A válogatók után október 20-án, vasárnap elérkezett a Lelkünkben a zene tehetségkutató döntője is. A hetedik alkalommal megrendezett döntő azonban fájdalmasan kevés néző előtt zajlott a Somorjai Városi Művelődési Központ színháztermében. Pedig a versenyzők és a döntő színvonala is megérdemelte volna a nézők nagyobb támogatását.

Érdekes, hogy amíg a kereskedelmi televíziókban reneszánszukat élik a tehetségkutatók, addig egy ilyen döntő majdhogy érdektelenségbe nem fullad. Ráadásul vasárnap egy X-faktoros is indult, a 18 éves vásárúti diáklány, László Enikő.

A döntőbe jutott öt versenyző a következő volt: László Enikő (Vásárút), Filip Vašek (Pozsony), Nagy Marianna (Lakszakállas), Fitos Péter (Nagyfödémes), valamint Molnár Laura (Nagymagyar).

A versenyzőket ismét neves zsűri értékelte Marta Galbáčová, Mária Bundová, Juraj Turtev és Forgách Erika összetételben.

A tehetségkutató döntőjében két körben bizonyíthattak a versenyzők. Először Mezei Ernő zongorakíséretével adtak elő egy számot, majd pedig a Teri ČikoŠ Band kísérte a versenyzőket. Ők önálló műsorral is felléptek. A döntő másik vendégfellépője Rigó Alexandra volt.

A műsorvezetők ezúttal is Inka Galbáčová és Kovács Koppány voltak, akik a műsor elején egy gyönyörű duettel örvendeztették meg a közönséget.

A bevezetőben nem véletlenül írtam magas színvonalról, de a Forgách Erika vezette zsűri idén először nem tudott dönteni az első helyről. Így az első helyen ezúttal László Enikő és  Filip Vašek osztoztak.

Végezetül pedig köszönet illeti a Pierdo Polgári Társulást, hogy immár hetedik éve szól a lelkünkből a zene!