Nagy József, a Most-Híd vegyespárt korábbi EP-képviselője némi sebnyalogatás után végre egy igazi „charakteres” döntést hozott: faképnél hagyta a mostanában magába roskadva is mellé eső pártját, s bejelentkezett az Összefogás nevezetű formációba.
Előtte azért remélhetőleg még egyszer, utoljára vállon veregette a parlamenti büfé pultját támogató párttársait, hogy a himnusztörvény oly sikeres megszavazásával megváltották neki az egyirányút haza Brüsszelből.
Most azonban már megérkezett új otthonába, ahová a beilleszkedés minden bizonnyal zökkenőmentes lesz, hiszen a korábbiakban megszokottakhoz hasonlóan továbbra sem kell tartania olyan kényelmetlen vállalásoktól, mint mondjuk az önrendelkezés vagy társnemzeti státus megvalósítása – azaz a magyar közösség két létfeltétele. Itt ugyanis – L’art pour l’art – másról sincs szó, csak magáról az összefogásról, a nagy, szent összefogásról, ami
kezd ugyanolyan bunkósbottá válni a mi kicsi szérűnkön, mint a „klímaváltozás” nagyban. Kimondani – fővesztés terhe mellett – vagy vallásos áhítattal és kritika nélkül, vagy sehogy.
Pedig épp ideje világosan beszélni, mert nem csak az idő, de a türelem is fogy. A sajtóközlemények ugyan szinte napi rendszerességgel érkeznek, ám ezek egyikéből sem derül ki, hogy mire irányul az összefogás (azon kívül, hogy legyen parlamenti képviselete a felvidéki magyarságnak – de ez így pusztán mennyiségi és nem minőségi kérdés, hisz magyarul beszélő képviselők mindig is ültek a (cseh)szlovák törvényhozásban, az ismert eredménnyel).
Az is izgalmas kérdés, hogy vajon mi alapján történik a „kiválasztás” a sok-sok, Felvidéken működő magyar civil szervezet közül? Hogy tudniillik melyik méltó a tárgyalóasztalhoz való meghívásra, és melyik nem?
Mert például az ifjúsági szervezetekkel folytatott tárgyalási forduló esetén hiába keresi bárki is a résztvevők között az egyik legnagyobb és legaktívabb felvidéki ifjúsági szervezetet, a ViaNovát. Vagy éppen a kiterjedt irodahálózatával a teljes magyarlakta Felvidéket lefedő Szövetség a Közös Célokért sem bizonyult érdemesnek a megszólításra. És lehetne sorolni. De nem érdemes, mert…
…mert egy „felvidéki Rákos mezeje”, egy komáromi nagygyűlés 2.0 jóval hitelesebb kezdet (nem megoldás!) volna, nem pedig az ilyen szódásüveg körüli kupaktanácsok, melyek végül rendre a fárasztóan ismerős, közhelyekkel tűzdelt sajtóközleményekbe torkollnak… Újra és újra. Napról napra hizlalva a kiábrándultak tömegét.
Másfelől viszont… Azért nem teljesen reménytelen a dolog: ennek a rendkívül progresszív projektnek a maga négyszázezres célközönségén túl mégiscsak van majd’ 5 millió drukkere Szlovákiában…
