Fotó: Schnelczer Zoltán

Rekkenő hőségben a nemrég átadott Füleki Városi Művelődési Központ báltermében rendezte meg a Melódia Női Kar a Nemzetközi melódiák szárnyain – a közös éneklés összetartó ereje és varázsa címet viselő kórustalálkozóját, amelyen a hazaiak mellett rimaszombati, salgótarjáni és szécsényi kórusok mutatkoztak be.

A füleki Melódia Női Kart 1978 őszén helyi pedagógusok alapították, azóta folyamatosan működnek. Tagjaik között ma már pedagógusok mellett vállalkozók és közalkalmazottak is vannak, s az elmúlt negyvenegy év alatt megjárták a Felvidék mellett Magyarországot, Horvátországot, Csehországot is, ahogy voltak Erdélyben, Vajdaságban és Ausztriában is. Emlékezetes fellépéseik között tartják számon a budapesti Országházban, a parajdi sóbarlangban, a trogiri Szent Lőrinc-katedrálisban, ahogy a prágai adventi kórustalálkozón megejtett fellépéseiket is. 2008-ban Galántán, a Kodály-napokon aranykoszorús minősítésben részesültek.

Fotó: Schnelczer Zoltán

A kóruséneklés a lelki gazdagodás leghatalmasabb erőforrása – ezt a Kodály-idézetet választották mottóul az idei kórustalálkozó elé, amely immár tizenegyedik volt a sorban. A kórustagokat Agócs Attila polgármester üdvözölte, aki személyesen is érintett a történetben, hisz 1993-tól édesanyja, Agócs Mária vezeti a kórust. A polgármester hangsúlyozta, hogy az éneklés gyönyörűsége mellett közösségi és családi kontextusa is van a kóruséneklésnek, hiszen a tagok rendszeresen összejárnak, s a dalolás mellett a találkozásokba belefér a baráti beszélgetés, a családi élet is, de a kórus az évtizedek alatt számtalan kapcsolatot teremtett, s ahogy ők is nagyon várják egy-egy alkalommal a vendégkórusokat, azok is őket.

Az idei vendégek Rimaszombatból, Salgótarjánból és Szécsényből érkeztek, a 2007 óta Batyiban működő Blaha Lujza Vegyes Kar könnyedebb, nyáriasabb hangvételű számok mellett elhozta magával Bettes István Álom című versét Tóth Árpád megzenésítésében, a salgótarjáni Cantabile kamarakórus másodjára is nekifutott a kimondhatatlan helységnevekből álló kórusművének, s megérte, hiszen hatalmas sikert arattak, ahogy a fülekiekkel egyidős szécsényi Erkel Ferenc Vegyes Kar is megtette a hőségben a magáét, Bárdos, Karai és a névadó Erkel kórusművei értő befogadókra találtak a kisszámú, de annál lelkesebb közönség körében.

Fotó: Schnelczer Zoltán

A hazaiak műsorát a Melódia mellett a Művészeti Alapiskola két tehetséges diákja, Balog Tamás (zongora) és Bartolomej Bogdán (hegedű) színesítette, valamint két sláger erejéig (A zene az kell, Én mennék veled) a II. Koháry István Alapiskola Singing Teens kórusa is bemutatkozott Ferenc Izolda vezetésével. A hagyományos közös éneklés előtt (Mozart Messze tőled című kompozíciója hangzott el) a házigazdák is bemutatkoztak, akik Bartók, Karai, Schein és Giordiano egy-egy kórusművét adták elő.