Képek: Ürge András, ill. Dunavölgyi Photo

Manapság sokan úgy tartják, hogy érvényesülni, az életben valamit elérni a 20-as, 30-as éveink táján lehet. Ha ennél több az x-ek száma és ráadásul az embernek már gyereke is van, eleve csökkennek az esélyek… Hogy ez mennyire nem így van, annak ékes bizonyítéka a negyvenes évei elején járó háromgyermekes édesanya, a somorjai Jankó Csáder Brigitta, aki a május végén Budapesten megrendezett 10. WBPF fitnesz és testépítő Európa-bajnokságon egy ezüstérmet és egy 4. helyezést szerzett. Ráadásul ezt az eredményt egyedüli szlovákiai magyar hölgyként érte el. Vele beszélgettem.

Mikor és miért kezdett el testépítéssel foglalkozni ?

Az egész másfél évvel ezelőtt, tavaly januárban kezdődött. Két indokot tudnék mondani, amiért elkezdtem: az egyik, hogy problémáim adódtak a családi életem terén, és a felszabadult energiáimmal kezdeni akartam valamit, a másik pedig az, hogy motiválni szerettem volna azokat, akik úgy, mint én, negyven fölött vannak, és bebizonyítani nekik, hogy semmi sem lehetetlen, csak ki kell tűzni egy célt és nem szabad feladni. Meg persze ezáltal magamnak is bizonyítani szerettem volna, hogy van bennem még potenciál és képes vagyok rá. Példát szerettem volna mutatni, hogy bármit el lehet érni, csak akarni kell, küzdeni érte és sikerül, a kor nem lehet akadály.

Hogyan fogadta a döntését a környezete, a családja?

Kaptam hideget is, meleget is egyaránt, majd ez fokozatosan változott. Amikor kezdtem izmosodni, és látható volt az eredmény, sokszor hallottam, hogy „ne csináld”, „miért csinálod?”. De most, hogy elértem ezt az eredményt, és túl vagyok egy versenyszezonon, büszkék rám. Meg kellett ezt tanulnom kizárni az életemből, nem törődni azzal, ki mit mond. A legnagyobb támogatóm a legkisebb gyermekem, a kislányom, Emmus, aki biztatott és nem engedte, hogy abbahagyjam. Természetesen voltak hullámvölgyeim, volt, amikor fel akartam adni, de ő biztatott, hogy tartsak ki.

Hol vett részt versenyeken, hogyan zajlott egy-egy megmérettetés?

Az első verseny a magyar bajnokság volt, mely Nyíregyházán zajlott. Szlovákiából egyébként hárman voltunk, mind a hárman kezdők: Peter Macuška szintén Somorjáról (eredményei: Nyíregyháza 4. hely, Bécs aranyérem, Budapest bronzérem), valamint Denisa Turčanová Pozsonyból (eredményei: Nyíregyháza 6. hely, Bécs ezüstérem, Budapest 7. hely). Ami a felkészülést illeti, vízhajtásból és cukrozásból áll, ami számomra egy új fogalom volt.

Tetszett az egész, viszont a színpadi járás és pózolás számomra új volt, ebben bizonytalan voltam, nem is hoztam a legjobb formám. Hogy kellőképpen megtanuljam, ahhoz több év versenyzés kell. Azonban sikerült megismerkednem sok új emberrel, a közösségi oldalon is felvettük egymással a kapcsolatot, mondhatni, barátok lettünk.

Még megemlíteném, hogy itt, Nyíregyházán történt velem egy érdekes eset: mivel én sportmodellre készültem, de a hölgyek között majdnem a legizmosabb voltam, nem engedtek ebben a kategóriában indulni, hanem átsoroltak egy másikba. Ez meglepetésként ért, mivel öt hétig erre gyakoroltam és pózoltam. Nem volt más választásom, mint a mellékhelyiségben gyorsan megtanulni az új pózokat a színpadra lépés előtt. Végül egy 2. és egy 5. hellyel zártam a versenyt. A második héten már úgy készültünk, hogy tudtuk, mi vár ránk. Ez a Bécsben megrendezett osztrák bajnokság volt. Ott már mindannyian jobb formában voltunk, szép eredményeket értünk el, hiszen bronzérmes lettem. A harmadik hétvége a kétnapos Európa-bajnokság volt Budapesten, ez már igazán színvonalas volt, itt hoztam a legjobb formám, mind száradás, mind fogyás, mind szálkásítás szempontjából.

Mik a tervei a jövőre nézve, szeretné folytatni a versenyzést?

Kaptam egy hetet, hogy ehessek, jóllakhassak és pihenhessek (nevetés). Mindenképpen szeretném folytatni, az edzőmmel már megbeszéltük, hogy készülünk az őszi szezonra. Végezetül szeretnék mindhármunk nevében köszönetet mondani edzőnknek, Peter Turtevnek a felkészítésért, a sok-sok segítségért, valamint páromnak, Andrásnak, aki anyagilag is támogatott, mindvégig türelmes volt és elkísért a versenyekre is.