Örömvasárnapon, december 15-én meghitt ünnepségen emlékeztek meg az Ipolyviskről Csehországba deportált magyarokról. Az emlékmise celebránsa Orosch János, a Nagyszombati Főegyházmegye érseke volt. Orosch János a nyolcvanas években hét éven át a községben végezte lelkipásztori szolgálatát. Ennek emlékére a község első díszpolgárává avatták vasárnap.
A Felvidék.ma elsősorban az Ipoly menti kisközségben töltött évekről, a felvidéki magyar katolikus közösségek helyzetéről és a karácsonyvárásról kérdezte az érsek urat.
Bő három évtizeddel ezelőtt, 1983 és 1990 között tevékenykedett Ipolyvisken. Miként emlékszik vissza az itt eltöltött szolgálatra?
Komáromi és a bussai állomások, valamint Ekecs és Hodrusbánya kitérővel érkeztem a faluba. A hét itt töltött év nagyon szép időszaka volt az életemnek. Az első szentmisén a padok megteltek hívekkel, megszólalt a gyönyörű orgona. El voltam ragadtatva, hogy ilyen jó helyre kerültem. A rendszerváltás idején kerültem Érsekújvárba. Ez egy teljesen más közeg volt, életem második felének kezdete tevődik ehhez a városhoz.
A díszpolgári cím odaítélésekor a méltatásban elhangzott, hogy a helyi közösség erősítésén is dolgozott. Mindamellett a templom megszépüléséért is sokat tett.
Fokozatosan felújítottuk a plébániát, a hívek segítségével megszépült a templom is. Padok cseréje, a harangtorony sisaklemezének cseréje valósult meg.
Itt több időm volt önmagamra, imádkozás mellett elmélkedésre, illetve homíliák írására is jutott időm. Nem elhanyagolható, hogy több idő jutott a fiatalokra is. A tehetséges fiatalokból zenekar alakult, s számtalan alkalomkor szolgált a templomban. A karácsonyi és a húsvéri ünnepkörben misztériumjátékokat, hagyományos betlehemezést játszottunk az ipolyviski és az ipolypereszlényi fiatalokkal. Örömmel láttam, hogy a mai műsorban fellépő Amicorum Vegyes Kar tagjai között több ismerőssel, egykori fiatallal is találkoztam.
Az ipolyviski szolgálat után igen jelentős életpályát futott be. Visszatért az elmúlt közel harminc év során a községbe?
Ameddig az egykori Pozsony-nagyszombati Főegyházmegye területe alá tartozott a település, addig több alkalommal is megfordultam az Antióchiai Szent Margit-templomban. Bérmálások alkalmával több ízben is itt voltam, saját híveinket szolgáltam. A 2008-ban bekövetkezett területi reformot követően csupán pár alkalommal tértem vissza az egykori szolgálati helyemre.
Miként értékeli a díszpolgári címet?
Szent Pál apostolt idézve: Nem csináltunk semmi különöset, csak azt, amit kötelességünk volt megtenni. Nagyon jól éreztem magamat itt. Szerettem az itteni híveket. Az Ipoly mentiek nagyon empatikusak és kedvesek a papjaikhoz is. A városi pasztoráció teljesen más a vidékihez viszonyítva. Az ipolyviskiek egy nagy családként viszonyultak hozzám.
Milyennek látja a felvidéki magyar katolikus közösség helyzetét?
Nem oly rossz a helyzet nálunk. Amíg az 1968-as időszakban 320 papunk volt, napjainkban a rendi papokkal együtt megközelíti a papság száma a 250-280 főt. Tartjuk magunkat. Hálát kell adni az Istennek, hogy szükség van a papjainkra. Látva a nyugat-európai helyzetet, nem engedhetjük meg, hogy ez megtörténjen minálunk is.
Advent második vasárnapján Komáromban diakónus- és papszentelésre került sor. Nemzetközi szeminárium kispapjaiként a magyarlakta területekre is elkerültek, mintegy félév alatt megtanultak magyarul is. Ezzel is enyhítik a magyar papi hivatás hiányát. A Jóisten ide küldte őket hozzánk, itt szolgálják a magyar közösségeinket is. A pozsonyi papi szemináriumban is tanulnak magyar kispapok.
Bő egy hét múlva itt a karácsony. Mit üzen a Felvidék.ma olvasóinak?
Mennyei Atyánk a legnagyobb ajándékot adta nekünk Jézus Krisztus személyében. Ez örömhír mindannyiunk számára.
