Peter Pellegrini (Fotó: napalete.sk)

Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő úgy véli, más utakat kell keresni az igazságügyi reform parlament elé terjesztéséhez. Ezt a szerdai kormányülést követően mondta a miniszterelnök, miután a képviselői klubok nem fogadták el Gál Gábor (Most-Híd) igazságügy-miniszter módosító javaslatait.

Arra a kérdésre, miért nem mentek át a módosító javaslatok, a kormányfő azt válaszolta, erről az igazságügy-minisztert kell megkérdezni. A miniszter azt mondta az újságíróknak, hogy az SNS és a Smer-SD képviselői klubja, valamint az ellenzék egy része nem értett egyet a javaslattal.

Gál Gábor javaslatai arra irányultak, hogy nagyobb hatásköre legyen a Bírói Tanácsnak és az igazságügy-miniszternek, hogy eljárhassanak azokkal a bírókkal szemben, akik törvényt sértenek.

Peter Pellegrini úgy látja, törvényi változások nélkül is elkezdődött egyfajta megtisztulás a bíróságokon, szerinte a társadalmi nyomás és az érvek hatására. „Ezért is gondolom úgy, hogy el kell fogadni ezeket a módosító javaslatokat” – tette hozzá.

A miniszterelnök úgy véli, a decemberi ülésen ki lehetne használni a gyorsított jogalkotási eljárás lehetőségét, és szerinte „simán átmenne” a javaslat.

(klm, tasr/Felvidék.ma)