

Donald Trump amerikai elnök fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a washingtoni Fehér Házban 2019. május 13-án.
(MTI/Koszticsák Szilárd)

Kijelentette, hogy megbeszélésük Magyarország számára fontos találkozó volt, mert a két országot összekötő stratégiai szövetségesi kapcsolatokat mind a gazdaságpolitika, mind a külpolitika, mind a biztonságpolitika és a külpolitika területén megerősítették, csakúgy mint a migráció és az üldözött keresztények ügyében – szögezte le Orbán Viktor.