Kép: pixabay.com

A gyónás felér egy pszichológiai terápiával, hiszen bűneink kimondásával megkönnyebbülünk. Az ünnepek közeledtével érdemes letenni a bűneinket a gyónás segítségével, hiszen Isten ezáltal tud tiszta lapot biztosítani számunkra. Ehhez nyújt segítséget Mátraverebély-Szentkút, ahol gyónással egybekötött elvonulást hirdetnek december 2-7-ig, illetve december 13. és 15. között.

December 1-jén kezdődik idén az advent, amely a karácsonyt megelőző négy hét, Jézus eljövetelére való készülődés, a várakozás, a remény időszaka. I

lyenkor érdemes egyfajta belső takarítást is végeznünk a gyónás által, hiszen a szeretet ünnepét csak tiszta, nyitott szívvel tudjuk igazán mélyen átélni. Ehhez szembe kell néznünk önmagunkkal. Ez egy kicsit sem könnyű, de segítséget többféle formában kérhetünk.

„A kicsinek látszó bűnöket is be kell vinnünk a gyóntatószékbe az irgalmas Isten elé. Sokan gondolják talán úgy, hogy ezt elnézhetik maguknak, hiszen más is ilyen, más is veszekszik, más is türelmetlen. Sőt a gondolatban elkövetett bűnöket is ide sorolom. Hiszen attól függetlenül, hogy ezeket nem mondjuk ki, nem tesszük meg, vagy másokhoz hasonlítva mentegetjük magunkat, attól még szívünk mélyén őrlődünk, és ez felemészt bennünket. Minden bűn melytől nem akarok szabadulni, megbánni, az rajtam uralkodik, és félre viszi az életünket. Ezért arra biztatok mindenkit, hogy gyónjuk meg ezeket is, hiszen ha így teszünk, Isten tiszta lapot nyújt ezekre a vétkekre, megbocsát” – mondta el Bán Jónás ferences atya.

A gyónásra tekinthetünk úgy is, mint egy pszichológiai terápiára, hiszen megkönnyebbülést jelent, ha a bűneink kimondása után azt halljuk: Isten megbocsát és szeret.

Ennek ellenére sokan vannak, akik nem mernek gyónni. Ennek oka abban keresendő, hogy ilyenkor, a bűneink számbavételével önmagunkkal szembesülünk, és egyáltalán nem vagyunk büszkék rájuk, főképp egy idegen ember előtt. Sokan félnek attól, hogy a papok mit gondolnak róla, esetleg kibeszélik őt. Ez utóbbitól nem kell tartania senkinek, hiszen nagyon szigorúan köti őket a gyónási titoktartás.

A bűnbánatban, az advent mélyebb átélésében segíthetnek a többnapos lelki gyakorlatok, amelyeket idén is szerveznek a nemzeti kegyhelyen, ferences szerzetesek vezetésével.

Decemberben két alkalommal lehet jelentkezni ezekre, ahol elmélkedések mellett gyónási, valamint bekapcsolódási lehetőség nyílik a ferences közösség reggeli és esti zsolozsma-imádságába.

A „Szüntelen születésben” lelkigyakorlatot Zatykó László ferences atya december 2. és 7. között tartja, az Adventi Lelkigyakorlatot pedig Bán Jónás ferences szerzetes december 13-tól 15-ig.

További információk: www.szentkut.hu