A Bennünk van a kutyavér című turné harmadik állomása volt Ipolyság (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Bennünk van a kutyavér címmel tízállomásos felvidéki turnén vesz részt a Szarka Gyula vezette együttes. A Cseperedő Program keretei között megvalósuló koncerteken óvodásoknak és alsó tagozatos alapiskolásoknak játszanak hatalmas sikerrel.

A turné múlt kedden Felsőszeliben vette kezdetét, az utolsó állomására október 3-án Diósförgepatonyban kerül sor.  A mintegy egyórás koncerten ismert magyar népdalokat és megzenésített gyermekverseket hallhatott a közönség. Az egyes koncerteken az adott település oktatási intézményeinek tanulói és gyermekei jelentek meg. Az ipolysági koncerten például a helyi óvodák és iskola gyermekei mellett a környék oktatási intézményeinek növendékei is részesültek az egyórás zenei csodában.

Megtelt a városháza színházterme (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Mint Szarka Gyula, Kossuth-díjas zenész a Felvidék.ma-nak elmondta: „ A Bennünk van kutyavér lemezanyagot hoztuk el a felvidéki gyermekeknek. A Cseperedő Program koordinálásával tíz helyszínen lépünk fel.”

A koncert ideje alatt az ipolysági színházterem zengett az énekszótól. A gyermekek kitörő örömmel, nagy vehemenciával énekelték a dalokat. Számos elhangzott dallamot már ismert a kis közönség. Akadtak azonban új, ismeretlen dalok is, ezek szövegét Szarka Gyula vezetésével könnyedén megtanulták a gyerkőcök. Ez is az egyik célja a koncertturnénak.

„Rendkívül fontos, hogy itt a Kárpát-medencében a gyerekek a saját kultúrájukat ismerjék meg. A repertoárunkat a hagyományos magyar népdalkincsből válogattuk össze. A gazdag hagyományainkból, kincseinkből bátran lehet táplálkozni”

– hangsúlyozta Szarka Gyula.

Nagy sikere volt a koncertnek (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Fontos a fiatal generációval megismertetni az örökségünket.  Mint megjegyezte: „a felvidéki magyar gyermekek ebben a korban szívják magukba a saját kultúránkat, fontos hogy az ének, zene ne csak tankönyv ízű legyen, hanem elevenedjen meg, élményt nyújtva a gyereknek. Eleven élő népzene és dalkincs a gyakorlatban hagyományozódik csak át”.

A fogadtatással kapcsolatban kifejtette: a gyermekek örömmel fogadták a rendezvényt, a közös éneklés mellett még táncra is perdültek egy-egy dallamosabb ének alatt.

Szarka Gyula, Kossuth-díjas művész számára is fontos a hagyomány ápolása és átadása (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A tíz helyszínt felölelő turné során mindegyik helyszínen a Bennünk van a kutyavér lemez dalai hangzanak fel. Már több évtizede hatalmas sikerrel játsszák eme dalokat.

„Nagyon jó úton járunk. A kultúra, a mi kultúránk nagyon jó hatással van a közönségünkre, a hagyományaink által erősítik a magyarságunkat”

– summázta gondolatait a Kossuth-díjas művész.

Mint már beszámoltunk róla, szeptembertől a Cseperedő Program gazdag programkínálattal jelentkezik a Felvidéken. A Ringató foglalkozások mellett tovább folytatódik a Szülők Iskolája előadássorozat is. Emellett számos kulturális rendezvény, színielőadás, koncert valósul meg az ősz folyamán a Cseperedő Program égisze alatt.

Október 3-ig tíz helyszínen lépnek fel a Bennünk van a kutyavér programmal (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Mint Berky Angelika, a Cseperedő Program felvidéki koordinátora a Felvidék.ma-nak elmondta: A Cseperedő Program keretén belül szorosan együttműködünk a helyi óvodákkal, iskolákkal, időről időre szervezünk olyan programokat, ahová meghívhatjuk az óvodás-kisiskolás korosztályt is, a koncertturné is ezen programok közé tartozik.

„Elsődleges szempont, hogy értékes kultúrát tudjunk gyermekeink felé közvetíteni és Szarka Gyula zenéje képviseli ezeket az értékeket, minőséget. Külön öröm, ha felvidéki művészeket tudunk megszólítani“

– emelte ki.

A Bennünk van a kutyavér turné állomásai közt találjuk Gútát, Nagymácsédot, Nagyfödémest, Somorját, Peredet, Csallóközcsütörtököt valamint Diósförgepatonyt is.

A program a Magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával valósult meg.