Rimaszombatban és Füleken is hódítanak a kevésbé ismert küzdősportok, Gömörben a chanbara, míg Füleken az erőemelők remekelnek, s évek óta ott vannak a világ élmezőnyében. A napokban Figei Tibor két aranyéremmel tért haza a tokiói világbajnokságról, míg a füleki erőemelők az Érsekújváron megrendezett világbajnokságról hoztak haza két aranyéremet (Deme Krisztián, Szajkó Ferenc).

Immár 44. alkalommal rendezték meg Tokióban a chanbarázók világbajnokságát. A kardvívás keleti válfajára emlékeztető sportágat Figei Tibor honosította meg Rimaszombatban, ahol a Falcon Klub vette a szárnyai alá, s ma már több tucatnyian hódolnak a sportágnak, sőt, Figei Tibor a szlovák válogatott szövetségi kapitányi tisztét is betölti. 2016-ban vett részt először a világbajnokságon, amelyet hagyományosan Tokióban rendeznek meg, s akkor szerezte első világbajnoki aranyérmét.

Az idén Szlovákiát mindössze ketten képviselték, Figei mellett a szintén rimaszombati Dávid Laura. Tokióban mintegy 500 versenyző jött össze, akik két kategóriában – datsotsu (harcművészet) és kihondose (kata) – versenyeztek.

Figei Tibor a nito (rövid és hosszú kard) szakágban szerzett aranyérmet, ahogy nem talált legyőzőre a felnőttek versenyében sem (DAN – fekete övesek).

A májusi minszki Európa-bajnokságon szerzett ezüstérme után ez az idei második fontos érme nemzetközi versenyen. Figeit a világbajnokságon kiválasztották a spoki harcművészetet bemutató sportolók közé, ahogy a kihondose (kata) csapatverseny zsűrijében is részt vehetett. Dávid Laura Minszkben sérülés miatt nem versenyezhetett, most viszont két bronzéremmel (a nők között, illetve a fiúk és lányok nyílt kategóriájában) kárpótolta magát. Laurának sem ez az első érme, hiszen a tavalyi tokiói világbajnokságon szintén bronzérmes lett, míg 2017-ben az olaszországi Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett.

Figei Tibor mind egyénileg, mind szövetségi kapitányként elégedett az idei idénnyel, mivel több nemzetközi versenyen is kiválóan teljesítettek. A kategóriájában több mint harmincan versenyeztek, köztük huszonnégyen Ázsiából érkeztek. Figei Tibor idén a szlovák bajnokságon négy érmet (köztük egy aranyat), míg Dávid Laura három aranyérmet szerzett. De eredményesen szerepeltek a cseh országos bajnokságon is. Figei számára ezzel még nem ért véget a 2019-es év, ugyanis decemberben meghívták a francia nemzetközi kupára is.

Évek óta gyűjtik az elismeréseket a füleki erőemelők is, akik ma már a füleki FTC keretén belül működnek, s az elmúlt években európai és világversenyekről számos elismeréssel tértek haza (Péter Csaba, Szajkó Ferenc, Oláh András).

Ősszel két nemzetközi versenyen vettek részt, előbb Budapesten egy nemzetközi fekvenyomó és felhúzó versenyen, amely már felkészülés is volt az érsekújvári világbajnokságra. Budapesten az ifjúságiak között a klub új üdvöskéje, Deme Krisztián 130 kg-os teljesítménnyel győzött, míg a juniorok között Botos Nikolasz felhúzásban a harmadik helyen végzett. A világbajnokságon Botos egészségügyi problémák miatt nem tudott részt venni, így csak ketten utaztak ki, végül mindketten aranyéremmel tértek haza. Deme Krisztián az ifjúsági kategóriában erőemelésben megismételte tavalyi harmadik helyét a 75 kilósok között 420 kg összteljesítménnyel, míg fekvenyomásban 132,5 kg-os teljesítménnyel világbajnoki címet szerzett. Szajkó Ferenc a veteránok között fekvenyomásban 170 kg-os teljesítménnyel nem talált legyőzőre, így pályafutása második világbajnoki aranyérmét szerezte.

„Teljes mértékben elégedett vagyok a csapat idei munkájával és teljesítményével, hiszen mindenki szorgalmasan edzett és dolgozott” – értékelte az évet Szajkó Ferenc, aki azt is elárulta, a klub elsődleges célja, hogy a biztosítsa a fiataloknak a szabadidő értelmes és aktív eltöltését, szeretnék őket mentorálni, formálni, s rábírni arra is, hogy tanuljanak és legalább szakmát szerezzenek. A rendszeres sportolás célja az önfegyelem, a kitartás erősítése, fontosnak tartja megtanítani nekik leküzdeni az akadályokat, s azt, hogy soha nem szabad feladni. A legjobbakat rendszeresen viszi versenyekre is.