Fotó: Kucsera Noémi

Idén június 8-án tartotta hagyományos „Koszorúcska-bálját” a gútai II. Rákóczi Ferenc Alapiskola. Az iskola életében népszerű és közkedvelt eseménynek számító rendezvény az önfeledt szórakozáson túl segít közvetlenebbé, barátságosabbá alakítani a pedagógusok, a szülők és a gyerekek közt fennálló bonyolult kapcsolatrendszert.

A zömmel 8. és 9. évfolyamos tanulók egy féléves tanfolyam során, Kartai Adél tanárnő szakszerű irányításával elsajátítják a legismertebb standard és latin-amerikai társastáncok olykor bonyolultnak tűnő tánclépéseit, közben megtanulnak néhány alapvető fontosságú illemszabályt, mely a fiúk és a lányok kulturált viszonyában elengedhetetlen.

Fotó: Kucsera Noémi

A táncok közül természetesen nem maradhatott ki nemzeti táncunk, a csárdás sem, melyet még Széchenyi István vezetett be a reformkori magyar főúri világ táncrendjébe.
Az „Öreg iskola”, ahogy Gútán a Rákóczi nevét felvett alapiskolát nevezik, tavaly, 2018 májusában ünnepelte fennállásának 90., illetve névfelvételének 15. évfordulóját. A jeles eseményt akkor az iskola vezetősége, tantestülete és diáksága számos rendezvénnyel, előadásokkal, hagyományőrző kézműves foglalkozásokkal és történelmi vetélkedőkkel próbálta emlékezetessé tenni.

Fotó: Kucsera Noémi

A fokozódó gyermekhiány miatt egyre nehezebb helyzetbe kerülő iskola azóta is igyekszik megragadni minden kínálkozó lehetőséget, mellyel vonzóbbá válhat a szülők szemében, megőrizheti önállóságát, és továbbra is integráns részét képezheti a gútai magyar oktatásügyi rendszernek.