Köztudott, hogy az 1939. szeptember 1-jén kitört német-lengyel háborúban Magyarország a semlegesség álláspontjára helyezkedett. Lengyelország nemsokára „harapófogóba” került, hiszen 1939. szeptember 17-én a szovjet csapatok is lerohanták az országot, főleg annak keleti területeit. Így nagyon sok lengyelnek el kellett hagynia hazáját; a katonai vezetés pedig utasította az ősi lengyel-magyar határ közelében állomásozó katonai erőket, hogy vonuljanak vissza Magyarországra.
A körülbelül száz-százhúszezer lengyel menekült befogadása nem kis kihívást jelentett a magyar hatóságok számára. De a Honvédelmi Minisztérium 1939. szeptember 22-iki álláspontja az volt, hogy a lengyel katonai menekülteket Magyarországon nem hadifoglyoknak, hanem háborús okok miatti internáltaknak, azaz kényszerlakhelyre telepített külföldieknek tekintik.
Az ipolyhídvégi tábor és annak emléktáblája
A Magyar Királyság területén mintegy száznegyvenegy katonai tábort létesítettek. A törzstiszteket külön tiszti táborokban helyezték el. Ezek egy részét az Ipoly mente 1938 után visszacsatolt községeiben létesítették, főleg a két világháború közt megépült csehszlovák katonai-csendőri laktanyákban. Ilyen tábor létesült 1939-ben Ipolyhídvégen is. A trianoni békeszerződésig a falu Hont vármegye Ipolysági járásához tartozott. Az újonnan meghúzott határ elvágta az anyaországtól, s eme határtelepülésen is megépült a vámhivatal, illetve egy kétemeletes laktanya.
1938 és 1945 között aztán az első bécsi döntés értelmében ismét Magyarország része lett Hídvég is. Ezért jöhetett létre itt az emlékezetes lengyel menekülttábor.
A Lengyel menekültek tábori viszonyai Észak-Magyarországon című kiadványban az olvasható, hogy az ipolyhídvégi határőr laktanyában kialakított táborban 1940-ben 20 törzstiszt, 90 tiszt és tisztjelölt, 5 altiszt lakott. A kiszolgáló legénység száma 30 volt, tehát az összlétszám 145 lehetett. A lakók 4 lóval és 2 járművel rendelkeztek, s felügyelt rájuk egy magyar tiszt is a maga 25 fős legénységével. Erről a táborról hosszú ideig nem sokat tudhattunk, írásos anyag nem volt róla ismeretes, illetve elérhető. Pedig az 1939 és 1944 közti hosszú időszak hídvégi eseményeit egy krónika, azaz tábori napló is megörökítette, melyet az itt élt tisztek vezettek. Ez a kézzel írt krónika a véletlen szerencse folytán fennmaradt, s az esztergomi Prímási Levéltárban őrizték, mígnem 2010-ben a lengyel szöveget hasonmás formában, magyar fordítás kíséretében megjelentették. (Lengyel Tiszti Tábor – Ipolyhídvég. Magyarországon internált lengyel katonatisztek tábori naplója 1939-1944. Az előszót Hegedűs István, a bevezetést Csombor Erzsébet írta.)
A megjelent naplóból azt is megtudhatjuk, hogy Ipolyhídvégre először 1939. november 28-án érkezett 118 lengyel:
32 lövészkatona, 26 alhadnagy, 11 hadnagy, 10 tisztjelölt, 9 őrnagy, 8 százados, 2 alezredes, 2 szakaszvezető, és 1 tizedes. Ez a szám többször is változott, gyakran nagyobb létszámú törzstiszt is lakott a táborban, akik között akadtak tanárok, mérnökök, művészek, de volt köztük orvos és teológus is.
Az Ipolyhídvégen lakó lengyel tisztek kapcsolata a faluban hol szabadabb, hol kötöttebb volt. Ez gyakran attól is függött, milyen ember volt a tábor magyar parancsnoka. A lengyel tisztek általában elégedettek voltak itteni parancsnokaikkal, de akadt a magyar tisztek között kevésbé szimpatikus is, aki korlátozta a lengyelek szabadságát, emberséges kapcsolatát a helybeliekkel.
A lengyel tisztek igen nagyra értékelték a hídvégi magyarok irántuk tanúsított humánus magatartását. Különösen azért voltak hálásak, hogy templomukban végezhették szentmiséiket, s az itteni lelkiatya, Presinszky Ferenc is nagy megértéssel volt irántuk.
De elismeréssel szóltak a tábor egyes magyar tisztjeinek emberségéről is. Elhatározták hát, hogy mindezért valami emléktárgyat hagynak itt maguk után. Mivel a táborlakók közt akadt képzőművész is, úgy döntöttek, hogy egy-egy olajképet adományoznak a templomnak, illetve az arra érdemes magyar embereknek. 1942-ben aztán Lewartowski százados-képzőművész elkészítette a Czestochowai Madonna festmény másolatát. A festmény alá elhelyeztek egy márványtáblát, rajta a következő magyarul és lengyelül írott szöveggel: „A lengyel internált katonák a magyaroknak” – „Internowani źolnierze polscy Wengrom – 1942”. A márványtábla alatt egy gyertya- és egy virágtartó polc is helyet kapott, melyet berakással díszített lengyel sassal és a Virtusi Militari (lengyel katonai kitüntetés) kereszttel láttak el.
Fotó: Csáky Károly/Felvidék.ma
A tábori élet részletes bemutatása nem tárgya ennek az írásnak. Annyit azonban még elmondunk, hogy az 1944-es naplóbejegyzések már foghíjasabbak, amiből arra is következtethetünk, hogy a tábor mindennapjai egyre bizonytalanabbakká váltak a közeledő front és egyéb katonai előkészületek miatt. A lengyeleknek el kellett hagyniuk Ipolyhídvéget; emlékük hosszú időre feledésbe merült, s egy időre a Czestochowai Madonna képe is kikerült a templomból. Hála Istennek, ma újra ott látható, s a volt laktanya falán ott a nemrég állított magyar-lengyel-szlovák nyelvű emléktábla, ezzel a szöveggel: „Itt működött 1939-1944 között/ a Magyar Királyi Lengyel Tiszti Gyűjtőtábor Ipolyhídvég/ az emléktáblát állíttatta/ Ipolyhídvég Önkormányzata/ Szent György Lovagrend – Visegrád/ Kultsár István Társadalomtudományi/ és Kiadói Alapítvány/ 2012. február 23.” (A táblaavatásról a Honti Lapok 2012. áprilisi számában Czibulya Magdolna tudósított.)
