Fotó: konyvunnep.hu

Az idén – „a határon túli magyar irodalom fennmaradásáért végzett munkája, kiemelkedő műfordítói és kultúraközvetítői tevékenysége, valamint a magyar–szlovák szellemi-irodalmi kapcsolatok erősítéséért tett erőfeszítéséért” – Tóth László veheti át szeptember 7-én, szombaton Budapesten az I. kerületi, budavári önkormányzat által alapított Tóth Árpád műfordítói díjat.

Ezt követően pedig este, a Zenetudományi Intézet (Táncsics M. u. 7.) dísztermében a többek között Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjjal is kitüntetett József Attila-díjas író szerzői estjét rendezik meg Huzella Péter Kossuth-díjas énekes-gitáros és zeneszerző közreműködésével, melyen

G. Kovács László műfordító, szlovakista és közíró faggatja Tóth Lászlót versről, versfordításról, szomszédos kultúrákról.

Az eseményre a szeptember 6–8-a között megrendezendő Budavári Könyvünnep – a Magyar Nyelv és Könyv Ünnepe keretében kerül sor a budai várban a Szentháromság téren, ahol több magyar könyvkiadó bemutatkozása mellett számos egyéb kulturális program is várja az érdeklődőket, amelynek több szlovákiai magyar – felvidéki – vonatkozása, illetve résztvevője is van.

Mivel az idei Könyvünnep a három évtizede elhunyt Márai Sándor előtt tiszteleg, a rendezvény díszvendége az író szülővárosa, Kassa lesz.

Ebből az alkalomból bemutatják a Könyvünnepen a fiatal kassai Márai-kutató, Ötvös Anna Lola könyve című alapvető munkáját az író feleségéről és annak családjáról, régizenei és népzenei műsorával fellép Kováts Marcell, magyar költők megzenésített verseivel pedig Molnár István gitárművész is.

Szombaton, 7-én pedig Oros László felsőszeli hely- és művelődéstörténész is itt dedikálja legújabb művét; az ünnepségsorozat zárónapján, vasárnap délelőtt pedig Jászai Mari-díjas színművészünk, Gál Tamás mutatja be Kiss Szilviával a hetényi Csavar Színház előadásában az Asszooony!!! című népmese-feldolgozásukat.

A rendezvénysorozatról részletesebb tájékoztatás ITT található.