Június 4-e egy 2010-ben elfogadott törvény értelmében a nemzeti összetartozás napja, ugyanakkor ez a nap a magyarság számára még mindig gyásznap. Ennek szellemében tartja meg öt éve a Csemadok a nemzeti összetartozás napját, jelképes helyszínen, az Apponyiak egykori birtokán, Éberhardon.
Amikor a tanácsköztársaság idején Apponyi Albertnek menekülnie kellett, ősei birtokára, Éberhardra ment. Ekkor talán még nem sejtette, milyen nehéz, de nemes terhet ró rá a politika. Trianoni védőbeszéde azóta közismert, bár eredményt nem hozott, de szívhez szóló retorikája miatt az egész világ felfigyelt rá.
Május 31-én, Pozsonyban a Csemadok Rákosi Ernő Termében ennek szellemében nyílt kiállítás Az én Balatonom, a mi Balatonunk címmel Bereki Anikó fényképeiből. A magyar közmédia munkatársának hangja minden rádióhallgató számára ismerős, fotói érzelemdúsak, a Balaton iránti szeretetet tükrözik.
Balatoni vallomás
A megnyitón Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára üdvözölte a jelenlévőket, majd a kiállítást Bedi Katalin, a Petőfi Sándor-program volt ösztöndíjasa nyitotta meg, kiemelve:
Sokan sok arcát ismerik a Balatonnak, de ennyivel nagyon ritkán találkozni, egyrészt megjelentek az évszakok, másrészt azok az érzelmek, melyek Bereki Anikót a Balatonhoz kötik.
A Balatonnak egyébként is kultikus jelentősége van, hiszen ez a magyar tenger. Ezek a képek nem természetfotók, hanem vallomások – vélekedett Bedi Katalin.
A tárlatmegnyitón Haják Szabó Mária, a Kossuth Rádió pozsonyi tudósítója beszélgetett az alkotóval. Arra volt kíváncsi, a szerző is vallomásoknak érzi-e a fényképeket. Minden kép olyan, mint az irodalmi alkotás – állapította meg Bereki Anikó, s a néző továbbgondolhatja azokat. A fotós elkap egy érzelmet, egy képet, amit ő lát, de a néző a saját tudását és érzelmeit hozzátéve érzékeli a fotókat, ennek köszönhetően él tovább a kép.
Bereki Anikó azt is kifejtette: sztereotípia, hogy a Balaton csak nyáron érdekes, csodálatosan szép a többi évszakban is a tó és vidéke. A kiállításra az elmúlt 15 év fotóiból válogattak, a képeken a civilizáció nem jelenik meg, csak néhány csónak jelzi, hogy emberek is élnek a Balatonnál, embereket ezeken a fényképeken a tárlat nézője nem lát.
Böröndi Lajos mosonmagyaróvári költő, tanár Trianon-sokk a két háború közti magyar irodalomban címmel tartott előadást. Mint mondta:
Sajnos a téma egyrészt feldolgozatlan, másrészt nem nagyon jelent meg tartósan íróinknál, költőinknél, ha írtak is a trianoni tragédiáról az alkotóink, nagyon keveset, inkább csak egy-egy művet.
Böröndi Lajos azt is elmondta, sajnos csak a rendszerváltás után került elő ez a téma, addig több verset, lírát, prózát cenzúráztak, így a művek majdnem a feledés homályába merültek.
Szombaton, június elsején a rendezvény Éberhardon, az Apponyi-kápolnában folytatódott, ahol Horňák István üdvözölte a jelenlévőket. Megállapította, hogy a határokat ugyan meghúzták a fejünk felett, de az összetartozás érzését nem tudták elvenni a magyarságtól.
A szeretet összeköt
Zsidó János esperesplébános áldásában elmondta:
Trianon ugyan szétválasztotta a magyarságot, de a szeretet összeköti a nemzetet.
Zsidó János úgy véli, annak a nemzetnek, amelynek van múlja, van jelene és jövője is, de ehhez ismerni kell a múltat, és büszkének lenni rá. Őseink nyelvet, kultúrát hagytak ránk, kötelességünk ezt továbbadni, ebben pedig segít a hitünk, amelyet szintén meg kell tartanunk.
Somogyi Alfréd, a Pozsonyi Református Egyházmegye esperese az istentiszteleten kiemelte: bár az anyaországban a rendszerváltás óta lehet beszélni Trianonról, az utódállamokban még mindig nem szeretik, ha erről esik szó. Sajnos a hatalom meg akarja alázni a magyarságot, ezért állított néhány évvel ezelőtt Trianon-emlékművet Komáromban, amelyen a nagyhatalmaknak köszönetet mondanak az országukért, elismerve ezzel, hogy semmit nem tettek az ország megalakulásáért, a nyugati nagyhatalmaktól kapták azt. Nemzetünket szeretnék megalázni azzal is, hogy Cirill és Metód-, valamint Štúr-szobrot állítanak ott, ahol ők sohasem jártak.
Az áldások után Szili Katalin, valamint a Csemadok, a község és a Magyar Közösség Pártja képviselői megkoszorúzták Apponyi Albert sírhelyét, majd az ünneplő gyülekezet elénekelte nemzeti imánkat.
Nem nyugodhatunk bele
Az ünnepség ezután a helyi művelődési házban folytatódott, ahol Janik Jenő polgármester üdvözölte az emlékezőket. Majd Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke mondott beszédet, amelyben kifejtette: az első világháborút lezáró béke a nemzethalál közelébe sodorta a magyarságot.
A trianoni döntést ma is szenvedjük, tudomásul vettük, de bele nem nyugodhatunk, ez a Trianonra való emlékezés értelme. Megváltoztatni nem tudjuk, de feladni sem szabad, a határok elválasztanak, ám ennek ellenére a nemzet összetartozik, ezért szerencsés június 4-ét a nemzeti összetartozás napjának nevezni.
A wilsoni elveket sárba tiporva, a magyarság nem élhetett a döntés jogával, hogy mely országhoz kíván tartozni, hiába kérte ezt Apponyi Albert is. Ezért sem szabad felednünk. A mai nemzet feladata, hogy megőrizzük magyarságunkat, átmentsük gyermekeinkbe, mert a történelmi igazságtalanságot csak így tudjuk felülírni.
Az önrendelkezés a megoldás
Szili Katalin miniszterelnöki megbízott kijelentette, hogy a felvidéki magyarság a leginkább megfélemlített közösség, ezért is ilyen erős az asszimiláció. A megbízott szerint
akkor ér az anyaországi segítség valamit, ha a magyarság összefog, ha összetartozónak érzi magát a nemzet.
Az autonómia az önigazgatás és önkormányzás szinonimája, az egyetlen olyan út, amely a nemzeti közösségek megmaradásához vezet. Szili Katalin szomorúnak nevezte, hogy a kollektív bűnösség elve még mindig él Szlovákiában, s a közösségi jogokról hallani sem akarnak.
2020 a nemzeti összetartozás éve lesz, s a magyarság nem a sebeit kívánja nyalogatni, hanem egy olyan Európáért kíván dolgozni, ahol senki nem lehet másodrangú állampolgár. Ha egymást segítve, közösségi szellemben dolgozunk, sokkal hamarabb érünk el eredményt – véli Szili Katalin.
Nem tudunk túllépni Trianonon
A miniszterelnöki megbízott után dr. Lajtai László, a Veritas Történetkutató Intézet munkatársa a Nemzetiségi oktatás a dualizmus korában címmel tartott előadást. A történész kifejtette: a dualizmus korában próbálták elérni, hogy a népiskolákban, amelyek zöme felekezeti fenntartású volt, tanítsák az állam nyelvét. A törvényalkotók is elismerték, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, ezért fokozatosan kívánták azt bevezetni. Mivel a magyar nyelv oktatásának hiányát nem szankcionálták, még a huszadik században is gondot okozott a nemzetiségek számára az államnyelv elsajátítása.
Dr. Kovács Kálmán Árpád Trianon sorsszerűségeiről szólt. A Veritas Történetkutató Intézet munkatársa kifejtette: a mai napig nem tudunk túllépni Trianonon, miközben számos kérdés felmerül, többek között az is, vajon mit rontottunk el. A történész leszögezte:
A tizenkilencedik század végén a magyarság lubickolt a nemzeti és szabadelvű konszenzus derűlátásában.
A dualizmus idején nagyon sok sikert értek el művészeink, tudósaink. A nyugati gazdasági erőhöz való felzárkózás is reálissá vált.
Szeretnék néha visszajönni még
A történészek után Böröndi Lajos költő, tanár ismét elmondta a Trianon-sokk a két háború közti magyar irodalomban című előadását, amelyben kifejtette, hogy ez a téma sajnos feldolgozatlan maradt az irodalomban.
A nemzeti összetartozás napi rendezvényt Molnár Zoltán vajdasági színész önálló irodalmi estje zárta, amelyben elhangzottak Wass Albert, Reményik Sándor, Szilágyi Domokos és Juhász Gyula írásai. A Szeretnék néha visszajönni még című előadásban a magyar sorsról szóló műveket adott elő a délvidéki színész, akinek műsorát megkönnyezte a közönség.
