Adventi foglalkozás Nagykaposon

Advent harmadik vasárnapját megelőzve a nagykaposi Magyar Házban a háztáji vásár közepette citeraszó és karácsonyi gyermekdalok jelezték az ünnep közeledtét a nagykaposi, királyhelmeci, buzitai ringatós foglalkozásvezetők és az imregi Petőfi-program ösztöndíjasa közös adventi foglalkozásának köszönhetően.

A gyermek a legnagyobb ajándék a szülők és a szerető család számára. Jézus ajándék az emberiség számára. A karácsonyi történetet üzenetében az evangélium a jövőt is hirdeti, a Megváltót, aki már születésekor szeretett minket.

Az adventi Ringató foglalkozások talán emiatt még meghatóbbak, még áldottabbak. A gyermek odabújik az édesanyjához, hallja a szíve dobogását, hallja a számára legszebb hangot a világon, megnyugszik, biztonságban van és nézi, hallgatja a csodát: a sok anyuka, néni közös énekét és boldogan mosolyog.

Nagykaposon a három foglalkozásvezető, Jakab Krisztina (Nagykapos), Kosztyo Bodnár Györgyi (Királyhelmec) és Ádám Csilla (Buzita, Imreg) közös foglalkozással lepte meg a szülőket és babáikat, akiknek énekét az imregi Petőfi-program ösztöndíjasa, Fekete Krisztián ének-zene szakos tanár kísérte citerán.

Nincsenek véletlenek, a három foglalkozásvezető mellé csatlakozott Kecskés Márta dunaszerdahelyi ringatós, akit Isten kifürkészhetetlen útjai Nagykaposra vezéreltek.

„A Cseperedő program égisze alatt zajló Ringató foglalkozások a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásának köszönhetően 54 felvidéki helyszínen valósulnak meg. Advent idején a karácsonyváró ringatós foglalkozásokon kívül számos helyszínen karácsonyváró koncerteket is szerveztünk. Az Ung-vidék és Bodrogköz határán, Imregen lesz a következő ilyen jellegű koncert, mégpedig december 21-én 15 órai kezdettel” – árulta el lapunknak Berky Angelika, a Cseperedő program koordinátora.

Ringató foglalkozás Buzitán

„A Ringató családi művészeti nevelési program. Mindenekelőtt fontos számunkra a zenei élménynyújtás, hogy a résztvevő felnőttek és gyerekek átéljék a közös játék és éneklés örömét. A Ringató nem műsor, nem valamiféle előadás! Közösen hozzuk létre a foglalkozás élményét. Szeretném, ha minél többen rájönnének annak igazára, hogy az énekszó, a közös ölbeli játék valóban a kicsinyek lelki tápláléka kell, hogy legyen” – magyarázza a Ringató alapítója, Gálné Gróh Ilona.

A nagykaposi adventi Ringató foglalkozást követte hétfőn Királyhelmecen a karácsonyváró Ringató és Buzitán az adventi népi játszóház és Ringató, ahol a Buzitai Alapiskola Angyali Kórusa, citeracsoportja és Kelepelők Néptáncegyüttese varázsolta el karácsonyi műsorával a közös játékot, kézműves-foglalkozást. A gyerekek rongyból készült betlehemmel a kezükben tértek haza a reményteli üzenettel.

Minden szülő egy szebb, boldogabb, egészségesebb, becsületesebb, tisztább jövőt kíván gyermekének. Közös énekléssel, néphagyományaink és anyanyelvünk szeretetével, hitünk erősítésével ezt alapozzuk meg gyermekeinkben!

S mit kíván karácsonyra a Ringató foglalkozásvezetője? Azt, hogy minden kis ringatósa magyar iskolás, néphagyományt tisztelő és szerető, boldog, lelkileg egészséges felnőtt legyen, és ilyen szellemben nevelje majd a gyermekeit is!